Serie A

Az Inter a Milannak lőtt négy góllal tette bajnokká a Juventust

Az éllovas Juventus legyőzte a Cagliarit, az Inter pedig a második helyezett Milant a Serie A 37. fordulójának vasárnap esti mérkőzésein, így a torinóiak már behozhatatlan előnnyel vezetnek, és bajnoknak mondhatják magukat.

A két egyszerre kezdődött mérkőzés közül a Triesztben játszott Cagliari-Juventuson született hamarabb gól, a vendégeknél Vucsinics kapott egy remek indítást, a leshatárról lépett ki, és Agazzi lábai között a kapuba lőtt a 6. percben. (0-1)

Eközben az Inter-Milanon csak egy fölé pörgetett Ibrahimovic-ziccert jegyezhettünk fel a lendületes, de nem sok helyzetet hozó mezőnyjáték mellett. Azért a Giuseppe Meazza Stadionban is volt gól már a 14. percben, egy szabadrúgás után a bal oldalon Samuel épp úgy botlott a labdába, hogy az a kapu előtt érkező Milito elé került, neki pedig csak a hálóba kellett passzolnia. (1-0)

Jobban játszott az Inter, és Lúcio révén újra be is talált, de a védő lesen állt a szabadrúgásnál, ami után a hálóba lőtt.

Triesztben ezalatt a Juventus volt fölényben, Marchisio, Pirlo és Pepe is rendesen megdolgoztatta Agazzi kapust, de a hálóőr remekül repkedett, és sorra védte a kemény lövéseket. A 22. percben a mezőnyben is kemény összecsapás történt, Lichtsteiner és Pinilla összefejeltek, és előbbit, a torinóiak jobbhátvédjét nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a pályáról.

Mirko Vucinic örül a Cagliari ellen szerzett góljának a Juventusban a Serie A-ban 2012-ben.

Milánóban az Inter a 35. percben megint közel került a második gólhoz, Cambiasso fejese után Abbiati a gólvonal környékéről, a levegőből ütötte ki a labdát. A televíziós felvételek alapján is nagyon nehéz volt eldönteni, hogy bent volt-e a játékszer, így nem hibáztathatjuk az asszisztenst, amiért nem ítélt gólt.

Annál inkább kárhoztathatjuk Rizzoli játékvezetőt, amiért a félidő hajrájában tizenegyest ítélt a Milan javára, amikor Julio Cesar elütötte Boateng elől a labdát a tizenhatoson belül. A kapus mindent megtett, hogy megzavarja a büntetőt elvégző Ibrahimovicot, de a svéd nagyon magabiztosan lőtt a jobb alsóba. (1-1)

A félidőben így is bajnoknak számított a Juventus, de ez gyorsan megváltozott a szünet után, Ibrahimovic ugyanis szinte rögtön a középkezdés után remek labdát kapott, középen kilépett Lúcio mellett, és a kapu jobb oldalába pörgetett. (1-2)

Nem sokáig volt azonban előnyben a Milan, Militót ugyanis lerántották a tizenhatoson belül, a jogos tizenegyest pedig belőtte az argentin. (2-2)

A Juventusnak a Cagliari ellen a második félidő első részében nem sok helyzete volt, Pepe és Vucsinics lehetőségét említhetjük, de a 74. percben egy öngóllal növelték előnyüket a zebramezesek. Egy jobbról a kapu előterébe ívelt labdánál Borriello megzavarta a menteni igyekvő Caninit, aki nagyon balszerencsés mozdulattal, védhetetlenül pörgetett a saját kapujába. (0-2)

Percekkel később Milánóban Nesta felemelt kezére pattant a játékszer a tizenhatoson belül, amiért Rizzoli játékvezető újabb büntetőt ítélt az Inter javára. Milito ezt is magabiztosan értékesítette, a léc alá vágta. (3-2)

Triesztben a nézők és a Juventus kispadja is egyenes adásban követte a milánói derbi eseményeit, azonnal tombolni kezdett ugyanis a közönség és Antonio Conte is.

A hangulat csak fokozódott a Juvénál, amikor a San Siróban Maicon a 87. percben hatalmas gólt lőtt a tizenhatos sarkán túlról a jobb felsőbe. (4-2)

Ezzel tehát végleg eldőlt, hogy a Juventus négypontos előnybe került az utolsó forduló előtt, tehát a torinóiak megszerezték a bajnoki címet. A Milan végzett a Serie A második helyén az idényben, az Inter pedig a győzelmével megtartotta esélyét a BL-indulásra. Igaz, arra az Udinesének és a Laziónak több, a Napolinak pedig ugyanannyi esélye van, mint a kék-feketéknek.

A Juventus góljai a Cagliari ellen


 

Az Inter-Milan derbi összes találata

Serie A
37. forduló
Cagliari-Juventus 0-2 (0-1)
gólszerzők: Vucsinics (6.), Canini (74. - öngól)
Inter-Milan 4-2 (1-1)
gólszerzők: Milito (14., 53., 80. - utóbbi kettőt büntetőből), Maicon (87.), illetve Ibrahimovic (44. - büntetőből, 46.)
Serie A
Tabella
    M Gy D V Rg Kg P
1. Juventus 37 22 15 0 65 19 81
2. AC Milan 37 23 8 6 72 32 77
3. Udinese 37 17 10 10 50 35 61
4. Lazio 37 17 8 12 53 46 59
5. SSC Napoli 37 15 13 9 64 45 58
6. Inter 37 17 7 13 57 52 58
7. Roma 37 15 8 14 57 52 53
8. Parma 37 14 11 12 53 53 53
9. Bologna 37 13 12 12 41 42 51
10. Catania 37 11 15 11 47 50 48
11. Atalanta 37 13 13 11 40 40 46
12. Chievo 37 11 13 13 34 45 46
13. Fiorentina 37 11 12 14 37 43 45
14. Siena 37 11 11 15 44 43 44
15. Palermo 37 11 10 16 52 60 43
16. Cagliari 37 10 12 15 37 46 42
17. Genoa 37 10 9 18 48 69 39
18. Lecce 37 8 12 17 40 55 36
19. Novara 37 7 11 19 34 63 32
20. Cesena 37 4 10 23 22 57 22