Olimpia

Schmitt Pál után újabb NOB-tag keveredett plagizálási-ügybe

  • VNA
megosztom

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság dél-koreai tagja Moon Dae-Sung is plagizálási ügyébe bukhat bele.

Néhány héttel Schmitt Pál után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy újabb tagja szembesült plagizálási üggyel. A dél-koreai Moon Dae-Sungról a Kookmin Egyetem pénteki bejelentése alapján ugyanis kiderült, hogy doktori disszertációjából 35 oldalt egy társának dolgozatából emelt át még 2007-ben. A korábbi tekvandós a napokban kezdett új politikai karriert, alig egy hete választották be a dél-koreai nemzetgyűlésbe a Saenuri párt képviseletében.

„A téma és a dolgozat tematikája megegyezett azzal, amiről a Myongji Főiskola egyik, Kim névre hallgató diákja is írt már korábban. Az egyezés messze túlmutat azon, amit az akadémikus világban elfogadhatónak tartanak, így egyértelmű, hogy plagizálásról beszélhetünk” - áll az egyetem etikai bizottságát vezető Lee Chae-sung professzor által jegyzett közleményben. A szöuli egyetem az előzetes összevetés után most teljeskörű vizsgálatot indított a kérdésben és amennyiben a végső ítélet is elmarasztaló lesz, akkor Moon-tól elvehetik a doktori címet.

A dél-koreaiak olimpiai bajnoka is megspórolta magának a doktori disszertáció elkészítésének idejét - Fotó: murti.or.id

Moon a 2004-es athéni olimpián tekvandóban szerzett olimpiai bajnoki címet, amikor a nehézsúlyban a görög Nikolaidis ellen győzött a fináléban. A fiatal sportolót a pekingi olimpia idején választották be a NOB Sportolói Bizottságába, ezt követően pedig a 2018-as pjongcsangi téli olimpia - végül sikerrel végződő - kampányában is fontos szerepet kapott. A napokban kirobbant ügy kapcsán Moon pénteken lemondott pártbeli tagságáról (amivel pártja elveszítette többségét a parlamentben), nyilatkozatában pedig jelezte, hogy a kellemetlen ügyért egy személyben ő a felelős. Az ellenzék a lemondást kevésnek tartja és azt követeli, hogy Moon a párttagság mellett a parlamenti tagságáról is mondjon le.

megosztom