Sportgazdaság

Új szponzorok nélkül bajba kerül a budapesti női tenisztorna

  • MTI
megosztom

Már idén is kérdéses volt, hogy meg tudják-e rendezi a budapesti női tenisztornát Márky Jenő versenyigazgató szerint, de ha jövőre nem sikerül megfelelő támogatókat találni, akkor új helyszínt kell keresni.

Az olasz Sara Errani sikerével zárult múlt heti viadallal kapcsolatban Márky az m1 Ma Reggel című műsorában kedden elmondta: az utolsó pillanatban egy barátja segített, és így tudták befizetni a nemzetközi szövetség felé a kötelezettségeket. A verseny összdíjazása 220 ezer dollár, de mindent beszámítva 500-550 ezer dolláros a költségvetés.

Hozzátette: 1-2 hónap áll rendelkezésére, hogy előteremtse a rendezéshez szükséges összegeket - idén nagyon rosszak voltak a feltételek -, és ha jövőre ez nem sikerül, akkor más helyszínt kell keresni.

A versenyigazgató hangsúlyozta: szakmailag sikeres a rendezés, hiszen a világranglista legjobb hatvan játékosából tizenkettő pályára lépett a Római Teniszakadémián, ráadásul fiatal magyar tehetségek is indulhattak a térség, Közép-Európa egyetlen WTA-tornáján, de éppen az erős mezőny miatt nem jutottak messzire.

A helyszínen viszonylag kevés néző volt, Márky ezt azzal magyarázta, hogy nem volt pénz a reklámra, ugyanakkor a televízión keresztül külföldön 50 millióan követték nyomon a múlt heti versengést.

megosztom