Divízió I-es jégkorong vb

Vereséggel búcsúztunk a vb-től

  • Molnár Dávid

Magyarország a biztos harmadik hely tudatában vágott neki a britek elleni mérkőzésnek, amit végül 5-4-re elvesztett Kevin Primeau legénysége. A britek így bent maradtak a divízió I A jelű csoportjában, míg a mieink két győzelem mellett három vereséggel zártuk a ljubljanai vb-t a csoport harmadik helyén.

Miután az ukránok leverték a japánokat hosszabbítást követően, eldőlt, hogy mindenképp a magyar válogatott végez a divízió I A jelű csoportjának harmadik helyén. Ennek a tudata láthatóan elkényelmesítette a magyar játékosokat, akik nem pörögtek úgy a jégen, ahogy azt a világbajnokság első két napján láthattuk tőlük. A briteknek ezzel szemben szükségük volt a minimum egy pontra, és ennek megfelelő mentalitással jöttek ki a jégre.

A magyarok kapujában Budai Krisztián öt év után kezdett ismét világbajnoki mérkőzést, miután az első négy meccsen fantasztikusan védő Bálizs Bence pihenőt kapott Kevin Primeau vezetőedzőtől. A tartalékkapus igen szerencsétlen helyzetben találta magát, hiszen meccshiány mellett a szerencsével is hadilábon állt, valamint a védők sem takarítottak úgy a kapuja elől, mint ahogy az elvárható lett volna tőlük.

Magyarország-Nagy-Britannia mérkőzés a divízió I-es jégkorong-világbajnokságon

Az első harmad második percében egy védhetetlen beleérintős találattal szereztek vezetést a britek, amit alig másfél perccel később Vas Márton tüntetett el, miután megvillant a csuklója, és a korong a hosszú felsőben kötött ki. Nem sokat kellett várni a magyar előnyre sem, mivel Kovács három perccel később 2-1-re módosította az állást. A mérkőzés elején elhúzhatott volna több találattal is a magyar együttes, miután a britektől Neilson durván lökte palánkra Magosit, amiért meg is kapta az öt perc nagybüntetést, és a végleges kiállítást is, miközben a magyar csatár elhagyta a pályát, hogy orvosi vizsgálatokon essen át.

Az öt perc emberelőnnyel azonban nem tudott élni a magyar válogatott, és ahogy az már lenni szokott, meg is bűnhődtek emiatt, hiszen a britek az első emberelőnyüket rögtön gólra váltották egy szerencsés találattal.

A folytatásra visszatért Magosi Bálint, aki nem szenvedett el komolyabb sérüléseket, majd rögtön az elején Sofron kapott remek kiugratást, a védők azonban jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a ziccere kimaradjon, így a bírók büntetőlövést ítéltek. Az EBEL gólkirálya higgadtan és magabiztosan lőtte be a pakkot a kapuba, és szerezte vissza a magyar előnyt, de a következő dudaszót ismét brit örömök követték, miután Fussey másodszor is egyenlített brit részről.

A döntetlen állás ezúttal sem maradt sokáig tartós, Mihály Árpád ugyanis Vas Mártonhoz hasonló helyzetből varrta be szintén a hosszú felsőbe a játékszert. Ezután el is dönthették volna a magyarok a meccset, de ahelyett, hogy kihasználták volna Clarke büntetését, ismét elszórakozták a kétperces emberfórt, a büntetőpadról visszatérő brit csatár pedig a játékrész utolsó percében egalizált.

A záró harmadban nem maradhatott el a vb-n már hagyománnyá váló magyar kettős emberhátrány, amit úgy tűnt, hogy sikerül kivédekezni, viszont egy kapu előtti tumultus után Szélig Viktor rátenyerelt a kék területen a korongra, ami azonnal büntetőlövést vont maga után. A második brit gól szerzője, Dowd állt a pakk mögé, majd szép csel után a mérkőzés során másodszor előnyhöz juttatta a szigetországi együttest. Emberelőnnyel folytatták a britek, de számukra ez az eredmény már tökéletesen megfelelt, hiszen a hátralévő időben kétszer kellett volna kapitulálniuk ahhoz, hogy kiessenek.

Végül egyszer sem voltak eredményesek a magyarok az utolsó húsz percben, és 5-4-re kikaptak a britektől, akik így a meccset követően bennmaradást ünnepelhettek, míg az ukránok lógathatták az orrukat, hiszen visszaestek a divízió I B csoportjába. A magyarok a torna harmadik helyén zártak két győzelemmel és három vereséggel, de a mai játékukat még Kangyal Balázs, a csapat szakmai igazgatója is csak a rossz jelzővel tudta illetni. Ettől függetlenül a világbajnokság előtti célokat sikerült elérni, és bronzéremmel távozhat a válogatott a szlovén fővárosból.

