Olasz foci

Flaminivel hosszabbítana a Milan

megosztom

Az olasz ezüstérmes 2014-ig megtoldaná francia középpályása kontraktusát, de ehhez Flamininek el kell fogadni a jelentős fizetéscsökkentést.

Flamini maradhat, ha akar...

Mint arról korábban beszámoltunk, a milánói piros-feketéknél több, mint tíz játékosnak jár le júniusban a szerződése, és bár Umberto Gandini általános igazgató korábban azt nyilatkozta, hogy csak a bajnokság végeztével ülnek le a játékosokkal tárgyalni, egy fordulóval a vége előtt a hírek szerint megkezdődtek a párbeszédek.

Sokan úgy vélték, hogy Flamini lehet az egyik biztos távozó a Milannal, mivel a francia mindössze egy találkozón lépett idén pályára egy sérülés miatt, ráadásul fizetése meglehetősen magasnak mondható. A La Gazetta dello Sport információi szerint azonban továbbra is bíznak a vezetők az egykori arsenalos középpályásban és egy új, 2014-ig szóló megállapodást szeretnének vele kötni.

A francia tehát maradhat, de csak jóval kevesebb pénzért: a játékos jelenlegi 4,5 millió eurós évi fizetését a jövőben 1,8 millió euróra csökkentenék.

megosztom