Taktikai Zóna

A világ futballja most nekünk segít - beszélgetés Ferenczi Attilával, II. rész

  • Kele János
megosztom

A honi futball legtermékenyebb szakírója alapfogalmakról, brazilokról, Barcelonáról és természetesen hazai edzőkről. Interjú, második rész.

Ferenczi Attilával készült interjúnk első részében többnyire a magyar futballt érintő kérdésekkel foglalkoztunk, szóba került a honi szakmai képzés és a válogatott témaköre is, de nem felejtettük el hosszasan taglalni a tradíció mibenlétét és fontosságát sem. A kemény szavakat beszélgetésünk második részében sem kerülheti el a hazai közeg, de ezúttal már külföldre is kitekintünk, elemezzük a Barcelona játékstílusát, és közelebbről megismerkedünk a korábban hazánkban is meghonosítani kívánt holland modellel. Megidézzük Varga Zoltán szellemét, és tisztába tesszük az alapfogalmakat is – a cél pedig továbbra is a párbeszéd, a szakmai alapokon nyugvó vita kezdeményezése.

Hatharom.hu poszter

Az előző beszélgetést ott hagytuk abba, hogy szerinted alapvetően az edzők, és az edzőket oktató intézmények felelősek a magyar futball hanyatlásáért. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sokan vitatják kijelentésed jogosságát, az elmúlt napokban minden bizonnyal kaptál is hideget-meleget a kollégáktól. Alá tudnád támasztani néhány példával a véleményed?
Jámbor László ex-fejlesztési igazgató antropológiai tanulmányok hosszú sora után arra jutott, hogy a labdarúgó iparágban a sikernek három alapvető tényezője van: kultúra, technológia, organizáció. A sorrend nem véletlen, ez mutatja ugyanis az egyes faktorok fontosságát. A magyar futball azért gyenge, mert az első és legfontosabb lába az elméletnek, tehát maga a kultúra, kihalt. A kultúra értelmezések, szokások rendszere, vagyis GONDOLATI TERMÉK, létrehozói pedig a játékosok és az edzők. Ebből szerintem egyértelműen következik, hogy a kultúra kihalásáért egyes egyedül az edzői gondolkodásmód megváltozása lehet a felelős. Minden más, amire előszeretettel hivatkoznak edzőink a magyar futball gyengeségét firtató újságírói kérdésre, - hogy kevés a gyerek, nincs pénz, rossz a politikai helyzet, nincs pálya, dilettáns a vezető, hatásvadász a sajtó - csak katalizátorként vesz részt a folyamatban.  Vagy felerősíti, vagy lassítja azt, de a lényegi aspektusra nincsen valódi befolyása. A feloldhatatlannak tűnő paradoxon az, hogy a kultúravesztésért az edzők a felelősek, de kultúrát is csak az edzői társadalom tud teremteni. Nem a vezetők, nem a játékvezetők, nem az újságírók. Csakis az edzők. A mostani beszélgetésünkkel is az a baj, hogy "jóakaróim", a mindig érzékeny lelkű edzői társadalom szellemi vezetői majd azt mondják, hogy ez a Ferenczi már megint hőbörög, ez a Ferenczi nem normális, ez bolond – hisz ezt teszik, most már évek óta. De nézzünk akkor néhány példát.

A kultúra megjelenési formája a sportpályán a stílus. Ebben összegződik egy csapat technikai felkészültsége. A legjobb példa Brazília, de nem csak náluk jelenik ez meg, még hosszan lehetne sorolni az csapatokat és az országokat. Az Aranycsapat játékstílusa is a magyarság spirituális gyökereiből származtatható, hiszen ugyanazon stílusjellemzőkkel bír, mint a magyar nyelv, a magyar népmese, a magyar népzene. Részletgazdag, árnyalt kifejezésmód, váratlan, előre nem jósolható fordulatok, improvizáció. A box, a vízilabda, a vívás, a kézilabda, a birkózás, mind ugyanebben a társadalmi közegben, feltételrendszerben és kulturális alapokkal dolgozott az elmúlt 50 évben. Mégis, ezek a sportágak hellyel-közzel ugyan, de sikeresek maradtak. A futballhoz képest mindenképpen. Pedig mindaz, ami a magyar futball mélyrepülésének okaként felsorolható - hogy nincs pénz, nincs pálya, nincs gyerek, rosszak a politikai viszonyok, sumákol a vezető, bulvár az újságíró – ezekre a sportokra is igaz. A különbség abban rejlik, hogy a kézilabdában, a boxban és a vízilabdában az eszmét vivő edzőtársadalom gondolkodási rendszere nem változott. Nem viccből erősítik minden területen és minden fronton a hagyományőrzést! Ehhez azonban fel kellene ismerni a hagyományokat, fel kellene ismerni annak eszmerendszerét, belső logikáját és működésmódját. Ameddig ez nem történik meg, addig hiába lesz MLSZ-program, hiába lesz nemzeti stratégia, hiába képezzük UEFA-szinten az edzőket, eredmény nem lesz. Nem, mert a terápia helytelen diagnózist követ. A stratégiából hiányzik az ESZME, ami rendezőelvként összefogná az egészet.

