Heti 6:3

Csodás pólósok és fiatal tehetségek a megérthetetlen kézissel és a balhékkal szemben

Újra eltelt egy hét, így ismét jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. A női vízilabdázóink is bármire képesek
A magyar női vízilabda-válogatott A férfi vízilabda- és a férfi kézilabda-válogatott után a harmadik, még valamiféle eséllyel rendelkező csapatunk, a női pólóegyüttes is kijutott az olimpiára. Merész András együttesétől nem sokan vártuk ezt a teljesítményt, de ők a januári Európa-bajnokságon kiharcolták a selejtezős szereplést, a trieszti tornán pedig remek játékkal az ötkarikás részvételt.

Ahogy ez a múlt héten is látszott, a női mezőny talán még sűrűbb, mint a férfi. Minden tornán eséllyel indul az éremért hat-nyolc csapat, és ezek közül sikerült megelőzni pont annyit, amennyit kellett, ezáltal tőlük a további versengés során már nem is kell tartanunk, megszabadultunk tőlük. Egy bombaerős csoportot megnyerve edzőmeccsen szerezték meg kvótát a lányok, akiknek ugyan már nem sok erejük maradt a torna utolsó két napjára, így két vereséggel zártak, de Merész kapitánynak lesz még ideje július végéig alakítani annyit a csapaton, hogy az olimpiai tornán végig a maximumon pörögjenek a tanítványai.

2. Két fiatal magyar tehetség kopogtat a Manchester Citynél

A Bobál-ikrek Mario Balotellivel, a Manchester City edzőközpontjábanA Premier League első helyéért küzdő együttesnél járt próbajáték, tapasztalatszerzés, bemutatkozás céljából a Magyar Labdarúgó Akadémia két játékosa, Bobál Dávid és Bobál Gergely. Az U17-es válogatott alapemberei nagyon is megfeleltek a Manchester Citynél az elvárásoknak, és nyáron visszavárják őket, hogy az első csapattal is részt vegyenek néhány edzésen. Mi pedig bízunk benne, hogy az ausztriai edzőtáborozás után is látnak bennük annyit az angol klubnál, hogy segítsenek a legjobb irányba terelni a két fiatal karrierjét.

 

3. A Vasas parádézva jutott a Final Fourba

Meccsjelent a Vasas-Jug Dubrovnik férfi vízilabda Bajnokok Ligája mérkőzésrőlA négygólos hátrány miatt aggódhattunk a Vasas férfi vízilabdacsapatáért a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágója előtt, de a piros-kékek minden félelmünket eltüntették a második és a harmadik negyedben. Ha egy csapatnak sikerül is megfordítani egy ilyen párharcot, az általában nyögvenyelősen, az utolsó pillanatig küzdve, egy-két gólos különbséggel jön össze, de a Komjádi Uszodában ezúttal parádét láttak a szurkolók. A két említett játékrészben 10 gólt lőtt a Vasas, amire a Jug Dubrovniknak nem lehetett válasza, így az utolsó negyedre gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás.

A másik magyar csapatnak, a Szegednek nem sikerült a fordítás és a továbbjutás, kettős vereséggel búcsúzott. A Tisza-partiak azonban így is nagyon büszkék lehetnek a szezonjukra, megnyerték a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig a bronzéremért küzdhetnek. Egy nemzetközi siker pedig nem jön egyik napról a másikra, évek munkája és rutinja kell hozzá, aminek a gyűjtögetésében idén jól haladtak a szegediek, reméljük ezt folytatják a jövőben is, és egyre erősebbek lesznek.

Addig pedig szurkoljunk a Vasasnak, amely kulcsjátékosai szerint csak ezután pörög majd fel rendesen, így igazán nagy dolgokra lehet még képes!

4. Egy-egy harmad erejéig már a divízió I-es szint felett vagyunk

A divízió I-es jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott örül az első góljánakA magyar férfi jégkorong-válogatott az év csúcseseményén, a divízió I-es világbajnokságon szerepelt a múlt héten, és az átalakított, sokkal erősebbé vált osztályban is letette a névjegyét azt követően, hogy a korábban kicsit könnyebb mezőnyben rendre remekelt. Az együttesnél generációváltás zajlik, így a nagyon keménynek tűnő ellenfelekkel szemben talán még a kieséstől is féltettük a srácokat a torna előtt, de azt gyorsan bebizonyították, hogy minimum ezen a szinten helyük van. A japánokat és az ukránokat legyőzték, amivel nem csak a bennmaradást biztosították, de a feljutásra is esélyt teremtettek maguknak.

Az aztán a házigazda - és ebből kifolyólag kicsit megtámogatott - szlovénok és az osztrákok ellen kiderült, hogy az A csoport szintjén a mostani együttes még nincs, de bőven voltak biztató jelek, hogy azt mondhassuk, a megfelelő rutinnal felvértezve ez a gárda egy-két éven belül minimum állandó harcban lesz a feljutásért. Addig jó munkát!

5. Ilyen BL-párharcokat vártunk

Nem csak a nevek, hanem az eddigi meccsek is méltóak voltak a Bajnokok Ligája elődöntőjéhez. A Bayern-Realon és a Chelsea-Barcán is igazán jól szórakozhattunk semleges szemlélőként, mindkét találkozón volt bőven szép játék, taktikai finomság, izgalom, és egyik párharc sem dőlt el az első mérkőzésen. Ráadásul külön érdekességet ad az elődöntőknek, hogy a két párból előzetesen esélyesebbnek gondolt Real Madrid és Barcelona a hétvégén egymással játszott, így nagy kérdés a visszavágók előtt, hogy ki hogy áll erővel.

