Sportdiplomácia

Londonról szólt a budapesti konferencia második napja

  • MTI

Az idei nyári olimpiának otthont adó London állt a középpontban az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Budapesten zajló 33. konferenciájának pénteki, második napján.

A szervező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint James McLeod, a londoni játékok szervezőbizottságának (LOCOG) nemzetközi igazgatója a sportolói akkreditációkról, az ötkarikás létesítményekről, valamint az olimpiai faluról tartott előadást. A sportvezető jelezte, a megnyitó ünnepség július 27-én - magyar idő szerint - 22 órakor kezdődik, s hajnali 1 órakor fejeződik be. McLeod hozzátette, a csapatokat, küldöttségeket, delegációkat július 16-tól fogadják a Heathrow repülőtéren kialakított hivatalos akkreditációs ponton. A jegyértékesítéssel kapcsolatban a LOCOG nemzetközi igazgatója beszámolt arról, hogy a világ minden táján hatalmas a kereslet a belépők iránt, így biztosak abban, hogy minden sporteseményen teltház lesz.

Octavian Morariu, a Román Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, eddig 18 sportágban, 137 sportolójuk szerzett kvótát, s az elvárás feléjük 10-14 érem megszerzése. Hozzátette, az ötkarikás győzelemért 70 ezer eurót (kb. 20 millió forint), a második helyért 56 ezret, a bronzéremért pedig 42 ezret fizetnek a sportolóknak. Andrew Hunt, a Brit Olimpiai Bizottság főtitkára előadásában kijelentette: Nagy-Britannia eddigi legnépesebb ötkarikás csapata, valószínűleg 550 sportoló lesz jelen az olimpián. Céljuk, hogy minél több sportágban érmeket nyerjenek, s az összesített éremtáblázat negyedik helyén végezzenek.

Az EOC-konferencia pénteki napjának zárásaként a 2014-es szocsi téli olimpia helyszínét és létesítményeit mutatták be, valamint beszámoltak a 650 nap múlva kezdődő játékok előkészületeiről. Az EOC 33. konferenciáján a 49 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális ötkarikás bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt. A hivatalos program szerint szombat reggel plenáris üléssel folytatódik a rendezvény, majd 18 órától Gödöllőn, a Grassalkovich Kastélyban kerül sor a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjátadó ünnepségére.