Varga Zoltán, korábbi válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás játékosa

Varga Zoltán történetét alighanem mindenki ismeri, ha jól emlékszem, ő gondolkodott kísértetiesen hasonló filozófia mentén a futballról, mint Te. Nem is tudott soha beilleszkedni ebbe a számára érthetetlenül kicsinyes, maradi közegbe.
Zoli lényegesen előrébb járt, mint a hazai szakma, és nem csak elméleti értelemben. Mégsem becsülte meg őt eléggé a közeg, mégsem kapta meg azt a lehetőséget, azt a tiszteletet, ami kijárt volna neki. Pedig megtette nekünk azt a szívességet, hogy a labdarúgó művészet irracionális világát, racionálisan megfogalmazva,  szavakba öntötte.  Ez sem Puskásnak, sem Hidegkútinak, sem Albertnek, sem Bozsiknak nem sikerült soha. Ehhez képest az itthoni közeg, a labdarúgó-társadalom ráakasztotta, hogy kibírhatatlan, megosztó személyiség - holott csak arról volt szó, hogy a többség nem volt képesek befogadni tanításait. Intellektuálisan meghaladta a képességeit.
Varga Zoli integráló személyiség, egy sikeres, tradicionális kultúra végterméke volt, aki egyesítette magában ennek a kultúrának minden eszmeiségét, és ezt felismerve, egyszerűen, lényegre törően meg tudta fogalmazni az egésznek a lényegét. Könyvének a hazai edzők felkészítésében valóságos Bibliának, megkerülhetetlen olvasmánynak kellene lenni – ehhez képest a szakma legnagyobb része soha nem is hallott róla. Varga Zoli ott "hibázott" edzőként, hogy ebben az eredmény-centrikus labdarúgásban is a siker rögösebb, sok munkát és időt igénylő útját választotta a csapatainál: a technikai repertoár intenzív fejlesztését.  Hiszen magas szintű technikai tudás nélkül, nem érezheti meg a játékos, milyen az, amikor játékával és váratlan megoldásaival organizálja a nézőket, befolyásolja és vezényli a játék menetét, mint ahogy tette ő. Utat és megoldást akart mutatni a „Mezey iskolával” szemben, láttatni akarta a magyar tradíció kézzelfoghatóságát, ezért ellehetetlenítették. A magyar futball jelenlegi szereplői - nem kevesen -, min. egy szöget belevertek Varga Zoli koporsójába. Tették ezt névtelenül, a háttérben sugdolózva, áskálódva. És ahelyett, hogy hálásak lennénk neki vezérgondolataiért, alapvetéseiért, a mai napig kibírhatatlan, megosztó, összeférhetetlen jelzőkkel illetjük. Ez pedig végtelenül szomorú.

