NHL

A rivalizálás tetőfokára hág Keleten

  • Molnár Dávid

Csupán négy csapat maradt talpon az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keleti főcsoportjában, és a sors úgy hozta, a semleges nézők legnagyobb örömére, hogy parázs hangulatú párharcokkal folytatódhat a rájátszás.

New York Rangers – Washington Capitals

Előzmények

Mindkét csapat a hetedik találkozón harcolta ki a továbbjutást az első körből. A New York Rangersnek, bár első helyen végzett a keleti főcsoportban, egyáltalán nem volt könnyű dolga az Ottawa Senatorsszal, mivel a kanadaiak kapusa, Craig Andersson mindenben felvette a lépést a New York-iak svéd fenoménjával, Henrik Lundqvisttel. Lundqvist végül azonban ismét nyerőembernek bizonyult, és a Rangers a párharc utolsó két mérkőzését megnyerte, és 2008 után újra a második körben találja magát.

A Washington igazi önbizalom-növelő skalppal távozott az első körből, miután a címvédő Boston otthonában tudott diadalmaskodni. A fővárosiaknál is egy kapus brillírozott leginkább: a 22 éves Braden Holtby veteránokat megszégyenítő nyugalommal őrizte a Washington hálóját, és olyan jól szerepelt, hogy még Tim Thomas, a Bruins tavalyi playoff MVP-je is külön gratulált neki.

Ez lesz a két csapat harmadik összecsapása az elmúlt négy évben, 2009-ben hét meccsen, míg tavaly öt meccsen jutottak tovább a fővárosiak. Most viszont mégsem hasonlóak az erőviszonyok, hiszen a pályaelőnyt a Rangers élvezi, és bizonyára égnek a vágytól, hogy bosszút álljanak az elmúlt esztendők sikertelenségeiért. 1994-ben a Rangers útja többek közt a Washingtonon keresztül vezetett a Stanley-kupához.

Elemzés

A New York Rangers problémái kiújultak a playoff első körében, és a csatárok még mindig nem képesek konzisztens teljesítménnyel kisegíteni a kapusukat, Henrik Lundqvistet. A negyedik és a hatodik meccs között hat harmad telt el úgy, hogy egyszer is felavatták volna a Rangers játékosok Craig Andersson kapuját. Már korábban is ez volt a legfőbb problémája a Parkőröknek, hogy a playoffra csak Lundqvist állt készen, és egyedül ő sem képes megnyerni egy négy győzelemig tartó párharcot.

A svéd kapus a védőktől remélhet még segítséget, ha már a támadófronton a milliókat kereső Brad Richards vagy Marian Gaborik sem találja a gólvágó ütőjét. Már három bekk is betalált a Rangers részéről, méghozzá Dan Girardi döntő találatot jegyzett a hatodik meccsen, amikor is a túlélésért küzdött a Rangers.

A Washington szupersztárjai szintén nem brillíroznak úgy, ahogy azt az előző években megszokhattuk tőlük, de viszont csapat szinten sokkal jobban működnek, mint korábban. Ez lehet a siker kulcsa a fővárosiaknál, az alsó sorok gólveszélyessége és mérkőzéseket eldöntő képessége. Troy Brouwer és Joel Ward is kulcsfontosságú találatokat szereztek, holott egyikük sem a fővárosiak top sorában kergeti a pakkot.

Kulcsfigurák

Marian Gaborik nem hiába kapott busás fizetést 2009-ben szabad ügynökként. A Rangers remélte, hogy a szlovák mesterlövésszel megoldódnak a góllövési problémák a playoffban, de egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A folytatásban mindenképp meg kell ráznia magát, mert lőtt gólok nélkül Lundqvist remeklése sem lesz elég a főcsoportdöntőbe jutáshoz.

Braden Holtby az NHL idei tündérmeséjének főszereplője, és a Washington további sikere a playoffban legfőképp attól függ, hogy a 22 éves játékos magabiztossága meddig tart ki. Holtby egyelőre elkerülte a csapatával a kiütéses vereséget, és a Washington csatárai eddig mindig betaláltak legalább egyszer – Holtby feladata lesz, hogy a Capitals eggyel kevesebbet kapjon, mint amennyit lő.

Hathárom tipp:

A Rangers góllövési problémái már több hónapja tartanak, ha az alapszakaszt is figyelembe vesszük. Nem valószínű, hogy pont Holtby ellen fog ez a vesszőfutás véget érni. A Capitals kerete végre egy elsajátított rendszer alatt játszik, és bármelyik sorában benne van a gól, ezért fővárosi továbbjutást tippelünk, hat meccsen.

Philadelphia Flyers – New Jersey Devils

Előzmények

Mindkét csapat úgy jutott tovább, ahogy azt kevesen gondolták volna. A Flyers könnyedén lépett túl a végső esélyesként is számon tartott Pittsburgh Penguinsen. Jaromir Jagrék már 3-0-ra is vezettek összesítésben úgy, hogy mindhárom találkozón többszörös hátrányból kellett felállniuk. Ez idő alatt nem számított, hogy mennyit kap a csapat, mindig sikerült többet lőni a Penguinsnél. Két lazsálós meccs után a hatodik találkozón pontot tettek a Pingvin-ügy végére, és a szezon egyik legdominánsabb teljesítményével verték 5-1-re a gyűlölt riválist.

