La Liga

C. Ronaldo és a Real mindent visz, Pintér Ádámtól búcsúzunk

  • V.P

Április lévén a hajrához értek az európai topbajnokságok, ennek apropójából pedig nem kisebb dologra vállalkoztunk, minthogy megpróbáljuk megjósolni, mely csapatok végeznek a tabellák legfontosabb pozícióiban. Négyrészes sorozatunk második felvonásában ezúttal az Ibériai-félszigetre vetünk egy pillantást: a spanyol élvonalból négy mérkőzés maradt hátra, de az szinte borítélkolható, hogy az aranyérem a Real Madrid zsebében landol, míg számításaink szerint Pintér Ádám jövőre csak a Segunda Divisiónban szerepelhet csapatával.

A madridi futballisták a szezon végén is ölelgethetik egymást, a klub 32. bajnoki aranyérmét szerezhetik meg

José Mourinho spanyol bajnok (is) lesz

A La Liga 2011/2012-es idényének élmezőnyének megtippelése igényel talán a legkisebb szakértést, hiszen a Real Madrid és a Barcelona versenyfutása a mögöttünk álló hétvégén nagy valószínűséggel véget ért. Mivel a királyi gárda 2-1-es győzelme a Nou Campban hétpontos előnyt eredményezett számukra a címvédővel szemben, a hátralévő négy mérkőzés vajmi kevésnek tűnik ahhoz, hogy ez a fórt "elpazarolja". Ugyan az élen álló páros közül mindkét félnek lesznek még nehéz mérkőzései, a spanyol bajnokság idei eredményei alapján nincs okunk feltételezni, hogy éppen a legvégén szállítanák a meglepetéseket.

La Liga
Hatharom-tipp a bajnoki címért harcoló csapatok párharcára
forduló Real Madrid
meccsei
végeredmény pontok száma Barcelona
meccsei
végeredmény pontok száma
36. Sevilla (o) 1 91 Rayo Vallecano (i) 2 84
20. Athletic Bilbao (i) x 92 Málaga (o) 1 87
37. Granada (i) 2 95 Espanyol (o) 1 90
38. Mallorca (o) 1 98 Betis (i) x 91












A Real Madridnak egy igazán "húzós" találkozója lehet a hátralévő fordulókban, az Athletic Bilbao otthonában feltehetően meg kell majd szenvednie a pontért, pontokért. José Mourinho együttese a Santiago Bernabéu-ban megmérkőzik még a Sevillával és a Mallorcával is, de azok az összecsapások nem jelenthetnek gondot Cristiano Ronaldóéknak, míg az újonc Granada ellen idegenben is kötelező begyűjteniük a három pontot. Ami a címvédő Barcelonát illeti, a katalánokra még vár egy városi derbi az Espanyol ellen, fogadják a BL-re hajtó Málagát, valamint két kellemetlen ellenfél otthonában is pályára lépnek. A Rayo Vallecano stadionjában a Real Madrid is igencsak megszenvedett, a Betis elleni találkozó pedig különösen nagy presztízzsel bír - főleg az andalúzok számára. Nem árt megjegyezni, hogy amennyiben a Sevilla és a Bilbao elleni találkozókat sikerrel vívja meg a Real Madrid, abban az esetben a 37. és a 38. forduló eredményeitől függetlenül bajnoknak mondhatja magát.

Rögtönzött kalkulációnk végeredménye alapján a királyi gárda nem kevesebb, mint 98 pontot gyűjthet ebben a szezonban - ez pontosan kettővel több, mint amennyivel tavaly a Barcelona megnyerte a La Ligát.

Diego Simeone kinevezése egy negyedik helyezést is eredményezhet az Atléticónak /

Kilenc csapat pályázik a nemzetközi szereplést érő helyekre

A Primera Divisón tabellájának első fele valami egészen hihetetlen módon besűrűsödött a bajnokság hajrájára, a harmadik Valencia és az 11. Getafe között mindössze tíz pont a különbség. A Bajnokok Ligája-főtáblát érő harmadik pozíció elsőszámú várományosa a Roberto Soldado nevével fémjelzett Valencia, de a Denevérek komoly riválisra "leltek" a nyáron alaposan megerősített Málaga csapatában. Manuel Pellegrini csapata élt a lehetőséggel, melyet a Valencia máriciusi bukdácsolása adott, és az idény előtt kitűzött BL-indulást érő helyre kapaszkodott fel. Ha a dobogó legalsó foka nem is, a negyedik hely mindenképpen meglehet a Málagának. Az Európa Liga-főtáblát érő pozíciókért eszeveszett nagy harc várható: egyrészt a csapatok elképesztően közel állnak egymáshoz pontszámban, másrészt pedig az utolsó körökben jó néhány ki-ki meccsre is sor kerül.

