Chelsea

Abramovics 10 millió fontot dobott fel a BL-győzelemért

Vaskos prémiummal igyekszik növelni a Chelsea játékosainak harci kedvét Roman Abramovics, a klub orosz tulajdonosa. A Bajnokok Ligája elődöntőjében kedden pályára lépő Kékek játékosai 10 millió fontot oszthatnak el, ha sikerül megnyerniük a sorozatot.

A Chelsea-nek a Barcelonán kellene túljutnia a BL-elődöntőből, és erre van is esélye, mivel hazai pályán az első mérkőzésen 1-0-ra nyert, a katalánok pedig magukhoz képest igencsak gyengén játszottak a hétvégi, Real Madrid elleni csúcsrangadón.

Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa a csapat egyik mérkőzésén 2012-ben.

A londoni játékosok fejenként mintegy 350 ezer fontot kapnának, ha összejönne a döntőbe jutás, és a fináléban is legyőznék a Real Madridot vagy a Bayern Münchent. Emellett a megbízott menedzser, Roberto Di Matteo sem járna rosszul a sikerrel, de az ő fizetéséről és prémiumáról még tárgyalnak a klubnál. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy 500 ezer fontot kap, amiért a korábbi menedzser, André Villas-Boas kirúgása után összekapta a csapatot.

Ugyanakkor a hírek szerint egyáltalán nem biztos, hogy az olasz szakember nyáron megkapja végleges kinevezését, még akkor sem, ha sikerül továbbvezetnie a csapatot a BL-fináléba.

Szeretnél fogadni a mérkőzésre? Kíváncsi vagy, mi mire számítunk? Íme a tippünk a Barcelona-Chelsea összecsapásra!

  • Barcelona - Chelsea 2012-04-24 20:45:00