Serie A

Innen már könnyű a matek, a Juventus lesz az olasz bajnok

Közeledik az olasz bajnoki idény vége, és bár minden szinten nagyon szoros a verseny, megpróbáljuk megjósolni, hogy melyik csapatok végeznek a tabella legfontosabb pozícióiban. Számításaink szerint a Juventus már bajnok, az Inter szégyenszemre semmilyen nemzetközi kupában nem indul ősszel, a Lecce pedig elképesztő szívósságának köszönhetően valakit nagyon el fog szomorítani május közepén.

A Juvéé lesz a Scudetto

Mivel vasárnap a Lazio botlott, a Juventus pedig fölényesen verte a Romát, már matematikailag is biztos, hogy a Juve nem végezhet a második helynél hátrébb, BL-főtáblás lesz ősszel, és csak a Milan előzheti meg az első helyért folyó versenyben.

Ugyan csak három pont van a két éllovas között, számunkra egyértelműnek tűnik, hogy a Juventus már nem veszítheti el a bajnoki címet. A vasárnapi sima 4-0-s győzelemmel túl vannak az utolsó - névleg - rangadójukon, és öt forduló alatt 15 pont sem lenne tőlük meglepő. Mivel még mindig veretlenek, ez azt is jelentené, hogy az egész szezont vereség nélkül végig tudják játszani, amire legutóbb éppen húsz éve épp a jelenlegi legnagyobb rivális Milan volt képes.

A Juventus sorrendben játszik a három kiesőjelölttel, a Cesenával, a Novarával és a Leccével, amelyek közül az első kettő még idegenben sem jelenthet gondot a Zebráknak, ha Antonio Conte fenn tudja tartani bennük azt a harci szellemet és koncentrációt, ami az utóbbi hetekben egyedi módon a torinói együttes sajátja volt Olaszországban. A Lecce ugyan óriási feltámadást produkál, de Torinóban egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy pontot szerezzen. Az utolsó két fordulóban még a kieséstől szintén fenyegetett Cagliari és a bennmaradását addigra valószínűleg bebiztosító Atalanta vár a Juvéra, közülük esetleg előbbivel lehet némi gondja az együttesnek, amely azonban valószínűleg ezerrel fog küzdeni a veretlen szezonért, így a két meccsen négy pontot szerintünk tutira behúz.

Számításaink szerint a Juventus már bajnok

A Milan eközben olyan csapatokkal fog találkozni, amelyek most még mind a kiesőzóna felett állnak, de a Lecce említett - és később még részletezendő - remeklése miatt a szezon végére még a vonal alá kerülhetnek. Közülük főleg a szerdán Milánóba látogató Genoának van félnivalója, amelynek szurkolói vasárnap ki is borultak csapatuk újabb veresége láttán, és amelyet az utolsó fordulókban egy új vezetőedző, Luigi De Canio próbál feltámasztani. A szakember ugyan nagyon tapasztalt megmentő, de csodálkoznánk, ha két nap alatt akkora csodát tenne, hogy a csapat pontot szerezzen a San Siróban. Ezután a Siena és az Atalanta ellen kell nyerniük a piros-feketéknek, akiktől elvárjuk ezeket a sikereket még akkor is, ha vasárnap a fentiekhez hasonló erejű Bologna ellen csak 1-1-re voltak képesek hazai pályán. Az utolsó előtti fordulóban az Inter elleni városi derbi vár a Milanra, amelynek szintén esélyese még - papíron - vendégként is, de az a meccs várhatóan egy igazi rangadó lesz, megjósolhatatlan eredménnyel, így nem jósolunk nekik három pontot. A 38. játéknapon az addigra már biztosan búcsúzó Novarát látják vendégül a Rossonerók, amely ellen erőteljesen befolyásolhatja a végeredményt, hogy lesz-e még esélyük a bajnoki címre, de azért számolhatunk a győzelmükkel.

