Serie A

Vészesen közel került a Lecce a kieséshez

megosztom

Igazi kiesési rangadóval kezdődött az olasz Serie A utolsó előtti, 37. fordulója, hiszen a Lecce a Fiorentina csapatát fogadta. A mérkőzés 0-1-es végeredménnyel ért véget, így ha a hátralévő két bajnokiján legalább egy pontot szerez a Genoa, akkor a Lecce készülhet a Serie B-re.

Az egész héten botrányaitól hangos Fiorentina igazi kiesési rangadóra utazott Leccébe, a hazaiak pedig ilyen körülmények között méltán bízhattak a három pont megszerzésében.

Az első helyzetig egészen a 6. percig kellett várni, amikor Tomovic játszott össze Giacomazzival, ám utóbbi lövése nem találta el a kaput. A 20. percben egy hazai szöglet után Boruc rosszul mozdult ki, Miglionico pedig szabadon fejelhetett, ám a fejes célt tévesztett. Ezt követően a Fiorentina percei következtek, a 25. minutumban Montolivo távoli bombájánál Benassi mutatott be nagy bravúrt, viszont a 35. percben már a kapus sem tudott hárítani, amikor Ruben Oliveira passzát követően Cerci lépett el védőjétől, a hazaiak portásának pedig esélye sem volt (0-1). A 42. percben nem sokon múlt, hogy a Fiorentina megduplázza előnyét, ugyanis Montolivo passza után Cassani lőtte telibe a kapufát.

Alessio Cerci a Lecce elleni gólja után

Az első félidő végén tehát 1-0-ra vezetett a Fiorentina, méghozzá teljesen megérdemelten. Ugyan nagyságrendileg ugyanannyi helyzetet alakított ki a két együttes, a Fiorentina mégis sokkal gólveszélyesebb volt.

A második félidőben aztán a vendégek előnyük tudatában visszavettek a tempóból, átadták a kezdeményezést a Leccének. A hazaiak rögtön az 50. percben egy szögletnél megdöngették a kapufát, Boruc ugyanis rosszul mozdult ki, Esposito fejese pedig a felsőlécen csattant. A hazaiak ezután tovább nyomtak, ám a támadásaik általában idő előtt elhaltak, a 67. percben viszont ismét lehetőség nyílt az egyenlítésre. Egy jobb oldali beadás után a csereként beállt Seferovic fejelhetett teljesen tisztán, ám nem találta el a kaput. A 75. minutumban ismét a Lecce került helyzetbe, a balhátvéd Brivio tüzelhetett, ám lövése csúnyán mellément. A hazaiak a meccs hátralévő részében nem tudták komoly nyomás alá helyezni a Fiorentina kapuját, az utolsó lehetőség pedig akkor érkezett el, amikor a 96. percben egy szögletet követően az előrehúzódó Benassi kapus lőhetett jó 20 méterről, ám a bombája elakadt a játékosok rengetegében.

A Lecce mai vereségével szinte biztosan kiesik, mivel a Genoa utolsó két bajnokiján csupán egy pontot kell szereznie ahhoz, hogy megőrizze Serie A-s tagságát.

Serie A, 37. forduló
Lecce-Fiorentina 0-1 (0-1)
Gólszerző: Cerci (35.)

 

megosztom