Bundesliga előzetes

Szombaton matematikailag is eldőlhet a salátástál sorsa

A Bundesliga 32. fordulójának szombati játéknapján matematikailag is eldőlhet a salátástál sorsa, hiszen ha ma pontot veszít a Brémába tartalékos csapattal látogató Bayern, vagy a Dortmund legyőzi a Mönchengladbach együttesét, akkor már ma ünnepelhetnek a Borussia-fanok.

Werder Bremen-Bayern München 15:30
Hathárom tipp: 2
TV: Eurosport2

A Werder Bremen az utóbbi időben rendkívül gyengén szerepel, hiszen az elmúlt hat bajnokijából egyet sem tudott megnyerni a csapat, amely elsősorban a rengeteg sérültnek köszönhető, ám az sem elhanyagolható tényező, hogy a szezon talán legnehezebb időszakát éli a brémai együttes. Az említett időszakban a Bremen játszott a Dortmunddal, a Mönchengladbachhal és a Stuttgarttal is, valamint a jó formában lévő Augsburggal és Mainzzal. Az egyetlen igazán verhető ellenfél a Köln lett volna, ám ott 1-0-s brémai előnyt követően 1-1-gyel zárult az összecsapás. A hazaiaknak a gyenge eredmények ellenére még van esélyük odaérni a nemzetközi indulást biztosító hatodik helyre, ám ehhez minden pontra szüksége lesz a csapatnak.

 

Eurosport logoA Bayern München gyakorlatilag már lemondott a bajnoki címről, mivel a Dortmund előnye három fordulóval a szezon vége előtt nyolc pont. Mivel a bajorok elsődleges célja innentől kezdve a Bajnokok Ligája megnyerése, így azt gondoljuk, hogy a mai meccs mindenképpen beáldozható a jövő heti Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágója miatt.

Mint már említettük, a hazaiak oldalán rengeteg a sérült, Bargfrede, Borowski, Ekici, Ignjovski és Marin játéka egyaránt kérdéses, míg Boenisch, Fritz és Sokratis eltiltását tölti. Jó hír azonban Thomas Schaaf számára, hogy Arnautovic és Hunt ismét bevethető, ám nagy kérdés, hogy egyből mélyvízbe dobják-e a frissen visszatérteket. Aaron Hunt így nyilatkozott a visszatéréséről: „ Az elmúlt fél év már a múlté, ha mostantól ismét a kezdőből segíthetem a csapatomat, akkor az elmúlt időszak nem jelent majd problémát.”

A Bayernnél a kezdőcsapat összeállításánal nem feltétlenül a sérültek okoznak problémát, hanem inkább a szerdán esedékes BL-visszavágó, hiszen Jupp Heynckesnek tartalékolnia kell legjobbjait a cél elérésének érdekében.

A két csapat őszi találkozóján a Bayern fölényesen, 4-1 arányban nyert Münchenben, így a brémaiaknak van miért visszavágniuk, ám a tartalékos vendégek még így is szerezhetnek egy pontot.

Köln-Stuttgart 15:30
Hathárom-tipp: 2

Minden bizonnyal a szombati nap egyik legizgalmasabb mérkőzése lesz a Köln-Stuttgart, hiszen a hazaiak a kiesés elkerüléséért harcolnak, mivel a Köln jelen pillanatban osztályozót jelentő 16. helyen áll. Az előrelépésre túl nagy esély nincs, mivel a 15. helyen álló Augsburg négy ponttal előzi meg a kölnieket, ám hátulról erőteljesen támad a Hertha, akik csak egy ponttal vannak lemaradva a hazaiaktól. Annak ellenére, hogy a Köln ilyen nehéz helyzetben van, a csapat mégsem tudott nyerni már hat mérkőzés óta, sőt, tovább fokozza a gondokat, hogy az említett bajnokikból ötöt el is veszített az együttes.

A Stuttgart az utóbbi időben szárnyal, immár nemzetközi indulást érő helyen áll a csapat, amelynek megtartására minden esélye megvan Hajnal Tamás együttesének. A legutolsó kilenc bajnokiját veretlenül megvívó VfB ontja magából a gólokat, így ha sikerül az eddigiekhez hasonló formát mutatni a mai összecsapáson, akkor nagyon nehéz dolga lesz majd a hazai együttesnek.

A kölnieknél Andrezinho, Sereno, Chihi, valamint Uth sérült, míg a vendégeknél az egyedüli komoly hiányzó Boulahrouz lesz.

Ősszel 2-2-re végeztek a felek, a mai összecsapáson viszont mindkét oldalon megvan a megfelelő motiváció, így izgalmas, látványos meccset várunk, amelyen a jobb csapat fog nyerni.

  • Werder Bremen - Bayern München 2012-04-21 15:30:00
  • Nürnberg - Hamburg 2012-04-21 15:30:00
  • Hoffenheim - Leverkusen 2012-04-21 15:30:00
  • Köln - VfB Stuttgart 2012-04-21 15:30:00
  • Hertha Berlin - Kaiserslautern 2012-04-21 15:30:00
  • Dortmund - M'gladbach 2012-04-21 18:30:00

 

Dortmund-Mönchengladbach 18:30
Hathárom-tipp: 1
TV: Eurosport2

A Dortmund kiválóan vette az akadályokat az elmúlt időszakban, hiszen a „bajnoki döntőn” legyőzték a Bayern Münchent, majd az előző fordulóban a bajorok Mainz elleni botlását ügyesen kihasználva idegenben nyert a csapat, méghozzá az otthon mindig veszélyes Schalke otthonában. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően, ha ma nyer a Dortmund, vagy pontot veszít a Bayern, akkor biztosan bajnoknak mondhatja magát a csapat.

A Mönchengladbach nagyon leeresztett a szezon végére, mivel csupán három bajnokit tudott megnyerni az utolsó tízből, így jelenleg úgy néz ki, hogy a csapat csak a BL-selejtezőben indulhat jövőre. A múlt hétvégén a ’Gladbach több botlás után végre hozta a papírformát, és magabiztosan, 3-0-ra győzte le a kiesés ellen harcoló Köln gárdáját.

A Dortmund csapatánál Florian Kringe nem áll Jürgen Klopp mester rendelkezésére, míg a vendégeknél két fontos sérült van, a csatár De Camargo, valamint a védekező középpályás Neustadter.

A Borussia Dormund csatára, Robert Lewandowski

Ősszel fordított felállásban 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok, ám a formán kívül futballozó Mönchengladbach ma simán elvérezhet a Bundesliga legjobb formában lévő csapata ellen, így minden bizonnyal a salátástál sorsa matematikailag a mai összecsapáson fog eldőlni (kivétel, ha a Bayern pontot veszít Brémában, mert akkor már ünnepi hangulatban készülhetnek a sárga-feketék a fél hétkor kezdődő összecsapásra). Jürgen Klopp nyilatkozatában is kitért az őszi meccsre: „Nagy kihívás lesz a mai mérkőzés, teljesen koncentráltnak kell lennünk az idei év negyedik legjobb csapata ellen, akik már az első mérkőzésen is megnehezítették a dolgunkat. Minden játékostól és szurkolótól 100%-os elkötelezettséget várok.”