Serie A

Káosz Genovában és újabb Juve-győzelem - lapszemle

Az olasz sajtó szerint ezt a bajnokságot már csak a Juve veszítheti el

megosztom

Az AS Roma vasárnap esti magabiztos, 4-0-ás legyőzésével a továbbra is veretlen Juventus három pontra növelte előnyét a címvédő AC Milannal szemben a tabella élén.

„Togliatevi quella maglia” vagyis „Vegyétek le azt a mezt” ordították vasárnap délután a Siena negyedik gólját követően a Genoa szurkolói. A játékosok pedig óriási meglepetésre szót fogadtak.
Enrico Preziosi viszont közbeszólt. „Nem félek közel hatvan szereptévesztésben lévő szurkolótól. Bár rájuk lehet, hogy nem is ez a legjobb szó”- mondta a klub elnöke. Az érdekes szituációt végül Giuseppe Sculli határozott fellépése oldotta meg. A Genoa csatára ugyanis a plexire felmászva „tárgyalt” az ultrákkal, akik percekkel korábban füstbombák segítségével szakították félbe a mérkőzést. A mezekre nem volt szükség, pedig a kapitány Marco Rossi begyűjtötte azokat csapattársaitól. A mérkőzés egy bő 40 perces huzavona után folytatódott, a Siena végül 4-1-re nyert. A botrányos események persze nem homályosították el a Juventus sima hazai győzelmét, de hétfőn nem lehetett olyan olasz sportnapilappal találkozni, amely ne hozta volna címlapján a genovai történéseket.

„Juve scudetto” írta címlapján a Corriere dello Sport, amely első oldalán természetesen a félbeszakított Genoa-Siena kiesési rangadóról is beszámolt. „ A három pontos előnynek köszönhetően, az első hely a torinóiak kezébe van” kommentálta röviden a Juve 4-0-ás sikerét a római lap.

„Stellare” vagyis „Csillognak”. Ezt a címet már a Tuttosport választotta első oldalára. A torinói sportújság természetesen a két gólt szerző Arturo Vidal képét tette ki címlapjára, de a genovai történésekről is beszámolt. Az eset kapcsán Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke csak annyit mondott: „Az erőszak bármilyen formája elfogadhatatlan a stadionban”.

A Stadio Marassiban aratott győzelmének köszönhetően a Siena óriási lépést tett a bentmaradás felé, a Genoa viszont úgy tűnik hasonló utat jár be, mint a városi rivális Sampdoria tavaly tavasszal. A 2007-es feljutása óta a Serie A-ban szereplő klub csak egy ponttal vezet a Lecce előtt, de a következő fordulóban a Milannal találkozik. A vasárnapi vereség után Preziosi elnök a szezonban másodszor (!)  köszönte meg Alberto Malesani edző munkáját. A botrány komoly indulatokat váltott ki az olasz sajtóban, a genovai Il Secolo XIX című lap például „la partita della vergogna” azaz „a szégyen mérkőzése” jelzővel illette a tegnapi bajnokit.

„Teljesen elégedettek lehetünk az eredménnyel, ma úgy játszottunk, mint egy igazi bajnokesélyes. Sokan azt mondják, hogy gyenge Romát vertünk meg, de ellenfelünk bizony miattunk játszott úgy ahogy. A Milan nem érdekel, csak a saját csapatomra figyelek, még öt döntő vár ránk, máris a Cesenára koncentrálunk”- nyilatkozta mosolyogva a lefújás után Antonio Conte.  A bajnokságban tavaly május 15-e óta veretlen Zebrák edzője egy érdekes hasonlattal reagált az őt ért vádakra.
„Minél magasabban vagy annál jobban fúj a szél, de azért mindennek van határa” – mondta Conte azzal kapcsolatban, hogy egyik volt játékosa, Filippo Carobbio szerint a tavaly még a Sienát vezető tréner tudott a 2011 májusában lejátszott Novara-Siena meccs befolyásolásáról.

„Juve d’Italia”. Írta a bajnoki címre utalva első oldalán a hétfői La Gazzetta dello Sport.  A legnagyobb példányszámú olasz sportnapilap szerint a Roma ellen két gólt szerző Vidal volt a mezőny legjobbja 8-as osztályzattal, de Claudio Marchisio és Mirko Vucsinics teljesítményét is nagyon dicsérte a Gazzetta.

Végül említsük meg, hogy a napokban hivatalossá vált, hogy az utolsó előtti fordulóban a Cagliari a Juventus csapatát is Triesztben, a Stadio Nereo Roccoban fogadja. Hiába adott az illetékes tartományi hivatal egy ideiglenes 30 napos használatba vételi engedélyt a Stadio Sant’ Elia-ra, a Cagliari ismét költözik. Elképzelhető tehát, hogy május 6-án Magyarországhoz igen közel, Triesztben ünnepelhet bajnoki címet a Juventus.

megosztom