Bundesliga

Ribéry a hosszabbításban halasztotta el a bajnokavatást

megosztom

Bár a Bayern hátrányban is volt, végül legyőzte a Werder Brement a Bundesliga 32. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén, így a később pályára lépő Dortmundnak is nyerni kell a bajnoki címért. A Stuttgart győzelmi sorozata megszakadt a Köln elleni mérkőzésen, így a Hertha is egy pontnyival távolabb került a bennmaradástól.

Werder Bremen-Bayern München

A Bayern mestere, Jupp Heynckes a két Real-meccs közötti bajnokira sok sztárt nevezett - a kispadra. Robben, Ribéry, Kroos, Gomez, Boateng és Alaba is ott üldögélt a cserekapus Butt mellett, miközben a kezdőben Timoscsuk volt az egyik középső védő, Pranjic az egyik középpályás, Olic és Usami a szélsők, Petersen pedig a középcsatár. Ennek ellenére a Werder nem tudott a Bajorok fölé kerekedni, a vendégeknél volt többet a labda, és mindkét kapu előtt voltak lehetőségek. A legnagyobb közvetlenül a szünet előtt, amikor Petersen a felső lécet találta el.

A második félidőben aztán viszonylag korán vezetést tudott szerezni a Bremen, egy szögletnél Pizarro nem tudott jól fejelni, de a labda pont így került Naldo elé, aki közelről a kapuba lőtt. (1-0)

A brazil később saját maga egyenlítette ki az állást, azaz öngólt vétett. A kispadról a pályára került Ribéry bal oldali lapos beadására középen egyedül érkezett, de bele kellett érnie a labdába, mert a hosszún a müncheni Müller is jött. Viszont a játékszer túl messze volt tőle, így pedig belsővel nagyon pontosan helyezett a bal alsóba. (1-1)

Franck Ribéry és Arjen Robben pacsiznak a Werder Bremen-Bayern München mérkőzés után a Bundesligában 2012-ben.

Úgy tűnt a hajrában, hogy a később pályára lépő Dortmund a döntetlen miatt már bajnokként kezdhet a Mönchengladbach ellen, de Ribéry tett arról, hogy a sárga-feketéknek meg kelljen küzdeniük a Salátástálért. A bal oldalon cselezett, majd az alapvonal felé indult a tizenhatoson belül, és a bal alsóba lőtt. (1-2)

A Bajorok tehát közelebb zárkóztak a Dortmundhoz, amely azonban néhány óra múlva így is bajnokká lehet.

A Werder-Bayern összefoglalója

Köln-Stuttgart

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a Hajnal Tamással felálló Stuttgart, amelynek Schieber, Ibisevic és Tasci révén is voltak lehetőségei, de gólt szerezni egyikük sem tudott. A Köln részéről Podolski bal oldali elfutásaiban volt leginkább veszély, de középen általában ő sem talált társakat.

A szünet után aztán egyszer eredményesek tudtak lenni a hazaiak egy ilyen "figurából" Podolski egy szép kényszerítő után lőtt laposan középre, és az érkező Peszko kihasználta a lehetőséget. (1-0)

Ezt követően a VfB még inkább előrefelé tört, aminek köszönhetően viszont a hazaiaknak is voltak lehetőségeik. A következő gólt azonban a Stuttgart szerezte, miután Hajnal Ibisevichez passzolt, ő egyből indította a csereként beállt Cacaut, aki pedig a kapujából kitörő Rensing mellett a bal kapufára lőtt, onnan a jobb oldali kapufára, majd a hálóba pörgött a labda. (1-1)

A csapatkapitány ezzel ki is alakította a végeredményt, azaz három nyertes meccs után pontokat hullajtott a Stuttgart - amelyben Hajnal végig pályán volt -, így maradt az 5., de még mindig stabilnak tűnik az Európa Ligás helyezése.

Hertha BSC-Kaiserslautern

Berlinben meglepő módon a már kiesett Kaiserslautern volt a jobb az első félidőben. Az első félóra végén Kirch szerezte meg a vezetést az utolsó helyzettnek, majd Fortounis nagyszerű szólója és passza után Wooten is szép gólt lőtt a bal oldalról, így 2-0-s előnyben voltak a vendégek a szünetben.

Az eggyel előrébb álló, azaz szintén kiesőjelölt Hertha Niemeyer szöglet utáni fejesével tudott szépíteni a 60. percben. (1-2) A védő azonban negyedórával később két gyors sárgával kiállíttatta magát, így nem tudott a berlini együttes hősévé válni.

A berliniek vereséget szenvedtek, és a Köln pontszerzése miatt hárompontos hátrányba kerültek az osztályozós hely mögött.

A Hoffenheim-Leverkusen mérkőzésen mindkét oldalon voltak lehetőségek az első félidőben, de csak a második játékrészben született gól, amikor Schürrle a sokadik helyzetét kihasználta, és ezzel 1-0-s győzelemre vezette a vendégeket.

A Nürnberg-Hamburg találkozón szintén a vendégek kerültek előnyben a második félidőben Son révén, de a Nürnberg percekkel később egyenlíteni tudott, így egy pontot otthon tartott. (1-1)

Bundesliga
32. forduló
Werder Bremen-Bayern München 1-2 (0-0)
gólszerzők: Naldo (51.), illetve Naldo (75. - öngól), Ribéry (90+1.)
Nürnberg-Hamburg 1-1 (0-0)
gólszerzők: Didavi (64.), illetve Son (59.)
Hoffenheim-Bayer Leverkusen 0-1 (0-0)
gólszerző: Schürrle (79.)
Köln-Stuttgart 1-1 (0-0)
gólszerzők: Peszko (50.), illetve Cacau (71.)
Hertha-Kaiserslautern 1-2 (0-2)
gólszerzők: Niemeyer (60.), illetve Kirch (27.), Wooten (38.)
Kiállítva: Niemeyer (77.)

 

megosztom