Legutóbbi beszélgetésünk után rengeteg visszajelzés érkezett, de azt vettem észre, hogy sokan nincsenek teljesen tisztában bizonyos alapfogalmakkal. Rengetegen keverték a stílust a játékfelfogással, a taktikát a formációval, ezért úgy vélem, szerencsés lenne tiszta vizet önteni a pohárba.
Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a tradíció edzői nagyon világosan és egyértelműen megfogalmazták azokat a legfontosabb alapfogalmakat, azokat, amelyekre modellezik magát a labdarúgó játékot. Ezeknek az alapfogalmaknak az értelmezése időtálló.
Persze a kavar valahol érthető, hiszen nemcsak a szurkolók nincsenek tisztában ezekkel az alapvetésekkel, hanem az edzőket oktató MLSZ tanári garnitúra, és a TF vezéroktatói is csak tapogatóznak  - hiszen az életükben nem volt még a kezükben egyetlen hőskorból származó szakkönyv sem. Mondok egy hasonlatot az alapfogalmak fontosságára. Szerinted előfordulhatna  pl. a bankszektorban, hogy a kamat, a THM, a kamatos kamat stb. alapdefiníciókat különbözőképpen értelmezzék a bankok? Milyen káosz lenne egy pillanat alatt a gazdaságban?
A magyar futballban ez a nihil van 40 éve. Alapfogalmakban nem tudunk megegyezni. A szörnyű egyébként az, hogy a magyar szakma, még ezt a problémahelyzetet, és döntési szituációt sem ismeri fel. A képzésben ma használt könyvekben polárisan annyira mást értenek bizonyos definíciók alatt, hogy a két dolog tulajdonképpen csak és kizárólag helyesírásilag ugyanaz. Amíg a taktika alatt célirányos mozgást ért a szakma, addig az elődeink felfogása szerint a taktika mindig is mentális tevékenység volt. De az sem mindegy, mit értünk technika alatt. Mert a játékos az értelmezéstől függően lesz a képzés végén labdarúgó művész (Brazília), labdarúgó technikus (Olaszország), labdarúgó szakmunkás (Németország), vagy labdarúgó segédmunkás (Magyarország). Azt már lassan mondanom sem kell, hogy a technika alapfogalom mai értelmezése sem helyes – holott elődeink már az 1920-as években leírták a helyes értelmezést.
Nem akarok túlzottan elmerülni a játékelméleti fejtegetésekben, akit érdekelnek a pontos definíciók, illetve a további alapfogalmak, az a könyvemben mindent pontosan, szóról-szóra kifejtve megtalál -
azonban még egy másik dolgot még megemlítenék. Jelesül azt, hogy elődeink például külön értelmezték a játékrendszer, az alapfelállás, a játékszerkezet, a felállási forma, és az alapalakzat fogalmakat is. Mindegyik mást jelent, és nagyon lényeges ezen alapfogalmak közötti különbség megértése. A magyar futball aranykorának szakedzői ráadásul különbséget tettek még a JÁTÉKSTÍLUS és a stílus között is. A játékkoncepció alapfogalmat és annak értelmezését én vezettem be a szakmába, ennek ellenére az edzőképzésben a mai napig nem szerepel gyűjtőfogalomként. A stílus kiterjesztett értelmezését is én oldottam meg, erre sem figyel oda senki. Holott amíg az alapokkal nem vagyunk tisztában, felesleges a téglákat gyűjteni…

Az előző részben elég alaposan kiveséztük a válogatottat, így most nem is kifejezetten az Egervári-csapatra térnék ki, inkább általánosságban kérdezem: szerinted lehet ma még stílust kialakítani a nemzeti csapatoknál? Hiszen alig van összetartás, évente csak néhány napot töltenek együtt a játékosok, sokszor még sorsdöntő meccsek előtt is csupán pár napos a felkészülés – ezek alapján laikus szemmel úgy tűnhet, hogy megállja a helyét az „ennyi idő alatt nem lehet csodát művelni” kifogás.
Én nem pontosan így látom, és ha őszinte akarok lenni, a világ futballja sem ezt mutatja. Vegyük például Hollandiát. A 2010-es világbajnokságon egy alakzattartó, sablonos focival jutott el a döntőig, és ott is alaposan megnehezítette a spanyolok dolgát. 2011-ben azonban, szinte a semmiből, egy teljesen innovatív újítást vezetett be. Az addigi alakzattartó játékukkal szemben alakzatépítő - bontó játékszervezést használtak. Ennek gyönyörű példáját láthattuk Budapesten, ahol a magyar válogatott, mint Maigret felügyelő, 90 percig csak nyomozott a labda után. És a holland kapitány, Bert van Maarwijk, ezt a teljes átállást megoldotta ugyanannyi edzésszámmal, mint amennyi Egervári Sándornak vagy bármelyik másik ország edzőjének rendelkezésére állt. Már legutóbb is hangsúlyoztam, hogy a magyar válogatottnak nincsen önálló stílusa, a játékszervezés az esetek többségében teljesen esetleges. Én ennek az okát inkább a gondolatiság, mintsem az idő és a lehetőség hiányában vélem felfedezni. De álljon itt egy újabb példa. Menj el, és nézz meg egy magyar futsal meccset! Utána menj el, és nézd meg ugyanazt a futsal játékost játszani nagypályán! Egészen elképesztő lesz a különbség. Amíg ugyanaz az ember futsal-játékosként Barcelona stílusban focizik kispályán, addig nagypályán dögunalmas, ügyetlen futballt mutat be. Miért? Mert a futsal edzők le tudják oktatni azt, hogyan kell megszervezni a játékot úgy, hogy az dinamikus, kreatív és élvezetes legyen. A lenézett és lesajnált magyar futsal edzők, játékszervezéssel - értsd: leszabályozott játékkal -, megoldják a kreativitást a futballpályán, ugyanazzal a „falábú”, nagypályáról eltanácsolt kutyaütővel, akivel pl. az akadémiák nem tudnak mit kezdeni. Megoldják azt a kreativitást, ami a nagypályás edzőknek csak vágyálom marad.
Mert a legtöbb honi edzőnek megoldhatatlan szakmai paradoxon a kreativitás és a leszabályozás szinkronizálása. Éppen ezért gondolom azt, hogy a magyar labdarúgó iparág legeredményesebb szakága a futsal. Lenne mit tanulni tőlük.

