NB I

Szentes Lázár szerint a Diósgyőr kiscsapat lett

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a DVTK 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a listavezető Debrecentől, ami után Szentes Lázár, a diósgyőriek megbízott vezetőedzője ismét érdekes nyilatkozatot tett.

"Átmentünk kiscsapatba, sok mindent meg lehet velünk csinálni, sajnos ez most egy ilyen helyzet volt. Mindenképpen győzelemre játszottunk, de nem sikerült gólt rúgni, és tudjuk, hogy így nem lehet meccset nyerni.  Óvatosan kellett játszanunk, hiszen nagyon jó csapat volt az ellenfél, ugyanakkor az első félidőben nem sok lehetőséget adtunk neki. A második félidőt jól kezdtük, de a Debrecen szerzett gólt, és ez megfogott minket." - mondta a lefújás után a Sport Tv-nek a szakember.

Az ősszel még szárnyaló újonc tavasszal csak keresi régi önmagát, zsinórban öt vereséget számlálva már csak a hetedik helyen áll, nyolc ponttal lemaradva a hőn áhított negyedik helytől.