Férfi kézilabda BL

Nagy László és a Barcelona még hisz a továbbjutásban

megosztom

Mint ismert, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a dán AG Köbenhavn 29-23-as győzelmet aratott a címvédő Barcelona felett, így Nagy László együttesének pokolian nehéz dolga lesz, ha ki szeretné harcolni a Final Four-ba jutást.

A pénteki találkozó hőse egyértelműen a 36 éves kapus, Kasper Hvidt volt. A 2009-ben a világ legjobb hálóőrének választott dán válogatott 19 védett labdával kulcsszerepet játszott abban, hogy a katalán sztárcsapat mindössze 23 gólt szerzett.

"Hvidt fantasztikusat volt, a Köbenhavn nagyon jól játszott, mi viszont nem tudtuk azt nyújtani, amire képesek volnánk. Reméljük, hogy a visszavágón a jobbik arcunkat mutatjuk és 7000 néző buzdítása közepette sikerül javítanunk" - nyilatkozta a mérkőzésről Xavi Pascual, a Barcelona spanyol vezetőedzője. Kollégája, Magnus Andersson csapata remek védekezésében látja a siker okát, a dán szakember szintén Hvidtet emelte ki a mezőnyből. "A győzelmünk kulcsa a védekezésünk és Kasper Hvidt teljesítménye volt. Fantasztikus nap volt ez a klubunk és a dán kézilabda számáar is".

"Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, majd a folytatásban megmutattuk, hogy a lesérülő kulcsembereink (Boldsen, Stefansson)  nélkül is boldogulunk. Még semmi nem dőlt el, a hat gól a kézilabdában nem annyira nagy előny, főleg, ha azt nézzük, hogy a Barcelona hazai pályán 16 góllal győzte le a Montpellier csapatát" - mondta Arnor Atlasson, a Köbenhavn izlandi játékosa. A katalánok csapatkapitánya, Nagy László a vereség ellenére bízik a továbbjutásban. "Még mindig reméljük, hogy bejuthatunk a Final Fourba. Ezen a mérkőzésen a szokásosnál kevesebb gólt szereztünk, ez volt a gond".

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés
AG Köbenhavn (dán) - Barcelona-Intesport (spanyol) 29-23 (16-11)
Az eredmény alakulása: 3-0, 6-3, 7-7, 10-9, 13-11, 16-11 (félidő); 19-14, 15-12, 22-17, 25-18, 26-20, 29-23
AG Köbenhavn: Hvidt (Henriksen); Ottesen (-), Atlason (3), René Toft Hansen (-), Jorgensen (-), Sigurdsson (4), Gudjonsson (1), Olafur (3), Henrik Toft Hansen (3), Ekberg (3, 2p.), Malmagro (-), Hundstrup (-), Larsen (3), Boldsen (1), Mikkel Hansen (8).
FC Barcelona: Saric (Sjostrand); Noddesbo (1), Juanín (1), Víctor Tomás (3), Entrerríos (4), Sorhaindo (1), Sarmiento (-), Ugalde (-), Nagy (6), Jernemyr (-), Aguirrezábalaga (-), Rutenka (4), Rocas (2, 1p.), Viran Morros (1), Igropulo (-).

 

megosztom