Karrier

Mourinho ölelését küldi Guardiolának

A Real Madrid portugál vezetőedzője ismét a spanyol sajtó rendelkezésére állt, ennek apropójából pedig néhány gondolatot megosztott a nagyérdeművel legnagyobb riválisának távozásával kapcsolatban.

Mint ismert, múlt pénteken Josep Guardiola bejelentette, hogy nyáron elhagyja a Barcelona együttesét, és feltehetőleg egy év szabadságot vesz ki. A katalánok a hírek szerint Tito Vilanovát, Guardiola eddigi segítőjét nevezték ki a távozó szakember helyére, így a Guardiola-iskola továbbra is meghatározhatja a gránátvörös-kékek szereplését.

José Mourinho, a Real Madrid portugál szakvezetője a Bilbao elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján véleményezte kollégája döntését, a Special One sportszerűen nyilatkozott riválisáról.

"Nem kell kommentálnom Guardiolát. Ez az ő döntése volt. Mikor kirúgnak vagy elzavarnak minket, akkor szolidaritást érzünk egymás iránt, de Guardiola esete más" - mondta a portugál.

"Guardiola úgy döntött, hogy elhagyja a Barcelonát. Ez egy személyes döntés volt a részéről, ő tudja, hogy mitől lesz boldog. A fontos az, hogy elégedett legyen a döntésével. Tizenkét éve vagyok edző, de júniusban már hiányzik a futball. Azt kívánom neki, hogy éljen boldogan, mert ez a legfontosabb, és innen küldök neki egy nagy ölelést. Engem, mint a Real Madrid edzőjét, nem befolyásol más trénerek döntése. Ha a Barcelona úgy érzi, hogy Vilanova a megfelelő választás Guardiola után, akkor tisztelnünk kell a döntésüket. Ő is az ellenfelünk lesz a következő szezonban, ezért nem kívánhatok neki szerencsét."

Mourinho beszélt saját karrierjéről, elmondta, hogy személyes célja, hogy a harmadik topbajnokságban is aranyérmet szerezzen, amit szerda este meg is valósíthat, feltéve, ha csapata legyőzi idegenben az Athletic Bilbaót.

  • Athletic Bilbao - Real Madrid 2012-05-02 22:00:00
  •