Premier League előzetes

A bajnoki cím a tét Manchesterben

Hétfőn, az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának zárómérkőzésén a szezon legnagyobb rangadójára kerül sor: a listavezető Manchester United a hárompontos hátrányban lévő, második helyen álló, de jobb gólaránnyal bíró városi rivális City vendégeként lép pályára.

A Vörös Ördögök néhány hete még nyolc pont előnnyel vezették a bajnokságot, és a rivális gárda trénere, Roberto Mancini lemondott az elsőségről, a Wigan hazai hőstette és az Everton múlt vasárnapi feltámadása az Old Traffordon azonban váratlan esélyt teremtett a szezon közepi hullámvölgyből kilábaló kékmezeseknek. Három kör alatt a United öt pontot hullajtott, a City kilencet gyűjtött, így a derbi előtt három egységnyire olvadt a két klub közti különbség.

Amennyiben Sir Alex Ferguson csapata győz az Etihad Stadionban, akkor szinte biztos, hogy megszerzi története 20. bajnoki címét, ugyanis két fordulóval a vége előtt hat pont előnyre tenne szert. Ugyanakkor ha Roberto Mancini alakulata diadalmaskodik, akkor átveszi a vezetést a tabellán jobb gólarányának köszönhetően. Persze a derbi után is lesz még két mérkőzés, a Cityre a Newcastle ellen kőkemény ütközet vár, majd a Queens Parkot fogadják, a United sorsolása egyszerűbbnek tűnik (Swansea otthon, Sunderland idegenben).

Ez lesz a két csapat negyedik összecsapása ebben a szezonban: az angol Szuperkupa-döntőben 3-2-re diadalmaskodott a United, majd a két gárda Old Traffordon játszott összecsapásán a City 6-1-re kiütötte Ferguson együttesét, ezzel 1930 után az első csapat lett, amely féltucat gólt lőtt az "Álmok Színházában." A United az FA Kupában vágott vissza, a City vendégeként 3-2-re diadalmaskodott.

Roberto Mancini, a City menedzsere játékosként és edzőként is már több bajnokságot nyert Olaszországban, de edzői karrierje legnagyobb eredményének tartaná a Premier League-címet. "Ha legyőznénk a Unitedet, és megnyernénk a bajnokságot, akkor az lenne pályafutásom legfényesebb címe. Az angol a legnagyobb bajnokság Európában. Olaszként különösen nagy elismerés lenne. Bizonyos szempontból jobban izgulok, és fontosabb lesz ez a hétfői nap, mint amikor a Sampdoriával KEK-döntőt játszottunk" - fogalmazott Mancini.

"Nagyon fontos, hogy nyerjünk a United ellen. 1968-ban volt utoljára bajnok a City, a szurkolók megérdemelnék a sikert. Egyesek szerint könnyebb lenne, ha nem a városi rivális ellen lenne a mindent eldöntő meccs, de én nem értek ezzel egyet. Így lenne igazán fényes a diadal."

  • Manchester City - Man. United 2012-04-30 21:00:00

 

A Manchester United főnöke, Sir Alex Ferguson nem kertelt, nyíltan kijelentette: "Valószínűleg ez karrierem legfontosabb derbije." A klub 20. - irányításával 13. - bajnoki címére készülő menedzser még nem döntött a taktikát illetően. "Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, két-három variációt is begyakoroltunk. Remélem, a helyeset fogom választani. Csak azt tudom, mit szeretnénk véghez vinni a mérkőzésen. Van elég tapasztalata és lendülete a csapatnak, kiváló képességű és kellően eltökélt focistákkal. Ebben a tekintetben rendben vagyunk" - nyilatkozta vasárnapi sajtótájékoztatóján Sir Alex.

"Tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával és ellenfelünk támadóerejével, de nem félünk, képesek vagyunk nyomás alatt futballozni. Az egész világon kiemelt figyelem övezi az összecsapást, Michel Platini is jelezte, hogy szeretne jelen lenni."

A szakember azt is elmondta, hogy nincsenek illúziói, ha kikapnak, akkor oda az elsőség, annak ellenére, hogy a hátralévő fordulókban a Cityre papíron nehezebb ellenfelek várnak.

A Citynél mindenki hadra fogható, Mario Balotelli eltiltása lejárt, de szinte biztos, hogy a jó formában lévő Carlos Tévez lesz Sergio Agüero ékpárja. Az argentin csatár legutóbbi három mérkőzésén négy gólt lőtt.

A vendégeknél ellenben vannak bőven hiányzók (Lindegaard, Pogba, Macheda, Fletcher, Anderson, Vidic, Owen), a kulcsemberek közül viszont nincs új sérült.

A mérkőzésről, élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk a hatharom.com-n!

Premier League, 36. forduló:
Manchester City-Manchester United 21:00 Tv: Digi Sport, Hathárom-tipp: x
 
A forduló eredményei:
Tottenham Hotspur-Blackburn Rovers 2-0 (1-0)
gól: van der Vaart (22.), Walker (75.)
 
Chelsea-Queens Park Rangers 6-1 (4-0)
gól: Sturridge (1.), Terry (13.), Torres (19., 25., 64.), Malouda (80.), illetve Cisse (84.)
 
Norwich City-FC Liverpool 0-3 (0-2)
gól: Suárez (24., 28., 82.)
 
Everton-Fulham 4-0 (3-0)
g: Jelavic (7., 40., az elsőt 11-esből), Fellaini (15.), Cahill (60.)
 
Stoke City-Arsenal 1-1 (1-1)
g: Crouch (10.), illetve van Persie (15.)
 
Sunderland-Bolton Wanderers 2-2 (1-1)
g: Bendtner (36.), McClean (55.), illetve Davies (26., 70.)
 
Swansea City-Wolverhampton Wanderers 4-4 (4-2)
g: Orlandi (1.), Allen (4.), Dyer (15.), Graham (31.), illetve Fletcher (28.), Jarvis (33., 69.), Edwards (54.)
 
West Bromwich Albion-Aston Villa 0-0
 
Wigan Athletic-Newcastle United 4-0 (3-0)
g: Moses (13., 15.), Maloney (36.), Di Santo (45.)
Tabella:
1. Manchester United 35 26 5 4 86 32 +54 83 p
2. Manchester City 35 25 5 5 87 27 +60 80
3. Arsenal 36 20 6 10 68 44 +24 66
4. Tottenham Hotspur 35 18 8 9 59 39 +20 62
5. Newcastle United 35 18 8 9 53 46 +7 62
6. Chelsea 35 17 10 8 62 39 +23 61
7. Everton 35 14 9 12 46 38 +8 51
8. Liverpool 35 13 10 12 43 37 +6 49
9. Fulham 35 12 10 13 45 48 -3 46
10. West Bromwich Albion 36 13 7 16 41 47 -6 46
11. Sunderland 36 11 12 13 44 43 +1 45
12. Swansea City 36 11 11 14 43 49 -6 44
13. Norwich City 36 11 10 15 47 63 -16 43
14. Stoke City 35 11 10 14 33 49 -16 43
15. Aston Villa 36 7 16 13 36 50 -14 37
16. Wigan Athletic 36 9 10 17 38 60 -22 37
17. Queens Park Rangers 36 9 7 20 40 63 -23 34
18. Bolton Wanderers 35 10 4 21 41 69 -28 34
19. Blackburn Rovers 36 8 7 21 47 75 -28 31
20. Wolverhampton 36 5 9 22 38 79 -41 24