La Liga
Hatharom-tipp a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért harcoló csapatok meccseire
Valencia tipp Málaga tipp Ath.Bilbao tipp Atlético M. tipp Levante tipp Sevilla tipp Osasuna tipp
Málaga (i) 1 Valencia (o) 1 Zaragoza (i) x Betis (i) x Granada (o) 1 Real M (i) 1 Villarreal (i) 1
Osasuna (o) 1 Barcelona (i) 1 Real Madrid (o) x Sociedad(o) 1 Zaragoza (i) 1 Betis (o) 1 Valencia (i) 1
Villarreal (o) 1 Athletic M. (i) 1 Getafe (o) 1 Málaga (o) 1 Mallorca (o) x Rayo (o) 1 Sociedad (o) 1
Sociedad (i) x Sporting (o) 1 Levante (i) x Villarreal (i) x Bilbao (o) x Espanyol (i) x Racing (i) x
összesen 7 p összesen 6 p összesen 6 p összesen 8 p összesen 5 p összesen 7 p összesen 4 p

Az eredmények jóslásánál meglehetősen jóindulatúak voltunk, valamennyi szóban forgó csapatnak megelőlegeztünk egy-egy remek hajrát, így az utolsó sorban olvasható, még megszerezhető pontok igen kedvező kalkulációk az érintettek számára. A fenti táblázatból kiderül, hogy az Osasuna szerezheti a legkevesebb pontot, így a pamplonaiak szerintünk jövőre nem lépnek ki az európai porondra. Fikciónkat tovább gondolva, a lenti táblázatban számszerűsítjük milyen végeredményt tartunk valószínűnek a spanyol élvonalban.

Számításaink szerint a következő idényben a Valencia, a Málaga, az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao képviselheti majd Spanyolországot - legalábbis, ami a bajnokságban elért helyezéseket illeti. Nem szabad elfelejteni, hogy az Athletic Bilbao a spanyol Király Kupa döntőjével már biztosan Európa Liga-szereplő (a fináléban az a Barcelona lesz az ellenfél, amely a Bajnokok Ligájában indul). Mivel a második számú európai sorozatban a legjobb négy között három spanyol alakulat is található (Valencia, Bilbao, Atlético Madrid), könnyen elképzelhető, hogy az eredmények kedvező alakulása után akár a 7. és a 8. pozíció is Európa Liga-szereplést érhet - ha ez így lesz, szerintünk a Levante és a Sevilla készülhet majd az EL-re.

La Liga
Hatharom-tipp a nemzetközi kupát érő helyekre
helyezés csapat meglévő pont további megszerzett
pontok
szezon végén
3. (BL) Valencia 55 7 62
4. (BL) Málaga 52 6 58
5. (EL) Atlético Madrid 48 8 56
6. (EL) Athletic Bilbao 48 6 54

 










Pintér Ádámék kiesnek, a két újonc megragad az elsőosztályban

A La Liga versenykiírásának értelmében a húszcsapatos élvonalból három csapat esik ki a Segunda Divisónba, és négy mérkőzéssel a vége előtt több mint valószínű, hogy már meg is van ezen alakulatok kiléte. Mivel a még bentmaradást érő 17. helyen álló Villarreal előnye a 18. helyen álló Zaragozával és gólkülönbsége miatt egy hellyel mögötte lévő Sporting Gijónnal szemben hat pont, alighanem ez elegendő lesz a Sárga Tengeralattjárónak az élvonalbeli tagság meghosszabbításához.

