Női kézilabda

Hullámzó játékkal egy góllal nyerte a Fradi a KEK-döntő első meccsét

megosztom

A dabasi csarnokban kezdte a címvédő Ferencváros a női kézilabda KEK döntőjét a dán sztárcsapat, a Viborg ellen. Az első mérkőzés rosszul indult a mieink számára, majd sikerült fordítani, négy góllal is többször vezettek a zöld-fehérek, végül egy gól maradt meg az előnyből a találkozó végére.

Nagyon rosszul kezdte a mérkőzést a Ferencváros, bátortalan volt a játék elöl és hátul is, emiatt nem sikerült helyzeteket kialakítani, a Viborg ellenben könnyű gólokat lőhetett. Elek Gábor gyorsan időt is kért, leteremtette az övéit, de így is négygólos előnyt szereztek a vendégek. (2-6)

A 10. perc után kezdett el összeállni a játék, főleg támadásban, ami lassan magával hozta a védekezés stabilizálódását is. A dán csapat a befejezett magyar akciók után nem tudott lerohanásokat vezetni, így lépésről lépésre feljött a Ferencváros. Tomori és Zácsik átlövéseivel, Szamoránsky beállósgóljaival, Szucsánszki közbelövéseivel először 10-10-nél sikerült utolérni a vendégeket, majd nagy küzdelemben kétgólos előny tudtak kiharcolni a mieink a szünetre. (14-12)

Szucsánszki Zita küzd a Viborg játékosával a Ferencvárosban a női kézilabda KEK döntőjének első mérkőzésén Dabason 2012-ben.

A fordulás után megint a Viborg kezdett egy hajszálnyival jobban, de ezúttal gyorsabban összeállt a védekezést, Abramovics fontos védéseket mutatott be, így stabilizálódott a Ferencváros játéka. Negyedórán keresztül folyamatosan egy-kétgólos előnyben voltak a zöld-fehérek, majd a 46. perc után sikerült robbantani, többször is négy találat (29-25, 30-26) volt a különbség.

Ebben az időszakban főleg Zácsik remekelt, aki ráadásul sok teret is kapott a dánoktól, akik Tomorira és Szucsánszkira álltak ki emberfogásra. Az átlövő azonban pont ebben az időszakban fáradt el, hibázgatni kezdett, és a csapat is egyre többet bakizott az utolsó percekben.

Így lassan újra feljött a Viborg (30-29), majd Tomori nagy gólja után kétgólos volt az előny, de egy kis bírói segítséggel - két kiállítást adtak a játékvezetők - egyet még lőttek a vendégek, így 31-30-as előnyből várja a Ferencváros a visszavágót.

Női kézilabda KEK
döntő, első mérkőzés
FTC-Rail Cargo Hungaria - Viborg (dán) 31-30 (14-12)
Dabas, 2500 néző, v.: Joanna Brehmer (lengyel), Agnieszka Skowronek (lengyel)
gólszerzők: Szucsánszki 6, Tomori 6, Zivkovic 5, Szamoránsky P. 5, Zácsik 5, Kovacsicz 3, Szarka 1, illetve Skov 9, Frafjord 5, Fisker 4, Jurack 3, Gulldén 3, Althaus 3, Ahlm 2, Chebbah 1
hétméteres: 5/5, illetve 4/3
kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc

 

Élő közvetítésünk

60. perc: Fisker a bal szélről lőtt még egy gólt, 31-30-cal ért véget a mérkőzés.

60. perc: Szucsánszki kirontott Jurackra, ő megint nagyot színészkedett, a magyar irányítót is kiküldték.

60. perc: Jurack átlövése után Cifra két percet kapott. Húsz másodperc...

60. perc: Fél perc van hátra, Skov szabálytalanság után lent maradt, de fel fog tudni kelni.

60. perc: Tomori talpról lőtt gólt. 31-29

59. perc: Szucsánszki labdát szerzett.

59. perc: Zácsik passzív helyzetből kapu fölé lőtt.

58. perc: Skov átlövése a bal alsóban kötött ki. 30-29

58. perc: Tomoritól lépés miatt elvették a labdát.

57. perc: A magyar edző azt kérte, hogy gólpasszok helyett gólra törjenek a játékosok.

57. perc: Elek Gábor időt kért.

57. perc: Újabb Zácsik hiba után Frafjord a szélről lőtt gólt. 30-28

56. perc: Kovacsicz lövését védte Pedersen, miénk lett bedobásból a labda, de Zácsik elszórta, Fisker pedig indulásból bedobta. 30-27

56. perc: Jó védekezés után a Fradinál a labda.

