NB I

A Debrecen győri sikerével hajszálra az aranytól

Az éllovas Debrecen újabb rangadót nyert, 2-1-re verte idegenben az üldöző Győrt az NB I 27. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel karnyújtásnyira került története hatodik bajnoki címétől.

A Debrecen játékosai ünneplik győzelmüket, miután 2-1 arányban győztek a Győri ETO FC együttese ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, a győri ETO Parkban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Videoton szombati sikerével ugyan beelőzte a második helyen álló győrieket, de ettől függetlenül igazi csúcsrangadóra került sor vasárnap kora este az ETO Parkban, ahol a veretlen listavezető Debrcent fogadta a tavasszal szárnyaló Győr. Pintér Attila együttese múlt héten kellemetlen pofonba szaladt bele a Kecskemét otthonában, ami után Kondás Elemérék öt ponttal meglógtak legfőbb riválisuktól - négy fordulóval a vége előtt pedig ez kellemes helyzetet teremtett a számukra.

Persze fogadkoztak a Rába-partiak, hogy a Loki immáron hónapok óta tartó remek szériája véget ér győri túrájuk alkalmával, de az idegenben mindössze három gólt (!) kapó hajdúságiak már bizonyították, hogy a nagy rangadókon sem remeg meg a lábuk.

Több, mint tízezres nézősereg előtt estek egymásnak a csapatok a vasárnapi napsütésben, de az ideális körülmények ellenére ingerszegény első negyedórát produkáltak a felek. A 9. percben egy Bouadla-lövést, nem sokkal később pedig egy Strestík próbálkozást jegyezhettünk fel. Valamivel pontosabban játszott a Debrecen, amely elsősorban a jobb oldalon próbálta feltörni a hazai védelmet, de komoly veszéllyel kecsegtető lehetőséget nem sikerült kialakítania.

Habár a játék képe nem ezt súgta, egy labdaszerzés után mégis a Győr szerzett vezetést: a debreceni kaputól mintegy 25 méterre Pátkai ívelt remekül a védők mögé, a hosszú oldalon teljesen egyedül kibújó Varga Roland pedig egy kapáslövés után a rövid sarokba helyezett (1-0). Nagy volt az öröm a győri kispadon, Pintér Attila ugrált is örömében, majd a játékosok ugráltak a tréner nyakába - szemmel láthatóan nagy feszültség szabadult fel hazai részről.

A játék képe a gól után sem változott jelentősen, a Debrecen futballozott aktívabban, majd egy Varga-próbálkozás után Bouadla a 38. percben némileg váratlanul egyenlített: egy jobb oldali beadás után Sztevanovics kapus nem fért a labdához, az irányító lövése érintés nélkül talált utat az üres kapuba (1-1). A szünetig már inkább a sorok rendezése volt az elsődleges célkitűzés, így a Debrecen számára kedvező eredménnyel mentek pihenőre a csapatok.

A második félidőt Bódi Ádám szabadrúgása indította: balról tekert a rövid sarokra, Sztevanovics szögletre ütötte a labdát. A folytatásban a hazai csapat próbálta magához ragadni az irányítást, a 60. percben Varga Roland szögletére Babic érkezett középen, de nem találta el jól a labdát. Nyomott a Győr, de gólt a Loki szerzett: Bouadla jobb oldali sarokrúgása után Sztevanovics nem tudta megfogni a labdát, ami Djordjevicsről Coulibaly elé került, a csatár azonnal reagált, és a hálóba segítette a játékszert (1-2).

A hátralévő szűk félórában az ETO próbálkozott, de nem tudott új színt vinni játékába. Völgyi Dániel szabadrúgását magabiztosan fogta Verpecz, Trajkovics tizenhatoson belüli esésénél pedig nem adott büntetőt - a szerb középpályást Mészáros Norbert lökte. Ahjupera fejesét szintén védte Verpecz, a vendégek precíz védekezésével nem tudott mit kezdeni a Győr.

A DVSC végül 2-1-re győzött, továbbra is veretlen a bajnokságban, a mögötte lévő négy csapattal szemben százszázalékos a mérlege. Ha jövő héten megveri a Pécset, hazai pályán ünnepelheti a bajnoki címet, két körrel a vége előtt.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Győr, 10 000 néző, V: Bognár
gólszerzők: Varga R. (32.), illetve Bouadla (38.), Coulibaly (65.)
sárga lap: Babic (35.), Kamber (52.), Strestik (57.), Pátkai (66.), Ahjupera (82.), Trajkovic (93.), illetve Bouadla (28.)
 
Győr: Stevanovic - Babic, Djordjevic, Stanisic, Völgyi - Kamber - Trajkovic, Pátkai - Varga R. (Dudás 73.), Strestik (Koltai 68.), Dinjar (Ahjupera 59.)
 
DVSC: Verpecz - Nagy Z., Máté, Mészáros, Korhut - Varga J. - Bódi (Simac 92.), Szakály P., Bouadla, Kulcsár T. (Meyé 69.) - Coulibaly (Ramos 86.)