Magyarország-Nagy-Britannia 4:5 (2:2,2:2,0:1)
Magyarország
kapusok: Budai, Bálizs
mezőnyjátékosok: Horváth, Tokaji, Vas M., Ladányi, Sofron, Szélig, Hegyi, Vas J. Hári, Mihály, Pozsgai, Sille, Kovács, Sikorcin, Bartalis, Hetényi, Láda, Benk, Galanisz, Magosi
szövetségi kapitány: Kevin Primeau
Nagy-Britannia
kapusok: Murphy, Woolhouse
mezőnyjátékosok: Richardson, Lee, Clarke, Peacock, Hewitt, Myers, Farmer, Hutchins, Dowd, D. Phillips, Lachowicz, Meyers, Shields, J. Phillips, Garside, Thomas, Fussey, Neilson, Longstaff, Hill
szövetségi kapitány: Tony Hand
gólok:  Vas M. (4.), Kovács (7.), Sofron (22.), Mihály (37.) illetve J. Phillips (2.), Dowd (18.), Fussey (35.), Clarke (40.), Dowd (49.)
kiállítások: Pozsgai (18.), Láda (22.), Horváth (33.), Ladányi (47.), Sille (48.), Láda (57.) illetve Neilson (8.), Lee (28.), Meyers (31.), Clarke (38.), Clarke (44.)
A divízió I-es ljubljanai jégkorong vb állása
Csapat Meccs GY HGY HV V GA Pontok
Szlovénia 4 4 0 0 0 14:7 12
Ausztria 4 3 0 1 0 22:13 10
Magyarország 5 2 0 0 3 15:18 6
Japán 5 1 1 1 2 13:14 6
Nagy-Britannia 5 1 1 0 3 14:22 5
Ukrajna 5 0 1 1 3 12:16 3
GY=győzelem, HGY=hosszabbításos győzelem, HV=hosszabbításos vereség, V=vereség, GA=gólarány

Kangyal Balázs, a magyar csapat szakmai igazgatója sem köntörfalaz, szerinte is nagyon rosszul játszottak ma a hokisaink.

Myers lett a briteké, szól a brit himnusz.

Bartalis István lett a mai napon a magyarok legjobbja.

60. perc: Vége a mérkőzésnek, a magyar válogatott 5-4-re kikapott a vb utolsó napján. A britek bennmaradást ünnepelhetnek!

60. perc: Lehívtuk Budait az extra csatárért, de rögtön tilos felszabadításra lőttük a korongot, úgyhogy jöhet is vissza a kapuba.

A brit szurkolótábor ujjong, a magyarok teljesen elhalkultak.

59. perc: Kivédekeztük az emberhátrányt.

58. perc: Clarke hagy ki hatalmas helyzetet a kapu közvetlen előteréből.

57. perc: Láda Balázs akasztásért került a büntetőpadra.

Úgy tűnik, hogy túl korai volt az ukránok öröme a japánok leverését követően.

54. perc: Ladányi csípett el egy védőtől elkéredzkedő korongot, de az ő lövését is hárította Murphy.

53. perc: Sofron próbálkozott meg egy köténykísérlettel, de Murphy időben összezárta a mamutokat.

Az egygólos hátrány ellenére nem törjük össze magunkat az egyenlítés érdekében.

Ritka, hogy egy meccsen két büntetőlövést is kiszabjanak a bírók, még ritkább, hogy mind a kettőt értékesítik.

50. perc: Kiegészülünk, "megúsztuk" gól nélkül a kettős emberhátrányt.

49. perc: GÓÓÓL! Robert Dowd szép csellel szerez ismét vezetést a briteknek. (4-5)

49. perc: Újabb büntetőlövés, de ezúttal ellenünk ítélik a bírók. Szélig Viktor a kék területen feküdt rá a korongra.

48. perc: Budai hárítja a britek távoli bombáit, az ennél nagyobb helyzeteket szerencsére elpuskázzák az emberelőnyös embereik.

Brit időkérés. Ha gólt lőnek, akkor nekünk kettőt kell vágnunk, hogy az ukránok megmeneküljenek.

48. perc: Nem marad el a mai nap sem a kettős emberhátrány, Sille csatlakozik Ladányihoz.

47. perc: Ezúttal mi kerülünk emberhátránya. Ladányi a büntetőpadon nyílt ellenszenvét is kifejezte az ítélettel szemben.

46. perc: Sikerült a kapust elfektetni, de az üres kapu előtt a védők kaparintották meg a korongot a csatáraink helyett. Ezzel Clarke kiállítása le is telt.

