Bajnokok Ligája

Badstuber Kassain kéri számon, hogy lemarad a BL-döntőről

  • VNA

Nehezen emészti meg a Kassai Viktortól kapott sárga lapot Holger Badstuber a Bayern München védője, aki emiatt marad le a májusi Bajnokok Ligája döntőről.

A Bayern München csapatának védője, Holger Badstuber éles kritikával illette a Real Madrid elleni szerdai BL-elődöntő visszavágójának játékvezetőjét, Kassai Viktort. "Egy kicsivel nagyobb együttérzést vártam volna el tőle azon játékosok esetében, akiknek már a találkozó előtt is volt sárga lapjuk. Nem követtem el a mérkőzésen sok szabálytalanságot, és az ominózus eset sem volt szerintem annyira egyértelműen szabálytalan. Éppen ezért voltam rendkívül csalódott, amiért sárga lapot kaptam. Időre van szükségem ahhoz, hogy mindezt feldolgozzam" - nyilatkozta az egyik német sportportálnak Badstuber, aki második sárga lapja miatt kénytelen lesz kihagyni a május 19-én a müncheni Allianz Arénában sorra kerülő BL-döntőt. A müncheni csapatnál nem csak Badstubert, hanem David Alabát és Luiz Gustavót is érinti az eltiltás kérdése, amely a rivális Chelsea-ben is több játékost a finálé kihagyására kényszerít.

Badstuber már a lap felmutatásakor tudta, hogy ezzel lemarad a BL-döntőtől - Fotó: bild.de

"Nem tartom jónak a jelenleg érvényes szabályokat, amely nem csak bennünket, de a Chelsea-t is sújtják. A labdarúgásban viszont ilyen dolgok előfordulnak, ezzel együtt kell tudnunk élni. Akkor lesz majd különösen szomorú a szívem, amikor a döntőben a lelátóra kell felülnöm és nem lehetek ott a pályán" - mondta a 23 esztendős védő. A fegyelmi szabályok megváltoztatására már több kezdeményezés is indult azóta, kérdés, hogy milyen eredménnyel. Azt Kassai védelmében azért tegyük hozzá, hogy a játékvezetőnek nem feladata az adott játékos "előéletének" ismerete és döntéseit sem annak figyelembevételével kell meghoznia, hanem kizárólag a pályán történtek alapján kell ítélkeznie.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés
Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 2-1 (2-1, 2-1, 2-1) - 11-esekkel: 1-3
Santiago Bernabéu Stadion, 80 ezer néző, v.: Kassai Viktor
Továbbjutott: a Bayern München 3-3-as összesítéssel, 11-esekkel.
gólszerzők: Ronaldo (6., 14., az elsőt 11-esből), illetve Robben (27., 11-esből)
sárga lap: Pepe (27.), Arbeola (59.), Granero (115.), illetve Alaba (6.), Robben (90.), Luiz Gustavo (102.), Badstuber (104.)
 
Real Madrid: Iker Casillas - Alvaro Arbeloa, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo - Xabi Alonso, Sami Khedira - Angel Di María (Kaká, 75.), Mesut Özil (Esteban Granero, 111.), Cristiano Ronaldo - Karim Benzema (Gonzalo Higuaín, 105.).
 
Bayern München: Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Holger Badstuber, David Alaba - Bastian Schweinsteiger, Luiz Gustavo - Arjen Robben, Toni Kroos, Franck Ribéry (Thomas Müller, 95.) - Mario Gomez.

  • Bayern München - Chelsea 2012-05-19 20:45:00