A fentiek alapján a Juventustól legalább - még egyszer: legalább - négy győzelmet és egy - Cagliari elleni - döntetlent, azaz 13 pontot várunk, és a Milannál is ez a szám jön ki, ha az Inter elleni rangadóra mondjuk egy ikszet jósolunk. Azaz a jelenlegi hárompontos Juve-előny megmarad, és a torinóiak lesznek a bajnokok. Nekik ráadásul még az is belefér, hogy ezt a különbséget leadják, és azonos pontszámmal végezzenek a Milannal, hiszen az egymás elleni eredmények (2-0 Torinóban, 1-1 Milánóban) alapján akkor is övék a Scudetto.

Serie A
Hatharom-tipp a bajnoki címért harcoló csapatok párharcára
Forduló A Juventus
meccse
Kimenetel A Juventus
pontjai
A Milan
meccse
Kimenetel A Milan
pontjai
33.* Cesena-Juventus 2 74 Milan-Genoa 1 71
35. Novara-Juventus 2 77 Siena-Milan 2 74
36. Juventus-Lecce 1 80 Milan-Atalanta 1 77
37. Cagliari-Juventus X 81 Inter-Milan X 78
38. Juventus-Atalanta 1 84 Milan-Novara 1 81
* A 33. fordulót Piermario Morosini halála miatt elhalasztották, és április 24-25-én pótolják.

A Lazio utolsó leheletéig kapaszkodik a BL-be

A harmadik Lazio (55 pont) és a negyedik Udinese (52) mögött szorosan ott van a Napoli (51) és a Roma (50) is, így öt fordulóval a vége előtt azt mondhatjuk, hogy mind versenyben vannak a minden eddiginél értékesebb dobogóért. Értékesebb, mert ettől az idénytől kezdve, az olaszok már csak három csapatot indíthatnak a Bajnokok Ligájában, a harmadik helyezettjük nyár végén már selejtezőt játszik, míg a negyedik és az ötödik csak az Európa Ligában indulhat - azt meg ők hagyományosan nem tartják túl sokra.

A négycsapatos verseny szerintünk a hétvégére nagyjából el is dől. A Napoli ugyanis a Leccéhez látogat, amely a Laziótól is el tudott hozni egy pontot, és amelyben látunk annyi szívósságot, hogy az idegenben felemás (5 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség) nápolyiakkal szemben egy pontot otthon tartsanak. Viszont a Roma elleni, szombati rangadó egy teljesen más mérkőzés lesz, amelyen a rangadókon sorra pofonokat kapó, lassú és körülményes Farkasokat Cavaniék elkaphatják. A Napolitól a folytatásban győzelmet várunk a Palermo, a Bologna és a Siena ellen is, bár Mazzarri együttesének kiszámíthatatlanságában benne van, hogy bármelyikük ellen pontokat veszítsen. A Roma eközben a Fiorentina elleni győzelem és a már említett Napoli elleni vereség után szerintünk legfeljebb egy pontot szerez majd a Chievo otthonában, legyőzi a Cataniát és az utolsó Cesenát.

A Laziónak és az Udinesének is sokkal nehezebb a sorsolása, hiszen egymással is játszanak, és mindkettejüknek meg kell még küzdeni az Interrel. Igaz, az udineieknek rögtön a most következő hétközi fordulóban, a rómaiaknak pedig majd csak az utolsó körben, amikorra már sok minden eldőlhet, és lehet, hogy nem vesz mindenki mindent komolyan. Addig a Sasokra tehát a Novara legyőzése, az Udinese elleni döntetlen, a Siena elleni siker, egy bergamói iksz vár - szerintünk. A Zebracsikók ezalatt egy pontot szereznek majd az Inter ellen, egyet a rivális Lazio ellen, legyőzik a tökutolsó Cesenát és a kínlódó Genoát, valamint, ha még lesz esélyük előrelépni, akkor elhozzák a három pontot Cataniából is egy remek meccsen.

