Diósgyőr

Szentes Lázár szerint órák kérdése az új edzőjelölt érkezése

Az NB I 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén az edzőváltás óta egyformán nyeretlen Pécs és Diósgyőr csap össze. A DVTK szakmai igazgatója, Szentes Lázár kínosnak tartja az eredménytelenséget és az edzőkérdésről is beszélt.

'Kínos. Még nem több, mint kínos, hanem kínos - mondta a sikertelenségről Szentes Lázár csütörtöki sajtótájékoztatóján. - Személy szerint gyűlölök veszíteni és az embert az eredményei alapján ítélik meg. A statisztika - lövések, támadások, passzok, megnyert párharcok stb. száma 29 oldalon keresztül, egyénekre lebontva is, amelyet az InStat Football rendszer szolgáltat és egy hónapja használja a DVTK - azt mutatja, hogy szinte minden mutatóban jobbak voltunk a DVSC-nél, nem érdemeltünk vereséget. De az évkönyvekben csak az marad meg, hogy kikaptunk 2-0-ra."

"Pécsett a pillanatnyi mentális állapot fog dönteni abban, melyik csapat hagyja maga mögött a bajokat. A Debrecen elleni mérkőzés után láttam a játékosokon a szomorúságot, de a fociban főnixmadárnak kell lenni, kudarcsorozat után is erőre kell kapni. Fel tudom készíteni a csapatot az ellenfélből, abból is, hogy mi milyen felállásban játszunk, de úgyis az dönt, hogy amikor a csatár a kapussal szemben áll, belövi-e a helyzetet vagy nem" - fogalmazott Szentes Lázár, aki számára a védelem összetétele jelentette a legnagyobb kihívást.

Végül a régóta húzódó edzőkérdésről a következőket mondta a szakmai igazgató: "Már csak órák választanak el attól, hogy megérkezzen az új edzőjelölt, aki először csak ismerkedik a csapattal. Aki Pécsett jól körbenéz a stadionban, az talán már látni is fogja őt. Majd az ismerkedés után kerülhet sor a tárgyalásra és az esetleges szerződéskötésre."