A szombati spanyol, német és angol bajnokikon látottak alapján a katalánoknak kell a legnagyobbat előrelépniük a négy csapat közül, de azt megelőlegezzük nekik is, hogy egy nagy meccsre minimum képesek lesznek a Chelsea ellen. Előre dörzsölöm a tenyerem a két visszavágóra várva, remélem, hogy a játékban nem kell csalódnom a barcelonai és a madridi meccsen sem.

6. A Dortmund megvédte bajnoki címét, ráadásul szépen!

A Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp ünnepli csapata bajnoki címétAz európai topbajnokságok közül a német Bundesliga dőlt el először, bár ha azt nézzük, annak a pontvadászatnak lassan vége, így mondhatjuk, hogy a hajráig nyílt volt a párharc. Meg is tettek ezért mindent a csapatok.

A Bayernben ugyan nem sok sztár volt a pályán a kezdőben, de így is megtették, amit a becsület megkövetelt, legyőzték a Werder Brement, és így nem adták önként a Dortmund kezébe a Salátástálat. Persze a sárga-feketék így is megszerezték azt, hiszen a remek szezont produkáló Mönchengladbachot szokásos magabiztos, kreatív, gyors játékukkal megverték, és így címvédést ünnepelhettek. Az első sörök rögtön le is gurultak a meccs után, de az igazi buli a tervek szerint majd csak május 13-án lesz, amikor negyedmillió szurkolóval akarnak együtt partizni a játékosok.

Heti Hármas

1. Nagy László igazán kimondhatná, amit mindenki tud

Nagy László, korábbi magyar válogatott kézilabdázó"Az eldőlt-e, hogy Te Londonban ott leszel-e az olimpián a kézilabdapályán? - Nnnem..." A kérdést a Digi Sport riportere tette fel, a meglepettnek, kissé zavartnak ható választ pedig a Barcelona férfi kézilabdacsapatának átlövője, Nagy László adta. A magyar válogatott egykori klasszisa tehát még mindig nem akar arról beszélni, amit sejtünk, hogy régóta tárgyal a spanyol szövetséggel arról, hogy a londoni játékokon az ő nemzeti csapatukban lépne pályára. Pedig sokat könnyíthetett volna a saját helyzetén, ha ezt fel meri vállalni a nyilvánosság előtt. Persze nem most, hanem akkor, amikor utoljára játszott a magyar válogatottban, vagy amikor megfogalmazódott benne a dolog.

Én hajlandó vagyok elhinni, hogy sokáig tényleg azért nem szerepelt a mi csapatunkban, mert nem volt elégedett a körülményekkel, de sokkal jobban tette volna, ha őszintén beszél a terveiről, amikor tárgyalni kezdett a spanyolokkal. Mert az nem véletlen, hogy az ottani sajtóban most már szinte minden héten megjelenik valami az ő honosításával, beválogatásával kapcsolatban. Lépésről lépésre halad a spanyol válogatottság felé, amit el kell fogadnunk, és el is fogadunk, csak épp a kommunikációval vagyunk elégedetlenek.

2. Balhézni már tudunk úgy, mint a brazilok és az argentinok

Szinte minden héten megnézhetünk egy számunkra vicces videót arról, hogy kergettek, vertek meg egy-egy játékost, edzőt vagy játékvezetőt valamelyik dél-amerikai bajnokságban. Az elmúlt hétvégén már idehaza is láthattunk ilyen "szép" jeleneteket, a labdarúgó NB I-ben szakadt el egyeseknél a cérna. A zalaegerszegiek bírót próbáltak verni, a győriek vagy köptek vagy nem, a diósgyőriek viszont biztosan faltörő kost játszottak.

A Győr-DVTK (2-0) bajnoki után a sajtótájékoztatón sem maradt el a balhé

Ha választani lehet a balhés meccsek közül, akkor inkább a dél-amerikaikra szavaznék, mert az egyrészt messze van, és így nyugodtan kiröhöghetők a résztvevők, másrészt ott azért a foci színvonala is magasabb általában, és nem csak tizenegyesből meg a kapus mellkasán megpattanó labdákból tudnak gólt szerezni a fiúk.

3. Bernie Ecclestone egy kicsinyes ember

Bernie Ecclestone Bahreinben A Forma-1 mindenható ura szépen lenyomta a sorozat résztvevőinek torkán a hétvégi Bahreini Nagydíjat annak minden veszélyével együtt, és még ki is szúrt azzal, aki szembe mert menni az ő elvárásaival. Bár a hivatalos álláspont szerint a közel-keleti ország alkalmas volt a futam megrendezésére, minden este történt valami Szahírban és környékén. A Force India vezetőinek tetszett ez a legkevésbé, és ők a saját biztonságukat tartották szem előtt, ki merészelték hagyni a péntek délutáni szabadedzést. Másnap nem is kerültek képernyőre az autóik az időmérő edzésen. Ez leginkább a szponzorok számára lett volna fontos, és utólag Ecclestone is épp egy reklámmal magyarázta a döntést, amely alkoholt népszerűsített, a helyi törvényekkel szembe menve. Ez jól is hangzik meg érthető is, csak akkor vajon az időmérőt és a futamot megnyerő, ezáltal elég sokat mutogatott Sebastian Vettel autóján miért maradhatott a sörreklám...?