Bert van Maarwijk, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

A szövetség új vezetősége Dunai Antal közreműködésének is hála, mostanság a spanyol szakmával keresi a kapcsolatokat. Kisteleki István korában viszont még a holland vonalban bíztunk, megint pár évvel korábban pedig azt hallottuk, hogy itthon csak a német modell lehet hosszú távon működőképes. Kíváncsi lennék arra, te hogyan látod, érdemes Magyarországra külföldi edzőket hozni? Hiszen éppen tőled tudom, hogy a magyar tradíció alapelvei ma is használhatóak lennének, tele vagyunk hazai szerkesztésű szakirodalommal, amelyek annak idején 20-25 évre előre leírták a futball fejlődésének irányát és menetét - az is igaz ugyanakkor, hogy a hazai szakemberek az elmúlt negyedszázadban nem sok eredményt tettek le az asztalra, elméletben tehát mindenképpen van létjogosultsága a Paulo Sousa-féle, nagynevű külföldi edzők leigazolásának.
A világ futballja most segít nekünk, hiszen a 20-as, 30-as évek MTK-ja pontosan azt játszotta, amit ma a Barcelona. Ez a mi utunk! Szokás szerint megint majmoljuk az aktuális vb-győztest, de most véletlenül, helyesen tesszük. Én a külföldi edzők mellett vagyok.  De nem mindegy, milyen nemzetiségűt hoznak ide. Magyarországra csak spanyol, portugál, brazil, holland karakterű edzőt szabad hozni, tehát olyat, akinek játékértelmezése, felfogása szinkronban van a magyar hagyományokkal. Felvetéseden is látszik, hogy Mezey például mennyire nem érti a tradíció szellemi üzenetét, hiszen, ha értené, eszébe sem jutna német edzőt, mondjuk Matthäust ide hozni, mint ahogy annak idején akarta a Videotonnál. A fáma szerint a magyar szakma „szeretettel fogadja a külföldi trénereket, jóindulatú és befogadó”. A képmutatása közben viszont alig várja, hogy megbukjanak, mert akkor újra elmondhatja, hogy „Magyarországon nem szakmai válság” van, és felmentést adhat magának, hiszen a drága pénzért idejött külföldi sem tudott elérni semmit.
A kívülálló is látja, hogy ott rúgnak bele Sousába a magyar edzők, ahol tudnak. Utána meg cinikusan fel vannak háborodva, ha a portugál szóvá teszi a folyamatos támadásokat.
Álszent az egész labdarúgásunk. Bort iszunk, miközben vizet prédikálunk.
Én drukkolok Sousának. Kívánom, hogy eredményes legyen! Hátha felnyitja a szemét önelégült edzőinknek, hogy azért ezt lehet másképp is csinálni. Mert, ha mindez sikerülne neki, akkor abból a magyar futball csak profitálhatna.

Evezzünk kicsit külföldi vizekre, hiszen nagy ismerője vagy az idegen futball-kultúráknak is. Unikumnak számító kiadványban elemezted az Ajax játékrendszerét, mostanság pedig úgy tudom, a brazil iskola elméleti alapjai után kutatsz - annak ellenére, hogy az MLSZ nem támogatja könyved kiadását. Eddigi munkád alapján hogyan látod, mi az, ami a brazil képzési rendszert megkülönbözteti az európaitól?
A világ labdarúgásában két „csapat – játékszervezési” elv van. Az első játékszervezési elv az "erők egyenlő elosztása a játéktéren" elv. Ennek eszköze az alakzattartó játék. Itt a játékos a poszthoz pozícionálja magát. A második játékszervezési elv a "döntő helyen, döntő pillanatban, döntő fölény létrehozása" elv. Ennek eszköze az alakzatépítő-bontó játékszervezés. Itt a játékos a labdához pozícionálja magát. Ez utóbbit tanítják Brazíliában, Spanyolországban. Ennek a képzésnek a futsal az alapja, ahol ugyebár gyakorlatilag nincsenek posztok. És itt az első lényeges különbség, brazil iskola ugyanis szerepkörökön keresztül oktatja a futballt. Felfogásában három típusú játékos van.
Egy, akinél a labda van, ő az egyes támadó. Egy, aki kapja, ő a kettes támadó. És még egy, aki attól kapja, ő a hármas támadó. Innentől pedig a szerepek ismétlődnek, hiszen támadás során mindig lesz valakinél a labda, lesz aki kapja, és lesz aki attól kapja. Gondolom érzékelhető, hogy, ha más a filozófia, más lesz a gyakorlatrendszer is, hiszen a futsalra épül a képzés és az oktatás.
Ehhez képest mit nyilatkozik itthon Both József? Nem kell itt kitalálni semmi újat, hiszen szerinte egységes a világon a játékosok képzése. Ha ez igaz lenne, akkor mitől más a brazil focista, mitől más a holland és mitől más az angol? Azt senki sem mondhatja komolyan, hogy a brazilok mindig genetikai többlettel születnek. Nyilvánvaló, hogy azért más a brazil játékos, mert máshogy képzik őket. Brazíliában a futball művészet, Angliában a futball „face to face” küzdelem. És ez a felfogásbeli különbség meglátszik a képzésben is, még akkor is, ha történetesen ugyanazt a gyakorlatot csináltatja az edző. Mondok egy példát. Amíg Európában az 1:1 elleni játék célja a párharc, addig ugyanezen gyakorlat célja Brazíliában, az „egyes támadó” és az „egyes védő” szerepkörének a tanulása. Látható, hogy noha a gyakorlat ugyanaz, annak mentális üzenete teljesen más. Idén januárban is idehozták Magyarországra Andy Roxburgh-ot, az UEFA technikai igazgatóját, hogy elemezze a Barcelona játékát, ami nagyon hasonlít a „brazil iskolához”. Másfél napon keresztül tágította a fejeket, miközben leírta a Barcelona játékának a jellemzőit, de a működésének logikájáról egy szót sem szólt. Mindenről beszélt, de a legfontosabb dologról, hogy mindezt hogyan kellene leoktatni, nem. Miközben itt van a brazil/Barcelona projektem, komplett filozófiával, játékelmélettel, gyakorlatrendszerrel. Meg tudtam volna mutatni, hogy hogyan kell Barca-brazil focit leoktatni és megszervezni. Vagy itt van Kovács Feri bácsi, aki már az '50-es években a Barcelona-stílust játszotta az MTK-ban. Ha valaki érdemben hozzá tud szólni a Barca játékához, az pontosan ő. Erre Edzőképző Központunk - drága pénzért -, idehozza Andy barátunkat téveszmét terjeszteni. Hiszen előadásának végső konklúziója az volt, hogy a Barca játékát nem lehet leutánozni, mert ahhoz kell Messi, Xavi, Iniesta. Ez nyilvánvalóan nem igaz.

Visszatérve a brazil stílus oktatására: jól értem, hogy szerinted (a stílusbeli hasonlóságok okán) nálunk is lenne létjogosultsága a futsal-alapú képzésnek?
Abszolút. Hiszem és vallom, hogy a futsal lehetne a válságban lévő nagypályás futball kitörési pontja. Tudod mit mondott Schlosser pályafutása végén megjelent könyvében (1938)? „Mindent a rongylabdának köszönhetek. Anélkül nincs indulás és nincs érkezés!” Nos, a mai kor rongylabdája a futsal-labda. Hiszen ez sem pattog. Ha pedig a labda nem pattog, akkor a játékos hamarabb felismeri az oktatás során az együttműködés lehetőségét a társaival, értsd: a futsal felgyorsítja a képzést. Ehhez képest szellemi vezetőink mindent elkövetnek, hogy lelassítsák a képzést. Nemhogy gyorsítanák, fékezik. Pedig abszolút nincs miről beszélni, hiszen a brazil kultúra immáron 60 éve bizonyítja a futsal típusú képzés hatékonyságát. A spanyolok is ezt az irányt követik. És, ha mi voltunk valaha „Európa braziljai”, akkor ez a vonal szinkronban van a magyar eszmeiséggel.