55. perc: Zácsik újabb betörése után újabb nagy gól. 30-26

54. perc: Jurack két embert átugorva lőtt gólt. 29-26

54. perc: Kovacsicz leért a hatoson belül a dánoké lett a labda.

54. perc: Elvették a játékvezetők a labdát a Viborgtól.

53. perc: A büntetőt Zsivkovics megint belőtte. 29-25

53. perc: Szarka felkanyarodott, lőtt, Pedersen védett, bedobással jöhettünk, majd Zácsik hetest harcolt ki.

52. perc: Zácsik ezúttal kihasználta a helyet, betörésből gólt lőtt, majd Abramovics védte Skov lövését. 28-25

52. perc: Kiálltak emberfogásra Tomorira és Szucsánszkira is, így Zácsiknak sok helye lett, de elszórta a labdát, gyors vendégtámadás végén pedig Althaus lőtt gólt. 27-25

51. perc: Guldén hetest harcolt ki, amit Ahlm belőtt, hiába volt rajta a kapuba álló Pastrovics. 27-24

51. perc: Elek Gábor védekezésben azt kérte, hogy adják fel tanítványai a bal szélt, támadásban pedig Tomori és Zácsik helycseréjét javasolta.

51. perc: Martin Albertsen kikérte az idejét.

50. perc: Kovacsicz remekül szerzett labdát, Tomori pedig megint bement, és gólt szerzett. 27-23

50. perc: Martin Albertsen is sárga lapot kapott reklamálásért, Tomori pedig betört, és ballal lőtt gólt. 26-23

50. perc: Fisker belépett, Abramovics amúgy is védte az ejtését.

49. perc: Tomori betörésből hetest harcolt ki, ápolni kellett, de folytatja, Zsivkovics pedig ezt a büntetőt is belőtte. 25-23

49. perc: Skov ismét eredményes volt. 24-23

48. perc: Tomori jött a padról, és középről nagy gólt lőtt. 24-22

48. perc: Szucsánszki középről a kapu mellé lőtt, Fisker pedig befutás után középről lőtt gólt. 23-22

47. perc: Fisker ment be a szélen, átejtette Abramovicsot. 23-21

47. perc: Labdát szerzett az FTC, Zsivkovics azonban a kapu fölé lőtt.

46. perc: Kovacsicz folytatja, Szucsánszki pedig középről lőtt test mellett nagy gólt. 23-20

46. perc: Kovacsicz térde ütközött a védőjének, lent maradt a Ferencváros szélsője.

45. perc: Zácsik átlövését ezúttal védte Pedersen, majd hiba volt a védekezésben, Skov lőtte be hetedik gólját. 22-20

45. perc: Althaus került ziccerbe a hatoson, de fölé lőtt.

44. perc: Zsivkovics jobb oldali betöréssel harcolt ki hetest, majd be is lőtte a kapu jobb oldalába. 22-19

44. perc: Abramovics Skov átlövését védte remekül.

43. perc: Pedersen Szucsánszki lövését védte, majd gyors labdaszerzésünk után Zácsik szélről jövő próbálkozását is.

42. perc: Jurack pontatlanul passzolt Althaushoz, Abramovicsé lett a labda.

42. perc: Pedersen védett egy középről jövő átlövést.

41. perc: Althaus szabálytalannak tűnő zárás után jutott labdához, belőtte. 21-19

41. perc: Szamoránsky harcolt ki beállóban hetest, Zsivkovics a jobb alsóba lőtt. 21-18

40. perc: Skov a bal oldalról lőtt a kapuba. 20-18

39. perc: Gyenge távoli átlövést védett Abramovics, majd Tomori bejátszása után Szamoránsky lőtt gólt. 20-17

39. perc: Szucsánszki a bal oldalról lőtt közbe, Pedersen lábai között a kapuba. 19-17

38. perc: Skov gyors gólt szerzett. 18-17

38. perc: Hibába kényszerítették a mieink a vendégeket, majd Zácsik hatalmas átlövésgólt lőtt. 18-16

37. perc: Szamoránsky belépett, elvették a labdát a játékvezetők.

37. perc: Fisker a bal szélről lőtt, Abramovics védett.

36. perc: Rossz átadás után Abramovicshoz került a labda, de nagyon rosszul indította Kovacsiczot, a Viborgé lett a játékszer.

