Vitorlázás

Portugáliában is bemutatták az Afrika-kerülő vitorlásversenyt

  • MTI

Portugáliában is bemutatkozott a magyar szervezésű Afrika-kerülő vitorlásverseny, az Africa-Europe Challenge (AEC), amely jövőre rajtol, s kulturális eseménysorozatot, valamint humanitárius programokat is magában foglal.

A Gál József földkerülő vitorlázó és Kondricz Péter nemzetközi jogász által életre hívott projekt lisszaboni sajtótájékoztatóját - melyet a szervezők közleménye szerint a Magyar Nagykövetségen tartottak - Konkoly Norbert magyar nagykövet nyitotta meg, s az eseményen jelen voltak "a portugál vitorlázó élet, a gazdasági kormányzat és szervezetek képviselői, afrikai országok portugáliai nagykövetei és a sajtó munkatársai", akik elismeréssel fogadták az AEC programját és együttműködésükről biztosították a szervezőket.

Az AEC szervezői Romániában, Hollandiában, Spanyolországban és Németországban korábban már népszerűsítették az eseményt, szeptemberben pedig újra Lisszabonban kerül sor egy összejövetelre, ahol portugál cégek és a vitorlázó közösség számára adnak részletes információkat a bekapcsolódási lehetőségekről és az Alexandriában június 10-11-én megrendezésre kerülő első Africa-Europe Challenge Business Forumról.

Az AEC zászlóshajója, a holland ASTRID iskolahajó kevesebb mint egy hónap múlva, május 25-én, Máltáról rajtol el azzal a céllal, hogy körülhajózza Afrikát. Az ASTRID egy év alatt 13 afrikai és két európai országban köt ki és ünnepélyes keretek között hívja meg az országokat a 2013-14-ben sorra kerülő AEC-ben való részvételre.

Az AEC mezőnye a tervek szerint egy éven át tartó útja során vitorlázza körbe Afrikát. A hajók Máltáról vágnak neki az útnak, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren haladnak végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén térnek vissza a Földközi-tengerre. A mezőny a résztvevő afrikai országok állomásain - 18-20 megálló a terv - hét-tíz napot tartózkodik, s itt pályaversenyek mellett kulturális programokra is sor kerül.

Az elképzelések között szerepel gyermekprogram elindítása, iskolai testvérkapcsolatok kiépítése, továbbá turisztikai események létrehozása, az EU és az Afrikai Unió intézményrendszerének kölcsönös bemutatása.