Bajnokok Ligája

Hiába voltak eggyel kevesebben, mindent kivédekeztek - Andrés Iniesta

A Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén a címvédő Barcelona fogadta az angol Chelsea együttesét, Josep Guardiola csapatának 1-0-s hátrányból kellett volna a maga javára fordítania a párharcot. Ugyan a katalánok az első félidőben volt, hogy továbbjutásra álltak, végül a Chelsea emberhátránya ellenére 2-0-ról egyenlíteni tudott, így 2008 után ismét beverekedte magát a legrangosabb kupasorozat fináléjába.

"Először is gratulálok a Chelsea-nek a döntőbe jutáshoz. Amikor nyersz, akkor boldog vagy, amikor pedig nem, akkor szomorú. Most nagyon elkeseredettek vagyunk, amiért nem lehetünk ott Münchenben" - nyilatkozta Andrés Iniesta, a Barcelona középpályása. "Sok lehetőségünk volt, de nem használtuk ki őket. A Chelsea-nek volt három, és lőtt három gólt. Ilyen a futball. Tovább kell dolgoznunk, a bajnokságban küzdenünk kell a legvégsőkig, valamint meg kell próbálnunk megnyerni a Király Kupát."

Az egy héttel ezelőtti odavágóhoz hasonlóan ezúttal is helyezetek sorát puskázta el a katalán csapat.

"A visszavágó egy teljesen más mérkőzés volt. Folyamatosan próbálkoztunk, de hiába voltak eggyel kevesebben, mindent kivédekeztek. Meg voltak a lehetőségeink, de ma nem tudtunk velük élni. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, és amiatt is, hogy sok embernek csalódást okoztunk. A Bajnokok Ligája döntőjében szerepelni és érezni, hogy a csapatodért szorítanak, csodálatos érzés. Ezen dolgokért fogunk küzdeni."


 

Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés
Barcelona - Chelsea 2-2 (2-1)
Barcelona: Valdés - Puyol, Mascherano, Piqué (D. Alves, 26.) - Busquets, Xavi, Iniesta, Fabregas )Keita, 74.) - Alexis, Messi, Cuenca (Tello, 68.). Vezetőedző: Pep Guardiola.
Chelsea: Cech - Ivanovics, Cahill (Bosingwa, 12.), Terry, Cole - Meireles, Mikel, Lampard - Ramires, Drogba (Torres, 80.), Mata (Kalou, 58.). Menedzser: Roberto Di Matteo.
Gólszerző: Busquets (35.), Iniesta (43.), ill. Ramires (45+1.), Torres (90+1.)
Sárga lap: Messi (71.), ill. Mikel (32.), Ramires (45.), Ivanovics (50.), Cech (59.), Lampard (72.), Meireles (89.)
Piros lap: Terry (37.)  
Statisztika
72% Labdabirtoklás 28%
16 Kapura lövés 6
7 Kaput eltaláló lövések 3
9 Kaput nem találó lövések 3
11 Szabadrúgás 8
10 Szöglet 1
1 Les 1
26 Bedobás 15
1 Védés 4
6 Kirúgás 17
7 Szabálytalanság 10
0 Piros lap 1
2 Sárga lap 6