Atlétika

Iszinbajeva három versenyen indul az olimpia előtt

megosztom

A kétszeres olimpiai és világbajnok orosz rúdugrónő, Jelena Iszinbajeva két franciaországi, és egy monacói viadalon méreti meg magát a londoni olimpia előtt.

Iszinbajeva három versenyen indul az olimpia előttEgy, a sportolóhoz közel álló forrás szerint Iszinbajeva július 4-én Reimsben, július 10-án Sotteville-ben, majd tíz nap múlva a monacói Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz. A játékok után valószínűleg a Gyémánt Liga-sorozat stockholmi és a brüsszeli állomásán indul, de ezt még nem erősítették meg hivatalosan.

A 29 éves atléta - az első nő a világon, aki megugrotta az öt métert - a pekingi olimpia után hullámvölgybe került, a 2009-es berlini vb után  - helyezetlenül zárt - 11 hónapos szünetet tartott. A tavalyi világbajnokságon csak hatodik lett, de idén fedett pályás világcsúccsal, majd vb-arannyal jelezte, hogy készen áll a címvédésre.

Iszinbajeva nemrég elmondta, hogy két év múlva visszavonul, s az újabb ötkarikás siker mellett azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több világcsúcsdöntés érjen el, mint a legendás Szergej Bubka. Bubka 35-ször javított rekordot, míg ő 30-nál jár.

megosztom