Profi boksz

Balzsay megvédte világbajnoki címét

  • MTI

Balzsay Károly megvédte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét, miután szombat éjjel Schwerinben technikai KO-val legyőzte a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartisont.

Balzsay Károly szombat éjjel Schwerinben technikai KO-val legyőzte a német színekben versenyző Dimitri Sartisont.A 32 éves magyar bokszoló a nagyon izgalmas, kiegyenlített mérkőzés utolsó menetének utolsó percében vitte be a döntő találatokat, és 27. profi meccsén 25. győzelmét aratta.

Balzsay – aki korábban a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt – a WBA-övét az ukrán Sztaniszlav Kastanov augusztusi legyőzésével szerezte meg, s a mostani volt az első címvédő találkozója.

Az első menetben mindkét bokszoló óvatosan kezdett, kevés volt a tiszta találat, majd a második három percben Balzsay és Sartison is többször talált. A harmadik menet utolsó 10 másodpercében és a negyedik menet első felében több komoly ütésváltás történt, 12 perc után nagyon szorosnak tűnt a mérkőzés állása. Az ötödik és a hatodik menet inkább a németé volt, s a következő kettőben is – bár Balzsay már összeszedettebb volt – Sartison vitt be több tiszta ütést. A kilencedik három perc során látszott először, hogy a német fárad, de ekkor még mindig kiegyenlítettnek tűnt a meccs képe, ahogyan a 10. menetben is. A következő három perc során Sartisonra egyszer számolni kellett, de kihúzta a szünetig, ám a befejező menetre szemmel láthatóan elfogyott az ereje, s Balzsay 40 másodperccel a gong megszólalása előtt indított ütéseit már nem tudta védeni.

A magyar bokszolóhoz hasonlóan 32 éves Sartisonnak 30. profi mérkőzésén ez volt a második veresége. Balzsay korábban amatőrként már kétszer küzdött meg Sartisonnal, s mindkét alkalommal a magyar öklöző bizonyult jobbnak.

A Sport Klub felvétele: