Atlétika

Fazekas Róbert olimpiai A-szintetet dobott San Diegóban

megosztom

Az Egyesült Államokban edzőtáborozó diszkoszvető, Fazekas Róbert harmadik versenyén, San Diego-i La Jolla-ban már első dobásával teljesítette az olimpiai A-szintet.

Fazekas Róbert olimpiai A-szintetet dobott San Diegóban

"Amiért jöttem, teljesítettem, örülök neki, hogy megvan a szint, és elkezdhetek megint dolgozni, hogy teljesüljön a végső cél, hogy ott lehessek a londoni olimpián a fináléban. Ez egy kemény dió volt, de örülök, hogy túl vagyok rajta. Mindig az ilyen kötelező feladatok a legnehezebbek" - írta blogján a diszkoszvető, aki a kvalifikációt érő dobás után többet már nem is állt dobókörbe, ahogy mondta, kimerítette a várakozás.

"Mivel nem tudtuk pontosan, mikor kezdődik a verseny, a rengeteg dobó miatt már délben itt voltunk a pályán. A 40 dobó miatt pedig fél ötkor került rám a sor. Nem tagadom, teljesen leszívott fejben a várakozás, ráadásul három dobás után újabb bemelegítés következhetett volna, mert a legjobb kilencnek egy új döntőt is rendeztek volna. Megmondom őszintén, ezt kivárni már nem volt lelki erőm. Köszönöm mindenkinek, akik segítették, hogy a csoporttal eljöjjünk San Diegoba, nagyon fontos két hét volt ez a londoni felkészülés során."

Az atlétának ez volt a harmadik versenye az Egyesült Államokban, a korábbiakon centikkel maradt el a londoni szinttől.

Fazekas több versenyen már nem indul Amerikában, de Hudi Ákos, Kürthy Lajos és Savanyú Péter szombaton is dobókörbe áll. "Az egyik legfontosabb célja ennek az edzőtábornak az volt, hogy Robi a tavalyi, rosszul sikerült év után megdobja az olimpiai szintet, így a mai nap után azt gondolom, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk. Nagy dolognak tartom, hogy a körülmények ellenére első dobásra sikerült teljesíteni a 65 métert, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz, munkával teli három hónap vár még ránk" – mondta Annus Adrián, Fazekas edzője.

megosztom