Vívás

Jelentős változások várhatóak a szövetségben

  • MTI

Június végén előrehozott tisztújításra kerül sor a Magyar Vívó Szövetségben (MVSZ).

A jelenlegi elnökség mandátuma ugyan csak jövőre járna le, de a testület úgy foglalt állást, hogy az olimpiai kvalifikációs küzdelmek zárultával - a vártnál gyengébb szereplés nyomán - változásra van szükség. Erős János elnök az ő további szerepvállalására vonatkozó kérdésre úgy reagált: más fogja vezetni a szövetséget a jövőben.

Erős János csütörtökön, háttérbeszélgetésen - melyen a szövetség képviseletében mellette Kamuti Jenő szakmai alelnök, Csampa Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelő alelnök és Füleky András ügyvezető igazgató volt jelen - többek között elmondta, hogy nyilvánvalóan nem elégedettek a megszerzett négy londoni kvótával, már csak azért sem, mert 11-13 szerepelt a célkitűzésben. Az elnökség megállapítása szerint a feltételek adottak voltak, a sikertelenségnek szakmai okai vannak. A szövetség vezetője arról is beszélt, hogy nem látják értelmét fenntartani a jelenlegi kapitányi rendszert, de egy új struktúra felállítása már az új elnökségre hárul majd.

Elvileg a három fegyvernem élén egy-egy szövetségi kapitánynak kellene állnia, ám jelenleg - több változás nyomán - a tőrözőknél kettő, a párbajtőrözőknél egy vezetőedző tevékenykedik, s csak a kardozóknak van kapitánya, Kovács Tamás személyében. Vele kapcsolatban elhangzott, szerződése november végéig szól, de már előbb leülnek vele egyeztetni.

Az MVSZ-ben május 29-én tartják meg a rendes évi közgyűlést, melyen a szokásos beszámolók hangzanak majd el, illetve alapszabály-módosításra kerül sor. A rendkívüli tisztújító közgyűlést június 30-ra tervezik.

"A mostani helyzetben egy építkező elnökségre van szükség, nem pedig menedzselőre" - tette hozzá az elnök.

Ami a szakmát illeti, Füleky András elmondta, hogy a négy olimpikon saját edzőjével készül fel a londoni játékokra és a trénerek ott is lehetnek majd a pástok mellett, az olimpiára a szövetségből csak ők utaznak.

Kamuti Jenő az új elnökség előtt álló kettős feladatról beszélt. Mint mondta, fontos, hogy egy teljesítőképes csapat álljon fel a jövő évi, budapesti világbajnokságra, mert itthon illik eredményesen szerepelni, emellett új alapok lerakására, a klubok megerősítésére is szükség van.

A londoni olimpiára Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Szilágyi Áron (kard) és Imre Géza (párbajtőr) szerzett kvótát, csapat egy sem. Ezzel együtt halvány esély még van arra vonatkozóan, hogy a női tőrválogatott ott legyen Londonban, ehhez azonban az kell, hogy az egyiptomiak ne használják fel a kvótájukat. Az észak-afrikaiak még nem jelezték, hogy mi a szándékuk. A hazai szövetség ugyan alapvetően nem kalkulál ezzel a lehetőséggel, de azért továbbra is versenyezteti a tőrcsapatot - most hétvégén például Sanghajban -, hogy ha be kell majd ugrani, ne legyen felkészületlen az együttes.