A New Jersey ezzel szemben sokkal nehezebben birkózott meg a Floridával, holott előzetesen ezt a párharcot gondoltuk a legrövidebb életűnek, ennek ellenére ez tartott a legtovább. A Devils a hetedik meccsen dupla hosszabbítás után érdemelte ki a főcsoport-elődöntőbe jutást, 2007 után először.

A két együttes négyszer találkozott már a playoffok történetében, eddig két Devils-, illetve két Flyers-sikerre került sor. Az Ördögök két kupaévükben, 1995-ben és 2000-ben is két vállra fektették a csoportriválisukat, míg a Flyers 2004-ben és 2010-ben szintén öt meccsen búcsúztatta a New Jerseyt, utóbbi esztendőben a narancsos egylet pedig egészen a nagydöntőig menetelt. Magyarán a párharc győztese jó ómenekkel fog nekivágni a folytatásnak.

Az idei alapszakaszban nem tudott egyik gárda sem a másik fölé nőni: 3-3 lett az egymás elleni meccsek mérlege. Ugyanakkor a három Flyers győzelemnél Ilja Brizgalov védett, aki két shutouttal, és mindössze egy bekapott góllal abszolválta azokat a találkozókat.

Elemzés

A Flyers jelenlegi szerzett gólátlaga kereken öt gól meccsenként. Ez az elképesztő mutató valószínűleg a továbbiakban nem lesz fenntartható, de ettől függetlenül tényként kell kezelni, hogy a Flyers rendelkezik a leggólerősebb csatársorral. Claude Giroux idén bevonulhat a szupersztárok közé, ha képes lesz továbbra is úgy teljesíteni, mint az első körben tette, amikor is hat mérkőzésen tizennégy pontig jutott. Úgy tűnik, hogy a Flyers megtizedelt hátsó sora is visszakapja a lesérült áldozatait a párharc kezdetére, Chris Pronger kivételével.

A New Jersey védelmének és Martin Brodeurnek fel van adva a lecke. Már a Florida ellen is elszórakoztak két-háromgólos előnyöket, de a Flyers van olyan jó csapat, hogy ne csak egalizáljon, mint azt a Florida csinálta, hanem meg is fordítsa a mérkőzést. A Devils valószínűleg idén is megpróbálja szétforgácsolni a Flyers védők erejét azzal, hogy Ilja Kovalcsukot és Zach Parisét külön sorokban játszatják.

Ami valószínűleg el fogja dönteni a párharcot az a speciális egységek hatékonysága. A Devils az alapszakasz élén végzett az emberhátrányos kivédekezésekben, de ezt az előkelő pozíciót a playoff első körének teljesítménye nem támasztotta alá. A Florida 33.3%-os hatékonysággal zárta az emberfórt, és most az a Flyers következik a Devils számára, mely NHL-rekorddal, 52.2%-kal fejezte be a Pittsburgh elleni szériát.

A kapus poszton foghatja meg a Devils a Flyerst, hiszen Martin Brodeur eddig többet le az asztalra, mint 31 éves orosz kollégája a túloldalon. Arról nem is beszélve, hogy Ilja Brizgalovnak csak egy erős meccse volt eddig a playoffban, az a bizonyos hatodik találkozó, amikor 5-1-re nyert a csapat. Addig viszont nem volt az a meghatározó egyéniség a ketrec előtt, mint amit reméltek volna tőle a szurkolók.

Kulcsfigurák

Már az első körben is rá adtuk a voksunkat, most is ezt tesszük. Ilja Brizgalovnak a gyatra első kör után meg kell mutatnia, hogy képes a hátán vinni a csapatot, akkor is, ha éppenséggel a támadóknak nem úgy megy, mint eddig. A versenyben maradt kapusok közül neki a legrosszabb kapott gólátlaga, és a legalacsonyabb a védési hatékonysága, úgyhogy lesz min javítania.

A New Jersey jóformán a második és a harmadik sorának eredményessége nélkül jutott tovább, igaz az utolsó összecsapáson már végre a harmadik trió is beköszönt. Patrik Eliastól és a New Jersey második sorától rég nem látott dominancia szükségeltetik, hogy fel tudják venni a versenyt a Flyers mély keretével. Elias, aki kifejezetten a Flyers-gyilkosok közé tartozik a Devils részéről, góljaival elveheti Brizgalov Ördögökkel szembeni önbizalmát.

Hathárom tipp:

Bár adott a rivalizálás a párharcban, ez még nem jelenti azt, hogy kiegyenlített is lesz ez a széria. A Devils idős játékosai kifulladtak, és a játék minden elemében fel kéne fejlődnie a csapatnak, ha meg akarják szorongatni a Flyerst. Az ilyen javulást ilyen rövid idő alatt egyszerűen nem nézzük ki a Devils keretéből, úgyhogy sima 4-1-es Flyers-sikert vizionálunk.