Evezős Vk

Középdöntős a három férfiegység

  • MTI

A három magyar férfiegység pénteken bejutott a középdöntőbe az evezősök idei első, belgrádi Világkupa-versenyén.

Székely Balázs szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban jó időt evezve megnyerte előfutamát, ezzel közvetlenül a legjobb 12 közé került.

A már a londoni olimpiára készülő Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes előfutamában második lett, így reményfutamra kényszerült, abban viszont délután elsőként haladt át a célvonalon. Hasonló utat járt be a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár. Ennek az egységnek az előfutamban az olimpiai és világbajnok brit kettőssel is fel kellett vennie a versenyt, s éppen mögötte zárt másodikként, majd a reményfutamban győzött.

Hajdú Zsuzsa és Kabódi Erzsébet (könnyűsúlyú kétpár), valamint Szabó Katalin és Gyimes Krisztina (kétpár) nem evezett jól, ők szombaton reményfutamban szállnak vízre, de mivel kisebb mezőnyben szerepelnek, számukra ott már az lesz a tét, hogy az A vagy a B döntőbe kerülnek-e.

A Simon, Juhász kettősnek a belgrádi Vk az első állomás az ötkarikás felkészülésben, míg a másik három páros a luzerni ötkarikás pótkvalifikációra készül. A május 20. és 23. között sorra kerülő svájci viadalon mellettük Galambos normálsúlyú egypárban száll majd vízre és a Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz összeállítású négypár is elindul.