Evezés

A világbajnok Hirling-Varga kettős indulhat a kvótáért Luzernben

  • MTI
megosztom

A Hirling Zsolt, Varga Tamás duó nyerte a férfi könnyűsúlyú kétpárok szombati küzdelmét a Szegeden zajló Simády Béla nemzetközi evezős emlékversenyen, így ebben a számban ők szállhatnak majd harcba a londoni kvótáért a májusi, luzerni olimpiai pótkvalifikációs viadalon.

A hosszú kihagyás után tavaly ősszel ismét összeült, korábbi világ- és Európa-bajnok páros ellenfele a Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence és a Rácz Róbert, Csepregi Gábor kettős volt a válogatóként is figyelembe vett Maty-éri futamban, amelyben előbbi egység lett a második, utóbbi pedig a harmadik. A május 20-23-án sorra kerülő luzerni regattán a férfi könnyűsúlyú kétpár mellett férfi normálsúlyú egypárban, női normálsúlyú kétpárban, női könnyűsúlyú kétpárban és férfi négypárban tervezi hajó indítását a magyar szövetség.

A hétvégi, szegedi verseny első napján vízre szállt a már tavaly ötkarikás kvótát szerzett Juhász Adrián, Simon Béla duó is, amely magabiztosan - bár nem túl jó időeredménnyel - nyert a kormányos nélküli ketteseknél. Bár az egység tagjai nem névre szólóan, hanem az országnak harcolták ki az indulási jogot, Ott Zsuzsanna főtitkár az MTI érdeklődésére azt mondta: minden bizonnyal ők indulhatnak majd ebben a számban az olimpián, mivel itthon nincs ellenfelük.

A hagyományos, kétnapos Simády Béla-emlékversenyen - melyet a Maty-éri vízicentrum megálmodójáról, a Magyar Evezős Szövetség egykori alelnökéről neveztek el - a hazai sportolók mellett szerb, szlovák és román versenyzők szállnak-szálltak vízre. A szombati kilenc felnőtt döntőből hatban magyar siker született.

Evezés
Simády Béla emlékverseny
férfiak:
egypár: Dusan Bogicevic (VK Smederovo, szerb) 7:21.71 p
kétpár: Aleksandar Filipovic, Bogicevic (VK Smederovo) 6:56.01
kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián, Simon Béla (Tisza EE) 7:01.42
kormányos nélküli négyes: Szigeti Roland, Krpesics Péter, Vallyon Bence, Novák Edvin (Győr, Csepel, Tisza EE) 6:29.78
könnyűsúlyú kétpár: Hirling Zsolt, Varga Tamás (Vác, Baja) 6:35.70
könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Vallyon, Novák (Tisza EE) 7:18.73
nők:
egypár: Barbora Sagova (VK Bratislava, szlovák) 8:36.26
kétpár: Gyimes Krisztina, Szabó Katalin (Danubius NHE, Vác) 7:32.03
kormányos nélküli kettes: Klötzl Ildikó, Abid Syham (FEC) 8:13.42

 

megosztom