44. perc: Clarke ismét a büntetőpadra kerül, remélhetőleg nem fog góllal visszatérni, mint az előző játékrész végén.

Túl sokat várunk a koronggal a lövőhelyzetek előtt, és a brit védőknek így folyton sikerül blokkolniuk a kísérleteinket a harmad elején.

41. perc: Benk passzába döfött bele a berobbanó Bartalis, de Murphy reflexeivel ezúttal nem voltak gondok.

41. perc: Elkezdődik a rendes játékidő utolsó húsz perce!

Szegény ukránok rághatják igazán a körmüket az eredmény miatt. A sok gól ellenére nem túl színvonalas mérkőzést láthatunk.

A speciális egységeink nem érdemelnek sok dicséretet a mai napon. Emberelőnyben teljesen veszélytelenek vagyunk, míg megfogyatkozott létszám melletti játékunk a lengyelek elleni felkészülési meccsek emberhátrányos védekezései juttatják eszünkbe: középen rendre üresen hagyunk egy brit csatárt, és a kapu közeléből sem tudjuk higgadtan ellőni a korongot.

Fejben nagyon nem vagyunk ott a pályán, és szegény Budait is rendre magára hagyjuk a kapunk előtt. Bár Krisztián kipattanói sem éppen a legjobb helyre kerülnek.

40. perc: Véget ért a második harmad is, a 4-4-es döntetlen továbbra is a britek bennmaradásának kedvez.

40. perc: GÓÓÓL! Clarke-ék sora benn tartotta a pakkot a harmadunkban, majd a büntetőpadról érkező Clarke a kapu közvetlen közeléből bevágta saját kipattanóját. (4-4)

40. perc: A visszatérő Clarke lövését kellett Budainak hárítania.

Az emberelőnyös felállással is gondjaink akadnak, nem csak a helyzetkialakítással.

38. perc: Clarke bottal akasztás után távozhatott a jégről a büntetőpadra.

37. perc: GÓÓÓL! Mihály Árpád másolta le Vas Marci csuklómozdulatát, és a felsőbe aggatta a korongot. (4-3)

36. perc: Három az egy elleni támadást vezethettünk, de az utolsó passzt nem sikerült megszelídíteni.

A speciális egységeink ma sem remekelnek, hogy finoman fogalmazzunk.

35. perc: GÓÓÓL! A honosított Owen Fusseyt hagytuk ismét üresen középen, és a kapu mögül érkező passzt nyugodtan irányította be Budai kapujába. (3-3)

A kapunk elől nagy erőfeszítések árán tudjuk csak eltakarítani a játékszert.

33. perc: Emberhátrányban folytatjuk.

33. perc: Horváth mehet is le a jégről, durvaságért vívta ki a bírók ellenszenvét.

33. perc: Horváthhoz került a korong egy hosszabb korongmozgatás után, de a lövése középre tartott, így nem jelentett gondot Murphynek a védés.

31. perc: A brit védő kilőtte a játéktérből a pakkot, úgyhogy játékkésleltetés címszóval a büntetőpadra száműzik. Javíthatunk az emberelőnyös mutatónkon.

30. perc: Újabb magyar emberfór telik le nagyobb helyzet nélkül.

28. perc: Lee helyezkedhetett el a büntetőpadon akadályozásért. Jó lenne értékesíteni már egy emberelőnyt.

28. perc: Budairól messzire jött ki a korong, majd a brit csatár elfektette a kapusunkat, de Budai vagy Sille az utolsó pillanatban mégis útját állta a játékszernek.

26. perc: Kivédekeztük az emberhátrányt, viszont a brit nyomástól még jó egy percig nem szabadultunk.

25. perc: Teljes csődöt mondtak a védekező játékosaink, egymásra várt mindenki a magyarok közül, és csak Budai akrobatikus mozdulatainak, illetve a szerencsének köszönhetjük, hogy nem köszöntek be ismét emberelőnyben a britek.

24. perc: David Phillips szája vérzik egy ütközés után, de még ez sem hatja meg a bírókat, úgyhogy nem kerülünk kettős emberhátrányba.

23. perc: Láda Balázst akadályozásért küldték ki a zebrák. Inkább színészkedésért járna a két perc Lachowicznak.

22. perc: GÓÓÓL! Sofron magabiztosan értékesítette a büntetőlövést! (3-2)

22. perc: Sofron kapott remekbe szabott passzt, amivel ki tudott ugrani, de a védők közreműködésével kihagyta a helyzetet, viszont a bekkek megmozdulását büntetőlövéssel jutalmazták a bírók.

