Kézilabda

Az elnök sajnálja, hogy nem láthatja mindenki a női döntőket

  • MTI

Sajnálja Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, hogy nem országos lefedettségű televíziós csatorna közvetíti a magyar érdekeltségű európai kupadöntőket.

Vetési az m1 Ma Reggel című műsorában szerdán elmondta: véleménye szerint a Digisport nem tett meg mindent, hogy a Győr Bajnokok Ligája-, valamint a Ferencváros KEK-döntője mindenki számára látható legyen.

Az MKSZ-vezető kifejtette, hogy a problémát jelezték az európai szövetségnek (EHF) és a BL főszponzorának is. Hozzátette: a nemzetközi szövetség (IHF) ezzel szemben azt a gyakorlatot követi, hogy mielőtt értékesítené a közvetítési jogokat, egyeztet az országos szövetségekkel.

Vetési (a képen)a múlt héten járt először hivatalos úton az IHF vezetőinél Bázelben, Hasszan Musztafa elnöknél és Amal Khalifa ügyvezető igazgatónál. A megbeszélésen szóba került az is, hogy Magyarország pályázna-e a 2013-as junior férfi világbajnokságra. Az MKSZ elnöke jelezte: az elnökség ezen a héten dönt a kandidálásról, de megítélése szerint jó lenne, ha férfi világversenynek is otthont adna az ország.