36. perc: Szarka ismét bement a szélről, de Pedersen ezúttal védett.

35. perc: Szucsánszki belemenése miatt a Viborgé lett a labda, de Skov kapufát lőtt.

35. perc: Jurack középről lőtte át a falunkat. 17-16

34. perc: Zácsik remek pattintott átadása után Szarka lőtt a hosszúba a bal szélről. 17-15

34. perc: Tomori betörése után Guldén is leült két percre.

33. perc: Szádvári csúnyán megrángatta Skov-t, két percet kapott, Ahlm pedig hetest végezhetett el, belőtte. 16-15

33. perc: Zácsik átlövését blokkolták, a labda sarokdobással nálunk maradt, majd Szucsánki ütemtelenül lőtt gólt. 16-14

32. perc: Jurack betörésből lőtte első gólját. 15-14

32. perc: Tomori faultgyanús helyzetben lőtt fölé, de a játékvezetők nem sípoltak.

31. perc: A Ferencváros kezdett, és Szamoránsky gyors gólt szerzett, majd Abramovics védett egy átlövést, de a kipattanóból Frafjord betalált. 15-13

Nagyon gyengén, bátortalanul kezdett a Ferencváros. Védekezésben és támadásban is ütemtelen volt a játék, így hátul ziccereket lőhetett a Viborg, elöl pedig nem nagyon kerültek helyzetbe a mieink. Elek Gábor korai időkérése után összeszedettebb lett a Fradi, a védekezés keménysége és tempója is sokkal jobb lett, támadásban pedig bátrabbak lettek a lányok, Zácsik, Tomori és Szucsánszki lendületes átlövései illetve a Szamoránskynak és Kovacsicznak adott labdáik sok gólt és fordítást hoztak.

Vége az első félidőnek.

30. perc: Zsivkovics a kapu bal oldalába pattintott. 14-12

30. perc: Zácsik betörése hetest ért.

30. perc: Althaus beállóból volt eredményes. 13-12

29. perc: Zácsik lövését Pedersen védett, de Abramovics is bravúrt mutatott be, majd Szamoránsky ejtett gólt. 13-11

29. perc: Passzív helyzetből Chebbah telibe lőtte Abramovicsot. A Fradinál a labda.

28. perc: Szádvárira fújtak támadószabálytalanságot.

27. perc: Hetest kapott a Viborg, Guldén lövése a lécről a vonal mögé pattant, de a játékvezetők nem látták benn a labdát. Szerencse...

26. perc: Szucsánszki nehéz passza után Kovacsicz lőtt gólt, először vezet a Ferencváros, Althaust reklamálásért kiállították. 12-11

26. perc: Szamoránsky Jurack válla környékén "maszatolt", a német nagy szabálytalanságot játszott el, a magyar beállós két percet kapott.

25. perc: Belemenés miatt megint miénk a labda, Szucsánszki középen felment, és a bal alsóba lőtt. 11-11

24. perc: Szabálytalan zárás miatt elvették a Viborgtól a labdát, de rossz volt Szucsánszki indítása Szádvárinak.

23. perc: Larsen passzív helyzetből lőve a kapufára lőtt, a Fradié a labda, de Szucsánszki rosszul passzolt Kovacsiczhoz.

23. perc: Elek Gábor sárga lapot kapott reklamálásért.

22. perc: Kovacsicz feleslegesen ment be a jobb szélen, Pedersen egy helyben állva is könnyen védett.

22. perc: Zsivkovics két percet harcolt ki Skovnak.

21. perc: Abramovics remekül védte lábbal Chebbah jobb alsóba tartó átlövését.

21. perc: Tomori betörése után Pedersen védett, majd az átlövő két percet kapott, amiért vállal nekiment Varzarunak védekezésben.

20. perc: Chebbah talpról lőtt a bal felsőbe. 10-11

20. perc: Szucsánszki Tomori remek csele és passza után lőtt messziről a bal alsóba. 10-10

19. perc: Tomori nagyszerűen blokkolt, de a Viborgé maradt a labda, majd eladták a vendégek.

19. perc: Zácsik középről lőtt nagyszerű átlövésgólt. 9-10

18. perc: Tomori átlövését védte Pedersen, Szádvári ismétlése mindkét kapufát érintette, de kijött, majd Skov volt eredményes. 8-10

18. perc: Varzaru a jobb szélről a kapu tetejére ejtett.

17. perc: Elek Gábor megdicsérte a ferencvárosiak védekezését, de támadásban bátorságot, lövéseket, vállalkozó szellemet kért.

