Serie A

Botlott a Milan a San Siróban, elfogyott a türelem Genovában

megosztom

Az olasz bajnokság 34. fordulójában a címvédő AC Milan 1-1-s döntetlent ért el hazai pályán a Bologna együttese ellen, így komoly esélyt adott a Juventusnak a scudetto megnyerésére. A Genoa-Siena találkozót félbe kellett szakítani, mivel a hazai drukkereknél elszakadt a cérna a vendégek negyedik gólját követően.

Ibrahimovic itt hasra esett, de végül megmentette csapatát a kínos kudarctól

A címvédő milánóiaknál úgy voltak vele, hogy ha valamikor megelőzhetik a listavezető Juventust, akkor az ez a hétvége lehet, hiszen amíg a piros-feketék hazai környezetben fogadták a nem túl acélos Bolognát, addig a torinóiak vérbeli rangadót vívnak az AS Romával.

Ennek szellemében is próbált pályára lépni Massimo Allegri legénysége, Zlatan Ibrahimovic révén több lehetőség is adódott a gólszerzésre már a mérkőzés legelején. A vezetést mégis a Bologna szerezte meg: van Bommel hibája után Diamanti labdáját követően Ramirez mattolta Abbiati kapust (0-1).  A Milan nem esett kétségbe a vendégek góljától, de a szünetig nem sikerült egyenlítenie, pedig Robinho, Ibrahimovic és Abate is ígéretes helyzetből próbálkozhatott.

A fordulás után is hatalmas volt a címvédő fölénye, de hiába cserélte be Cassanót, Aquilanit és Emanulesont is Allegri, nagyon úgy festett, hogy kínos vereséget szenved csapata. Mikor már a hazai szurkolók egy része a távozás mellett döntött, akkor jött Zlatan Ibrahimovic, és megmentette csapatát: Emanuelson bal oldai beadása után belsővel passzolt Agliardi hálójában (1-1). Ugyan a hajrában még Nocerinónak volt egy lövése, illetve Robinhónak egy fejese, több gól már nem esett a mérkőzésen, így a Milan két pont előnyt adott a Juventusnak.

A remek formában lévő és március 11-e óta veretlen Lecce a harmadik helyen álló Lazióhoz látogatott. A remek iramú találkozón a fővárosiak Matuzalem 82. percben szerzett góljával már a zsebükben érezhették a győzelmet, de a 90. percben jött Valerij Bozsinov, és megmentette az egyik pontot a Leccének.

A Cesena egy fordulatos mérkőzésen osztozkodott a pontokon a Palermóval, míg a Genoa-Siena  találkozó a 63. percben félbeszakadt.

Az idei évben minden várakozást alulmúló genovaiak már az első félidőben 0-3-ra álltak a 14. helyezett vendégekkel szemben. A hazai drukkereknél végképp az tette be a lécet, hogy a fordulás után Giorgi tovább növelte a vendégek előnyét - a 0-4 pedig már tényleg sok volt a genovai ultráknak. Olasz internetes beszámolók szerint a szurkolói rendbontás miatt Paolo Tagliavento játékvezetőnek félbe kellett szakítania a találkozót. A genovai ultrák füstbombákat hajigáltak a pályára, illetve nekirontottak a játékteret a nézőtértől elválasztó kerítésnek. Ezek után azt követelték, hogy a Genoa-játékosok vegyék le a mezüket, mivel nem érdemesek rá, hogy viseljék azt. Bármilyen hihetetlen, a játékosok engedelmeskedtek - kivéve a kölcsönben szereplő Guiseppe Scullit. Ezután Marco Rossi csapatkapitány próbált egyezségre jutni a szurkolókkal, később Sebastien Frey is játszotta a "békítőt". Végül közel háromnegyedóra állóháború után folytatódott a mérkőzés, a hazaiak szépítettek, de várhatóan hétfőn folytatódnak a "tárgyalások" a Genoa játékosai és ultrái között.

A vasárnap délutáni találkozók góljai

Serie A
34. forduló
AC Milan-Bologna 1-1 (0-1)
gól: Ibrahimovic (90.), illetve Ramirez (26.)
kiállítva: Bonera (84., Milan)
Fiorentina-Internazionale 0-0
Cesena-Palermo 2-2 (2-2)
g: Santana (26.), Renella (28.), illetve Bertolo (20.), Silvestre (45+2)
Lazio-Lecce 1-1 (0-0)
g: Matuzalem (82.), illetve Bojinov (90.)
szombaton játszották:
Chievo-Udinese 0-0
Parma-Cagliari 3-0 (1-0)
g: Giovinco (24.), Floccari (73. 11-esből), Okaka Chuka (90., 11-esből)
Napoli-Novara 2-0 (2-0)
g: Cavani (21.), P. Cannavaro (37.)
Catania-Atalanta 2-0 (1-0)
g: A. Gomez (30.), Seymour (84.)

 



















 

Serie A
Tabella
1. Juventus 32 18 14 0 53 18 68
2. AC Milan 33 20 8 5 63 27 68
3. Lazio 33 16 7 10 49 41 55
4. Udinese 33 14 10 9 44 32 52
5. SSC Napoli 33 13 12 8 58 41 51
6. Roma 32 15 5 12 52 42 50
7. Inter 33 14 7 12 47 45 49
8. Catania 33 11 13 9 44 43 46
9. Chievo 33 11 10 12 30 40 43
10. Palermo 33 11 8 14 46 51 41
11. Bologna 33 10 11 12 34 39 41
12. Parma 33 10 11 12 44 50 41
13. Atalanta 33 11 13 9 37 36 40
14. Siena 32 10 9 13 37 34 39
15. Fiorentina 33 9 11 13 32 38 38
16. Cagliari 33 9 11 13 33 42 38
17. Genoa 32 9 9 14 43 58 36
18. Lecce 33 8 11 14 38 49 35
19. Novara 33 5 10 18 27 56 25
20. Cesena 33 4 10 19 21 50 22

 

 

 

 














 

megosztom