Monte carlói-i tenisztorna

Nadal nyolcadszor lett a hercegség királya

Rafael Nadal nyerte meg a 2,43 millió összdíjazású férfi salakpályás tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben 6:3 6:1-re legyőzte a világelső Novak Djokovicsot.

Rafa Nadalból nagy feszültség szabadult fel a mérkőzés után, hosszú szériát sikerült megtörnie Djokovics ellen

A vasárnapi finálé előtt Novak Djokovics zsinórban hét verseny döntőjében is legyőzte a volt világelső spanyol versenyzőt, akinek volt miért visszavágnia a szerb klasszisnak. Erre ideális helyszínnek bizonyult a Monte Carló-i centerpálya, hiszen Nadal 2005 óta nem veszített itt el egyetlen mérkőzést sem.

Az első játszmában a mallorcai már a harmadik játékban elvette ellenfele adogatását, de a hetedik játékban is bréklabdát kellett hárítania Djokovicsnak, és ugyan ekkor még felzárkózott 4-3-ra, Nadal miután megnyerte saját adogatását, a kilencedik játékban megtörte a szerb ellenállását  - így 43 perc után behúzta az első szettet.

A folytatásban Nadal egyre magabiztosabbá vált, sorozatban háromszor is elvette Djokovics adógatójátékát, majd ugyan a világelső 4:0-nál megpróbált egy brékkel visszakapaszkodni, végül esélye sem volt a spanyol ellen.

Az 1 óra 18 perc alatt diadalmaskodó spanyol sztár összesítésben 17-14-re vezet belgrádi riválisa ellen kettejük különpárharcában, és hét vereséget követően tudta ismét legyőzni Djokovicsot.

Nadal 47. - salakon 33. - trófeáját hódította el, és 42 meccs óta veretlen Monacóban. A spanyol a tavalyi Roland Garros óta először tudott tornát nyerni, pályafutása során ez volt a nyolcadik sikere a hercegségben.

ATP-1000 Monte Carlo, Döntő
Rafael Nadal (spanyol, 2.) - Novak Djokovics (szerb, 1.) 6:3 6:1
0 Ász 3
0 Kettős hiba 1
63% 1. szerva (százalék) 68%
40% (12/30) 1. szerva megnyert p. 85% (22/26)
56% (10/18) 2. szerva megnyert p. 50% (6/12)
38% (3/8) Kivédett bréklabda 0% (0/1)
  Fogadás  
15% (4/26) 1. megnyert fogadópont 60% (18/30)
50% (6/12) 2. megnyert fogadópont 44% (8/18)
100% (1/1) Kihasznált bréklabda 63% (5/8)
  Pontok  
4 Max. pontok sorozatban 6
46% (22/48) Megnyert adogatópont 74% (28/38)
26% (10/38) Megnyert fogadópont 54% (26/48)
37% (32/86) Összes pont 63% (54/86)
  Gémek  
1 Max. játékok sorozatban 6
38% (3/8) Megnyert adogatójáték 88% (7/8)
13% (1/8) Megnyert fogadógémek 63% (5/8)
25% (4/16) Megnyert játékok 75 % (12/16)