Női vízilabda

Ötgólos vereség az ausztráloktól az olimpiai tesztversenyen

  • MTI
megosztom

Az Egyesült Államok legjobbjaitól elszenvedett 11-6-os vereség, majd a házigazda brit csapat 17-10-es legyőzése után harmadik meccsén kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a londoni ötkarikás játékok tesztversenyén: Merész András együttese a szintén olimpiai résztvevő ausztrálokkal szemben maradt alul öt góllal.

A találkozón - az ausztrál sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint - az óceániai térség bajnokaként ötkarikás szereplővé avanzsált együttes már az elején ellépett a magyaroktól, akik csak a második negyedben tudtak részsikert aratni a játékrész megnyerésével, egyébként végig az ausztrálok uralták a meccset. Az összegzés szerint a találkozó legeredményesebbje a Merész-alakulat játékosa, Keszthelyi Rita volt öt góllal.

Az ausztrálok győzelme azt jelenti, hogy a vadonatúj Water Polo Arena sportszakmai avatását jelentő teszttorna vasárnapi zárónapján, a helyosztón ők játszanak az első helyért az Egyesült Államok csapatával, amelytől pénteken 10-9-re kikaptak. A magyar válogatott pedig a harmadik helyért szállhat medencébe a vendéglátók Fekete Szilveszter személyében magyar szakember irányította csapatával. A pénteki első összecsapást magabiztosan nyerte meg a Merész-csapat, amelyből amúgy öt alapember hiányzik különböző okok – érettségi, külföldi klubkötelezettség – miatt.

Női vízilabda
olimpiai tesztverseny
Ausztrália - Magyarország 17-12 (5-1, 2-3, 5-4, 5-4)

 

megosztom