Snooker-vb

Hendry lesz Higgins ellenfele a nyolcaddöntőben

A két legendás játékos először csap össze egymással a világbajnokság keretei között. Robertson és Gilbert is továbbjutott az első körből.

Stephen Hendry a szombati parádés játékának köszönhetően 8-1-es előnyből várhatta a Stuart Bingham elleni összecsapás folytatását. A 43 esztendős skót játékos nem engedte ki az irányítást a kezei közül, és könnyedén, 10-4 arányban felülmúlta riválisát. Hendry a legjobb 16 között honfitársával, a címvédő John Higginsszel fog megmérkőzni.

Neil Robertson is hozta a kötelezőt, ugyanis 7-2-es vezetéséből nem engedett Ken Doherty-nek, így az ausztrál snookeres Hendry-hez hasonlóan 10-4-es összesítéssel lépte át a bajnoki cím felé vezető első akadályt.

Az eddig viszonylag ismeretlen játékosnak számító David Gilbert nagy meglepetésre le tudta győzni a világranglista 12. helyén tanyázó Martin Gouldot (10-8), így ő lesz Robertson ellenfele a nyolcaddöntőben.

A kínaiak nagy örömére Cao Yupeng felülmúlta a korábban favoritnak számító Mark Allent. A mérkőzés furcsa körülmények között ért véget, ugyanis 9-6-os állásnál Allen az utolsó fekete golyót is letette, és ekkor már azt hitte, hogy véget ért a frame, ám a fehér golyó időközben beesett az egyik lyukba, ami Yupeng győzelmét hozta (10-6).

A további mérkőzéseken Stephen Maguire 6-4-re vezet a minden idők legfiatalabb vb-résztvevője, a sokak által szupertehetségnek tartott Luca Brecellel szemben. Shaun Murphy egyelőre minimális, 5-4-es előnyből folytathatja a küzdelmeket Jamie Jones ellen.

Végeredmények:
Neil Robertson – Ken Doherrty: 10-4
Stephen Hendry – Stuart Bingham: 10-4
Cao Yupeng – Mark Allen: 10-6
David Gilbert – Martin Gould: 10-8
A jelenleg is zajló mérkőzések állása:
Stephen Maguire – Luca Brecel: 6-4
Shaun Murphy – Jamie Jones: 5-4.
A hétfői program:
Matthew Stevens – Marco Fu
Ronnie O’Sullivan – Peter Ebdon
Stephen Lee – Andrew Higginson

Az Europsort és az Eurosport 2 11:00-s, 15:30-as, 20:00-s és 22:00-s kezdéssel közvetíti a mai mérkőzéseket.