22. perc: Dowd lövése centikkel suhant el Budai kapuja mellett.

21. perc: Britek hozzák el a harmad első buliját.

Nem irigyeljük Primeau mestert, a biztos bronzérmes helyezés birtokában a csapatot most még a fantasztikus magyar közönség sem tudja motiválni. Viszont különösebb erőfeszítés nélkül szereztünk két találatot. A folytatásban el kellene húzni legalább két góllal, és onnan már nem jönnének fel az eddig főként védekező és kontrázó britek.

Az első húsz percben nem igazán tudtunk felpörögni, ami leginkább a briteknek is köszönhető. Bár egy hosszabb időszakig sikerült beszorítani ellenfelünket a saját harmadukba, hála az ötperces emberfórunknak, de ezt a nyomást nem sikerült gólra váltani, míg a britek egyelőre minden kisebb és nagyobb helyzetükből kihozzák a maximumot.

20. perc: Véget ért az első harmad, a britek ezzel az eredménnyel ki is elégednének, hiszen jelenleg bentmaradó helyen tanyáznak.

Budai az első brit gólnál teljesen ki volt szolgáltatva, míg a másodiknál igazán peches volt. A meccshiány is közrejátszhat a szerencsétlenségében.

18. perc: GÓÓÓL! Tanulhatnánk valamit a britektől, tizenhét másodperc alatt kihasználták az emberelőnyt Dowd találata révén. Budai foghatta volna a lövést, felső testéről pattant be a kapuba a korong. (2-2)

18. perc: Pozsgai kaszálta el az ellenféltől Peacockot, magyar emberhátránnyal folytatódik az első harmad.

16. perc: Egykapuzunk már percek óta, de Murphy mindig a helyén van.

Magosi közben visszatért a cserepadra, szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést a palánkra lökés következtében.

Az emberfóros szenvedéseink tovább folytatódnak a vb-n, ezt az ötperces előnyt sem sikerült gólra váltani.

Visszajátszás után tisztán látszik, hogy a felső és a hosszú kapuvast érintette a pakk, de teljes terjedelmével nem haladt át a gólvonalon.

13. perc: Galanisz gólt lőtt? Videóbíró következik.

11. perc: Az emberelőny utolsó két perce veszi kezdetét. Az első percet nagyon megnyomtuk, de azóta túlkombináljuk a dolgokat.

A magyar közönség a hagyományokhoz hűen csodálatos hangulatot teremt a csarnokban, és a gyérszámú ukrán drukkerek támogatását is élvezzük.

Ötperces magyar emberelőny következik, ha gólt lövünk, akkor sem fog letelni a brit emberhátrány.

Neilsont ki is kíséri a bíró, öt percet és végleges kiállítást is kap a bűnös brit.

8. perc: Neilson csúnya megmozdulása után Magosit kell ápolni a palánk mellett. Neilson ezt nem úszhatja meg sima két percessel.

7. perc: GÓÓÓL! Kovács a kapu mögül tört elő, első lövése kipattant, de a kipattanóra lecsapó Bartalis gyorsan visszaadta Kovácsnak, aki másodjára már nem hibázott. (2-1)

7. perc: Láda passzolt vissza a palánk mellől a középen érkező Vas Jánosnak, aki kapásból rádurrantott, de Murphy ölében landolt a pakk.

Vas Marci is csatlakozott a háromgólosok listájához a vb-n.

4. perc: GÓÓÓL! Vas Márton kapott korongot a kék vonalon, bevitte a bedobókörig, majd a hosszú felsőbe varázsolta a játékszert. (1-1)

2. perc: GÓÓÓL! Jonathan Phillips ért bele Lachowicz bal oldalról érkező lövésébe, és az irányt változtató korong Budai kapujában kötött ki. (0-1)

2. perc: Megvoltak az első lehetőségek mindkét kapu előtt.

Budai pontosan öt évvel ezelőtt kezdett utoljára a magyar válogatott kapujában világbajnoki mérkőzésen.

16:30: Elkezdődik az utolsó mérkőzésünk a világbajnokságon.

16:29: Bemutatkozik Budai Krisztián is a vb-n. A túloldalon Stephen Murphy fog védeni.

16:25: A briteknek két hatpontos csatáruk is van Robert Dowd és Colin Shields személyében, mindketten három gólt és három gólpasszt szedtek össze az első négy meccsen.

Köszöntjük kedves Olvasóinkat! A ljubljanai vb utolsó mérkőzése már csak a britek részéről tartogat izgalmakat, hiszen amennyiben rendes játékidőben kikapnak, akkor ők esnek vissza a divízió I B jelű csoportjába.

Magyarország-Nagy-Britannia