NFL

Óvatos nyitás a sportfogadási piac irányába

  • VNA
megosztom

Az NFL vezetői is nyitnak a sportfogadási piac felé, igaz első körben csak reklámozóként számítanak a cégek megjelenésére.

New York Giants-New England Patriots mérkőzés a 2012-es Superbowlban

Változtatott a korábbi szigorú hozzáállásán az NFL, amely a következő évtől kezdve már lehetővé teszi, hogy kaszinók és egyéb szerencsejátékkal kapcsolatos szervezetek is megjelenjenek reklámozóként a liga csapatainál. A korábbi szigorú tiltás után most kétéves próba program zajlik majd, amely viszont pontosan körbeírja, hogy milyen módon és hol lehet bevonni ilyen jellegű cégeket a csapatok marketing kommunikációjában. A szerencsejátékban érdekelt cégek első közelítésben csak a mérkőzések napján megjelenő programfüzetekben, a helyi rádióállomásokon illetve a stadionok reklámfelületein jelenhetnek meg.

A téma régóta előtérben van az Egyesült Államokban, ahol az NFL szakemberei tanulmányozták azt, hogy más sportági bajnokságok miként kezelik a kaszinókat és a sportfogadással foglalkozó cégeket. A szakemberek külön közvélemény-kutatást is tartottak, mivel az utóbbi időszak fogadási csalásai miatt attól tartanak, hogy a szerencsejáték iparban érdekelt cégek megjelenése imidzsvesztéssel fenyegethet az NFL számára. A mostani "nyitás" egyelőre csak egy folyamat első lépcsője, az NFL ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a sportfogadási iparból származó reklámpénzek befogadása még nem jelenti azt, hogy a jövőben ők maguk lehetővé szeretnék tenni az amerikai futball-bajnokság mérkőzéseire történő fogadásokat.

megosztom