Forma-1

Csak pénzkidobás - teszteltek az F1-esek Mugellóban

  • Kele János
megosztom

Teljesen okafogyott volt Mugellóban koptatni a kerekeket, ennél egy barcelonai kiruccanásnak ezerszer több értelme lett volna.

A Lotus gyors volt Mugellóban, más kérdés, hogy ez mennyit jelent majd Barcelonában - Fotó: AFP

"Minden nagyszerű, a kaja egyszerűen fenomenális, mégis, valahogy az az érzésem, hogy csak kiszórunk egy csomó pénzt az ablakon. Semmi értelme, hogy itt legyünk" – értékelte sommásan a Mugellóban zajló idény közbeni F1-es tesztelést a mindkét világbajnoki címet védő Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, és meg kall hagyni volt némi igaza. Az eső áztatta gyakorlás sok gyakorlati hasznot nem hajtott, több nagymenő (mint például a közben Budapesten parádézó Jenson Button) egy az egyben kihagyta, de a résztvevők közül sem mindenki szaggatta szét az istrángot a három nap leforgása alatt.

Pedig az év elején még az összes csapat szinte vállvetve lobbizott azért, hogy szezon közben is legyen egy kollektív tesztelési alkalom, mondván, ez segíthetne a sokszor már az idény első futamain megmerevedő erőviszonyok kiegyenlítésében. Igaz, akkor még senki sem sejtette, hogy minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb mezőnye minden idők egyik legkiélezettebb F1-es szezonrajtját produkálja, és az első négy versenyen nemhogy négy különböző pilóta, de négy különböző konstruktőr diadalmaskodik majd.

"Felesleges pénzköltés" – jegyezte meg Eric Boullier Lotus-főnök arra az újságírói kérdésre, hogy látja-e értelmét az idény közbe iktatott teszteknek a jelenkor Formula-1-ében, de nem volt sokkal megértőbb az egyik, neve elhallgatását kérő Mercedes-alkalmazott sem: „Ennek így semmi értelme. Egy idény közbeni teszt sehogy sem hatékony, sem a teljesítmény, sem pedig a költségek oldaláról nézve. Vagy legyen több belőle, vagy hagyjuk az egészet a fenébe.”

Az időközben a Ferrarival is összeboronált, az idényt négy negyedik hellyel kezdő Mark Webber ráadásul az utolsó kenetet is feladta a mugellói tesztnek: „Nagyszerű lenne itt versenyezni, mert ez egy fantasztikus pálya – viszont tesztelni túl gyors, arról nem is beszélve, hogy egyetlen hasonló vonalvezetésű aszfaltcsík sincs a naptárban.”

Ettől kezdve pedig, legyünk őszinték, senkit sem érdekel a tény, hogy a pálya Olaszország talán legszebb tartományában, Toszkánában található, ráadásul annak is az egyik legelragadóbb szegletében, Firenzétől nem messze. Sőt, az sem számít túl sokat, hogy a versenyzők amúgy imádták, az egyszerre gyors és szűk kanyarok régi gokartos emlékeket ébresztettek bennük, és a leggyakoribb jelző, amely nyilatkozat közben elhagyta a szájukat a „hihetetlen” volt.

Merthogy az egész tesztelősdi épp csak a célnak nem felelt meg: annak, hogy a mérnökök adatokhoz, használható adatokhoz jussanak. Innentől pedig nehéz komolyan venni ezt az egész históriát a Lotus szárnyalásával együtt is.

Sokkal logikusabb lett volna mondjuk rögtön a következő futam helyszínére, a mindig remek időjárást és kifogástalan kiszolgálást nyújtó Barcelonába vinni a karavánt: az utazási költségeket is simán meg lehetett volna spórolni, annyi történt volna csupán, hogy a csapatok a szokottnál egy héttel hamarabb kitelepültek volna a verseny helyszínére, és a fölös időben tesztelgettek volna kicsit. Használható adatokhoz jutottak volna, úgy, hogy egyébként még spóroltak is volna valamennyi pénzt a nem éppen elhanyagolható raksúlyú felszerelés utaztatásán.

A 2000-es évek első felében egyébként ez volt a dolgok megszokott mechanizmusa, nyilván nem véletlenül: Barcelonában a csapatoknak általában nem kell sokat pepecselniük a beállításokkal, hisz minden évben több száz, talán ezer kilométert is tesztelnek errefelé, következésképp, mint a saját tenyerüket, úgy ismerik a pályát. Arról nem is beszélve, hogy Barcelona a maga Miki-egér stílusával (még Piquet nevezte el így annak idején a hőskorban) az összes többi aszfaltcsíkból tartalmaz egy kicsit, nem úgy, mint Mugello: az olasz pálya maximum Spára és a silverstone-i kör első felére készítette fel megfelelően a csapatokat.

Sokatmondó, hogy a három napos tesztsorozat legnagyobb port kiváltó esete egy bukás volt, Fernando Alonso törte össze alig pár kör megtétele után a nagy műgonddal felturbózott Ferrarit; igaz, egy kisebb kihagyást követően az olaszok folytatni tudták a tréninget, és elvileg sokat megtudhattak az új kipufogóval, új hátsó szárnnyal és új oldalszekrényekkel támadó autóról.

A bajnokság egy hát múlva a katalóniai Barcelonában folytatódik a sorozat ötödik versenyével. A Spanyol Nagydíjnak természetesen itt, a hatharom.com-n is kiemelt figyelmet szentelünk.

megosztom