Az FC Barcelona játékosai ünneplik góljukat

Az idehaza többek között Both József által is példának emlegetett holland iskolának Te vagy az egyik legnagyobb ismerője. Mennyiben örököse a ma látott Barcelona a Cruyff és Michels által fémjelzett legendás tulipános garnitúrának, vagy a van Gaal vezette, BL-t is nyerő Ajaxnak játékelmélet tekintetében?
A dolog pontosan úgy működik, mint a 20-as években az olasz labdarúgó kultúra létrehozása idején, melyet magyar szakemberek hajtottak végre. A magyar edzők kimentek Olaszországba, vitték magukkal az addigra már kialakult „dunamenti iskola” eszmerendszerét, gondolkodásmódját. Ezt az alapfilozófiát illesztették az olaszos temperamentumhoz, az olaszos életérzéshez, így  alakult ki a 30-as évekre az „olasz stílus”, ami pontosan ugyanaz volt, mint amit ma láthatunk. Védekezz és kontrázz! A cél az ellenfél játékának tönkretétele! Cruyffék ugyanezt csinálták pepitában: a holland filozófiát illesztették a katalán életérzéshez, és a Barcelona hagyományaihoz – ennek a végtermékét láthatjuk ma. A rendszer ráadásul folyamatos fejlődésben van: a versenyhelyzet miatt mindig egy kicsit tovább kell lépni, egy kicsit tovább kell erősödni, alkalmazkodni. De a dolog oda-vissza kölcsönhatásban van, hiszen a holland válogatott jelen állapotban igyekszik átvenni a Barcelona játékát. Ami az Ajax és a Barcelona játékszervezését illeti: mindkét csapat labdatartásra épülő támadó koncepciót játszik, a különbség annyi, hogy teljesen más formanyelvet használnak a játékuk során.

Taktikai Zóna című rovatunkban sokszor előfordul, hogy ismert külföldi szaktekintélyeket hívunk tetemre, máskor viszont az egekig magasztaljuk egy-egy remek húzásukat - hogyan látod, a világban jelenleg sikeres és ismert edzők elméleti szinten is jelentősen előrébb tartanak egy átlagos magyar kollégánál, vagy pusztán a profibb közeg, és az emberanyag különbözősége billenti a mérleg nyelvét az ő oldalukra?
Kint sokkal nyitottabbak, együttműködőbbek az edzők, mint nálunk. Kint van szakmai élet és van szakmai kíváncsiság. Nálunk ezzel szemben minden belterjes, nincs új gondolat, a szakmai párbeszéd teljesen hiányzik. Az Edzőképző Központ, akinek mindezt menedzselni kellene, állam az államban. A szakmára hivatkozva azt csinálnak, amit akarnak. Gondolj bele, a pályán nyílt, kreatív játékot kéne játszanunk, miközben be kell zárni a szánk, be kell zárni az agyunk, és be kell hódolni a beavatottaknak. Iparágunk sablon edzőkből áll, kevés tudásigénnyel. A magyar edzők legfőbb baja, hogy sok mindent tudnak, de semmit sem tökéletesen. És pontosan ilyen játékosokat képeznek. Edzői szemmel nézve, ügyeskéket. Edzőink tudása lehet, hogy túlszárnyalja a szomszéd országok (Szlovákia Ausztria, Szerbia, Szlovénia stb.) edzőinek tudását. De... Amíg kint egységes az iparági tudás, addig nálunk nem. Nálunk ahány edző, annyi elképzelés. Én azt szoktam mondani, hogy „sok edző, sok játékost, sok éven át oktat. Nem csoda, ha ettől a játékos sokkot kap.” Meg kell nézni, a Nemzeti Sportban nemrég volt egy sorozat, ahol egy holland edző szakmai megállapításait értékelték magyar éledzők. A holland szakmai felvetésére mindegyik szakemberünk másképp reagált. Ha egységes lett volna az iparági tudás, akkor hellyel-közzel ugyanúgy kellett volna reflektálniuk a külföldi edző felvetésére. De nem ez történt…

Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, egyre nagyobb igény mutatkozik hazánkban is a taktikát, játékelméletet boncolgató újságcikkek és blogbejegyzések iránt, ráadásul nem csak külföldi témában, jó példa erre a Ferencváros-Debrecen mérkőzés taktikai elemzése. Véleményed szerint a miénkhez hasonló kezdeményezések közvetett módon elősegíthetik a fejlődést az itthoni közegben?
Meglepő lesz, amit mondok. A Taktikai Zónában Ti nagyobb szellemi tőkét halmoztok fel, mint az UEFA D, a B, az A, és a PRO anyagok együttvéve. És ezt nagyon komolyan mondom. Ha a szurkoló tisztán lát, az jó, mert az is elő tudja segíteni a helyes irány felvételét. Mert ez történt a Fradinál is, amikor kikezdték Bobby Davisont. Hiszen a vak is látta, a Fradi hagyományokhoz nem illett az angol játék. De így járt Capello is a Realnál; hiába lett bajnok a csapat, a Realtól idegen játék miatt távoznia kellett. Úgyhogy csak a legjobbakat mondhatom a munkátokról, remélem még sokáig olvashatunk ilyen típusú írásokat.

Látsz esélyt arra, hogy vezető szerepet vállalj a hazai edzőképző rendszerben?
Nem. Köztem és az edzőképző között, illetve köztem és az iparág között nincs kommunikáció.
Sokan azt sem tudják, ki vagyok, mit dolgoztam. És nem csak a szurkolók nem tudják, hanem vezető szövetségi alkalmazottak, edzők sem. Mondok egy példát. Néhány hete Budafokon voltam gyerek labdarúgó tornán. A főrendező bemutat Orosz Feri ex-válogatott labdarúgónak.
- Szeretném bemutatni neked Ferenczi Attilát!
- Üdvözöllek!
- 8 könyvet írt! -
mondja a főrendező, várva az elképedését Orosz Ferinek.
- Gratulálok! És milyen témából?
Kb. ennyit tudtam elérni a magyar szakmában 15 év alatt, hogy egyedül több könyvet írtam, mint az összes edző együttvéve az elmúlt 25 évben. A szakanyag piac 80-85 %-át uralom, és egy intelligens válogatott, volt focista, mint edző, még csak azt se tudta ki vagyok. Hol képzi ő magát?
Mert, hogy nem jár interneten, nem beszél edzőkollégákkal, nem érdeklődik saját szakmája iránt, az biztos! Mert, ha kutakodik magyar szakanyagok után (szerénytelenség nélkül mondhatom), kikerülhetetlen vagyok. Hogyan lesz ebből intelligens magyar futball? Ami mentén élünk a fociban, tisztára olyan, mint a szocializmus.

Tegyük fel, hogy felajánlják neked egy itthoni NB I-es csapat kispadját. Habozás nélkül igent mondanál?
A kérdésre adott választ nem magánemberként kell megadnom. Tudniillik, ha szervezetalapú tudásfelfogás lenne a fociban, akkor a dolog úgy működne, hogy a szövetség, a döntéshozók olyan edzői pozícióba tennének, hogy a munkám során szerzett tapasztalatokból, minél több új tudást hozzak létre az iparág számára. Verebes József több mint 10 éve parkolópályán van. Az esetében nem az a baj, hogy emiatt kiesett kb. 60 millió forintja, hanem az, hogy ha dolgozott volna az elmúlt 10 évben, olyan tapasztalatokra tehetett volna szert, és olyan új tudást hozhatott volna létre, amit a jövő generációja tudott volna hasznosítani. Én is, sokkal kevesebb új tudást tudok létrehozni az amatőr szférában dolgozva, mint mondjuk az ifi válogatott edzőjeként, vagy netán NBI-es edzőként, esetleg edzőképző oktatóként. Hatni szeretnék, talán képes is lennék hatni, de nem tudok, mert mint azt korábban már megbeszéltük, minden rendszer ellenáll a változásnak. Szóval, igent mondanék.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznod a futball lényegét, mi lenne az?
Varga Zolit tudom Neked idézni ismételten: „A futball művészet, aki nem így közelít hozzá, az alapvető tévedésben van...”

megosztom