17. perc: Martin Albertsen időt kért.

17. perc: Chebbah lövését védte Abramovics, majd Tomori szemfüles passza után Kovacsicz ezúttal pontos volt. 8-9

16. perc: Kovacsicz eltalálta Pedersen támaszkodó lábát a jobb szélről.

16. perc: Zácsik betört a bal oldalon, de Pedersent találta el, majd Jurack megint lépéshibát csinált.

16. perc: Lépéshiba miatt került a mieinkhez a labda.

15. perc: Szucsánszki a jobb oldalról eltalálta Pedersent, de róla is a kapuba pattant a labda. 7-9

15. perc: Frafjord tudott Kovacsicz mellett hetest kiharcolni. Guldén a bal alsóba lőtte. 6-9

14. perc: Szucsánszki megint megtalálta Szamoránskyt, ő ismét eredményes volt. 6-8

13. perc: Abramovics védett, de a Viborghoz került a játékszer, majd sikerült labdát szerezni. Kovacsicz ugyan nem tudta átvenni az indítást, de szabaddobást kapott.

12. perc: Kemény védekezéssel sikerült labdát szerezni, majd Szamoránsky beállóból Pedersen érintésével is gólt tudott szerezni. 5-8

12. perc: Guldén megint könnyedén lőhetett, de Tomori gyors átlövéssel válaszolt. 4-8

11. perc: Frafjord került helyzetbe, megint betalált. Zácsik erőszakosan tört be, megszerezte a harmadik Fradi-gólt. 3-7

10. perc: Guldén megint ziccerbe került, Abramovics védett, majd Szamoránsky is lőhetett a vonalról, Pedersen megint védett.

10. perc: Zácsik átlövését könnyedén ütötte ki Pedersen.

9. perc: Szucsánszki kapu fölé lőtt, majd Guldén bement egy bal oldalon támadt lyukon, és gólt lőtt. 2-6

9. perc: Bátorságot, harcos játékot, lendületet kért játékosaitól a magyar vezetőedző.

9. perc: Elek Gábor máris kikérte az idejét.

8. perc: Szucsánszki átlövését védte Pedersen, majd nagy kavarodásban, földharcokat is nyerve szereztük vissza a labdát a kapunk előtt.

7. perc: Kovacsicz meglőtte első gólját, de Frafjord újabb védelmi hiba után válaszolt. 2-5

7. perc: Két esetleges passz közül a másodikat lehalászták a vendégek, majd Skov átlövésből volt eredményes. 1-4

6. perc: Szádvári ment be a bal szélen, Pedersen megint védett, majd gyors dán támadás végén eltolódott a védelmünk, és Skov a második gólját lőtte a bal oldalról. 1-3

5. perc: Jurack átlövése a kapufán csattant.

4. perc: Skov betörés után szerzett gólt, majd Kovacsicz a jobb szélről lőtt, de Pedersen lábbal védett. 1-2

4. perc: Fisker ejtése a bal szélről a kapufáról jött ki, majd gyors támadás végén Tomori talpról lőtte az első magyar gólt. 1-1

3. perc: Ismét egy eladott labda a mieink részéről.

2. perc: Rossz hazai passz után rossz vendégindítás következett.

2. perc: Zácsik a kapufát találta el, Skov pedig lépéshibát védett a Fradi kapuja előtt.

1. perc: A Viborg kezdte a mérkőzést, Frafjord betörésből szerezte az első gólt. 0-1

18:30 - Címvédőként várja a döntőt a Ferencváros, de a sztárokkal teletűzdelt Viborg ellen nem lesz könnyű dolguk Elek Gábor tanítványainak.

Női kézilabda KEK
döntő, első mérkőzés
FTC-Railcargo Hungaria-Viborg HK
Dabas, vezetik: Brehmer, Skowronek (lengyelek)
FTC-Railcargo Hungaria: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra, Dajka, Deáki, Kovacsicz, Lukács, Szádvári, Szamoránsky, Szarka, Szucsánszki, Tomori, Zácsik, Zsivkovics
Vezetőedző: Elek Gábor
Viborg HK: Bager Due, Pedersen (kapusok), Althaus, Skov, Andersen, Jurack, Gulldén, Chebbah, Ahlm, Holst Larsen, Müller, Aagaard, Fisker, Varzaru, Mikkelsen, Frafjord
Vezetőedző: Martin Albertsen

 

megosztom