Számításaink szerint tehát a Lazio még 11 pontot hozzátesz a mostani terméséhez, az Udinese 12-t, a Napoli 14-et, a Roma viszont csak 10-et, így Lazio (66 pont), Napoli (64), Udinese (63), Roma (60) sorrend alakul majd ki a harmadik és a hatodik hely között.

Az Inter eközben két lépés távolságból figyeli majd az eseményeket, hiszen a várakozásaink szerint csak egy pontot szerez majd az Udinese és a Milan ellen, kikap a Laziótól és csak a Cesenát, valamint a Parmát tudja majd legyőzni, így marad a hetedik helyen.

A Lecce valakit nagyon el fog szomorítani odalent

Serse Cosmi december elején vette át a Lecce kispadját Eusebio Di Francescótól, és bár azóta még egyszer sem lépett ki a kiesőzónából az együttes, szívósan, masszívan küzdi magát egyre közelebb. A Di Francescóval megszerzett 8 ponthoz Cosmival 27-et tettek hozzá, és január közepe óra csak kétszer kaptak ki, az Udinese és a Milan otthonában pedig ez bárkinek belefér. Mindenki más ellen szereztek legalább egy pontot, és így az egymást fojtogató, egyformán kiszámíthatatlan alsóházi csapatokhoz egyre közelebb kerültek, a február eleje óta nyeretlen Genoa mögött már csak egy egységgel állnak.

A genovaiak meg is próbálkoztak egy utolsó pillanatos edzőváltással, de kérdéses, hogy öt forduló alatt mekkora csodát tehet a már emlegetett Luigi De Canio. Biztonságban ugyanakkor a Genoa előtt mindössze két ponttal álló Cagliari és Fiorentina sem érezheti magát, nekik is oda kell tenniük magukat az utolsó fordulókban.

A Lecce a Napoli, az idegenben nagyon gyenge Palermo, a riválisnak számító Fiorentina és a Chievo ellen valószínűleg össze tud gyűjteni még annyi pontot, amennyivel valakit meg tud előzni, a kérdés csak az, hogy kit. A sorsolások alapján a Genoának nagyon nehéz dolga lesz, mert még a Milanhoz és az Udineséhez is el kell utaznia, ugyanakkor a Fiorentina dolga sem lesz könnyű, hiszen a három közvetlen rivális közül a Lecce mellett a Cagliarival is játszania kell még.

Azon sem lepődnénk meg, ha többes pontazonosság alakulna ki a végére a vonal környékén, aminél az egymás ellen elért eredmények rangsorolnak majd, az pedig egyelőre megjósolhatatlan, hogy abból melyik csapat jönne ki a legrosszabbul. Egyelőre mindenképp a Genoa a legesélyesebb arra, hogy a már csak matematikailag bennmaradó Cesenával és Novarával együtt egy szinttel lejjebb lépjen.

Serie A
Az állás 33 lejátszott forduló után
    M GY D V RG KG P
1. Juventus 33 19 14 0 57 18 71
2. AC Milan 33 20 8 5 63 27 68
3. Lazio 33 16 7 10 49 41 55
4. Udinese 33 14 10 9 44 32 52
5. SSC Napoli 33 13 12 8 58 41 51
6. Roma 33 15 5 13 52 46 50
7. Inter 33 14 7 12 47 45 49
8. Catania 33 11 13 9 44 43 46
9. Chievo 33 11 10 12 30 40 43
10. Siena 33 11 9 13 41 35 42
11. Palermo 33 11 8 14 46 51 41
12. Bologna 33 10 11 12 34 39 41
13. Parma 33 10 11 12 44 50 41
14. Atalanta 33 11 13 9 37 36 40
15. Fiorentina 33 9 11 13 32 38 38
16. Cagliari 33 9 11 13 33 42 38
17. Genoa 33 9 9 15 44 62 36
18. Lecce 33 8 11 14 38 49 35
19. Novara 33 5 10 18 27 56 25
20. Cesena 33 4 10 19 21 50 22