FA-kupa előzetes

A Liverpool duplázás, a Chelsea kettős siker előtt áll

megosztom

Négy napon belül kétszer csap össze a Liverpool és a Chelsea: a párharc első felvonása óriási téttel bír, szombat este az FA-kupa döntőjében feszülnek egymásnak a csapatok.

Didier Drogba és Daniel Agger a Chelsea-Liverpool mérkőzésen

Chelsea-Liverpool 18:15
Tv: Digi Sport Plus Hathárom-tipp: 1

A Liverpool nyolcadik, a Chelsea hetedik győzelmére készül, emellett mindkét együttes két trófeával fejezheti be a szezont: a Vörösök korábban megnyerték a Ligakupát, hazai porondon dupláznának, míg a Kékek reményeik szerint az FA-kupa után a Bajnokok Ligája serlegét is elhódítják – az egyaránt csalódást keltő bajnoki szezon után.

Statisztikák, érdekességek
-
Nyolc éven belül 31. alkalommal játszik egymás ellen a vörös és a kék alakulat, az utolsó négy összecsapást a Liverpool nyerte.
- Az FA-kupában legutóbb 2006 áprilisában találkoztak, az elődöntőben 2-1-re diadalmaskodott a Pool, majd a kupát is megnyerte.
- A Liverpool 2001, a Chelsea 2007 után másodszor nyerheti meg egy idényben a két hazai kupát
- Három játékos is korábbi klubja ellen lép pályára, Glen Johnson, illetve Raul Meireles és Fernando Torres.
- Didier Drogba a Chelsea utolsó három – győztes – döntőjében mindannyiszor gólt szerzett.
- A Wembleyben rendezett finálé után kedden ismét egymás ellen játszik a két gárda, a Premier League 37. fordulójában.

„Az FA-kupa-siker nagy lendületet adna. Két döntőbe is bejutottunk, természetesen az elsőben is nyerni szeretnénk, ami fantasztikusan hatna az önbizalmunkra a BL-finálé előtt” – fogalmazott Frank Lampard. Most minden erőnkkel az FA-kupára koncentrálunk, aztán jöhet a Bajnokok Ligája.”

A rutinos középpályás szerint nagy fegyver a kezükben, hogy Didier Droga mellé Fernando Torres is remek formába lendült. „Didier egészen elképesztő, évek óta magas szinten teljesít. Fernando egy világklasszis játékos, de amit Didier-t illeti, évek óta elődöntőkben, döntőkben szerez fontos gólokat.”

A menedzser, Roberto Di Matteo elismerte, hogy komoly fejfájást okoz neki a megfelelő kezdő tizenegyes összeállítása. „Minden játékos játszani szeretne. Ami Torrest illeti, igen, korábban a Liverpool sztárja volt, de ez már a múlt része. Most a Chelsea játékosa, és remélhetőleg még hosszú évekig az lesz. Sokat javult, amióta együtt dolgozunk.” Az ellenfélről nem mondott nagy újdonságot az olasz: „Mindig nehéz a Liverpool ellen futballozni, egy jó csapat, kiváló játékosokkal.”
Az egykori középpályás egyébként 1997-ben és 2000-ben is gólt szerzett az FA-kupa fináléjában, az ezredfordulón győztes találatot.

  • Chelsea - Liverpool 2012-05-05 18:15:00

 

Nos, amíg a Chelsea a BL-ben is a csúcsra érhet, a Liverpool a Premier League-ben mutatott mélyrepülésének következtében a következő idényben sem lesz tagja az európai elitmezőnynek. „A szurkolók nagyon izgatottak, mert történelmi duplázást hajthatunk végre. De nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem értünk oda Bajnokok Ligája-indulást érő helyre a bajnokságban. A kupasiker némileg orvosolná a frusztrációnkat. De ha így is lesz, tisztában leszünk vele, hogy sokkal jobban kellett volna szerepelnünk a ligában” – mondta a Liverpool spanyol védője, Jose Enrigue.

„Várjuk a döntőt, de bízunk benne, hogy nem kerül sor hosszabbításra vagy büntetőkre, mint a Ligakupában. Szerintem nincs egyértelmű esélyes. Bár egyértelmű, hogy a Chelsea sokat javult Roberto Di Matteo irányítása alatt. Viszont mindkét csapat egyforma nyomás alatt lesz, mert a történelmük és hagyományaik megkövetelik a győzelmet. De ez olyan felelősség, amit minden labdarúgó élvez. Torres és Drogba remek formában van, de nekünk meg van egy Luis Suárezünk. És Andy Carroll is egyértelműen javul az elmúlt időszakban. Taktikus, hajtós meccsre számítok - tette hozzá a Newcastle-től érkezett hátvéd.

A Liverpoolnál két hiányzó lesz, Lucas Leiva és Charlie Adam sérült, a Chelsea-ben még kétséges, ki lesz John Terry párja a védelem tengelyében, ugyanis David Luiz és Gary Cahill sem épült fel teljesen. Elképzelhető, hogy nem kockáztat Di Matteo, és Braniszlav Ivanovics húzódik be középre.

megosztom