Akárhogy okoskodtunk, úgy érezzük, hogy Pintér Ádám és a Zaragoza nem tudja kiharcolni a bentmaradást / AFP

Az egyik kipottyanó csapat a Racing Santander lesz, amelynek már csupán matematikai esélye maradt arra, hogy elkerülje a kiesést. Ezen okból kifolyólag a santanderieket kivettük a "kalapból", és helyettük a Villarrealt vettük górcső alá. Az idén még a BL főtábláján szereplő csapatnak akad talán a legnehezebb sorsolása a hátralévő fordulókat tekintve, de mivel a riválisok is számolhatnak elveszített egységekkel, a hatpontos előnyüknek köszönhetően megúszhatják a kiesést.

La Liga
Hatharom-tipp a bentmaradást érő helyekre
Zaragoza tipp Sporting Gijón tipp Villarreal tipp
Levante (o) 1 Villarreal (o) 1 Sporting (i) 1
Bilbao (o) x Espanyol (i) 1 Osasuna (o) 1
Rqacing (o) 1 Betis (o) 1 Valencia (i) 1
Getafe (i) x Málaga (i) 1 Atlético M (o) x
összesen 8 pont összesen 6 pont összesen 4 pont

 








 

La Liga
Hatharom-tipp a bentmaradást érő helyekre
helyezés csapat meglévő pont várható megszerzett pont összesen
17. Villarreal 37 4 41
18. Zaragoza 31 8 39
19. Sporting Gijón 31 6 37
20. Racing 26 1 27











 

Nincs szezon rekord nélkül

Bizony a jelek szerint nem felejtjük majd el egy könnyen a La Liga 2011/2012-es szezonját, hiszen több rekord is megdőlt, megdőlhet Hispániában. A statisztikusok elsősorban Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nevét jegyezhetik fel, a Real Madrid és a Barcelona csillaga is 40 gól feletti teljesítményével örökre beírta magát a históriás könyvekbe. A jelen állás szerint a portugál 42 góljával vezeti a mesterlövészek rangsorát, és ha azt nézzük, hogy tavaly az utolsó négy körben 11 alkalommal volt eredményes, akár egészen elképesztő számig juthat május közepére. A királyi gárda a Barcelona ellen megdöntötte az egy szezonon belül rúgott gólok számát, az eddigi rekord 107-es teljesítményét immáron 109-nek írják - de akkor sem lennék meglepődve, ha a blancók elérnék a 120 szerzett találatot.

La Liga
Tabella
1. Real Madrid 34 28 4 2 109 30 88
2. Barcelona 34 25 6 3 97 26 81
3. Valencia 34 15 10 9 54 42 55
4. Malaga 34 15 7 12 50 47 52
5. Levante 34 14 7 13 48 47 49
6. Athletic Bilbao 34 12 12 10 49 44 48
7. Atlético Madrid 34 13 9 12 47 42 48
8. Osasuna 34 11 14 9 38 54 47
9. Sevilla 34 12 10 12 41 39 46
10. Espanyol 34 12 9 13 44 46 45
11. Getafe 34 12 9 13 38 45 45
12. Mallorca 34 11 10 13 36 41 43
13. Betis 34 12 6 16 40 49 42
14. Real Sociedad 34 10 10 14 41 50 40
15. Rayo Vallecano 34 12 4 18 50 60 40
16. Granada 34 11 6 17 31 49 39
17. Villarreal 34 8 13 13 35 48 37
18. Zaragoza 34 8 7 19 29 60 31
19. Gijon 34 8 7 19 35 64 31
20. Santander 34 4 14 16 24 53 26
























 

La Liga
góllövőlista
Cristiano Ronaldo Real Madrid 42
L. Messi Barcelona 41
R. Falcao Atlético Madrid 22
G. Higuaín Real Madrid 21
K. Benzema Real Madrid 18
Soldado Valencia 17
Llorente Athletic Club 16
Michu Rayo Vallecano 15
Rubén Castro Real Betis 14
A. Koné Levante 14
















 

Sorozatunk első részében az olasz Serie A-t matekoztuk ki, számításaink szerint a Juventus már bajnok, az Inter szégyenszemre semmilyen nemzetközi kupában nem indul ősszel, a Lecce pedig elképesztő szívósságának köszönhetően valakit nagyon el fog szomorítani május közepén.

A szerdai napon az angol Premier League végeredményét próbáljuk megtippelni, míg csütörtökön az OTP Bank Liga kerül a nagyító alá.