Manchester United

Ferguson elbeszélgetett Younggal a műesésekről

A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint olyan korban élünk, amikor minden mérkőzésen számítani kell a játékosok színészkedésére, ennek ellenére elbeszélgetett csapata szélsőjével, Ashley Younggal, miért tette azt az Aston Villa elleni múlt vasárnapi mérkőzésen.

"Beszélgettünk Ashleyvel, és remélem, most már tudja, hogy kik vagyunk mi. Remélem, tudtam rá hatni" - mondta a skót menedzser.

Young az Aston Villa elleni meccs hatodik percében esett el a tizenhatoson belül egy kérdésesnek tűnő helyzetben, ami után a játékvezető tizenegyest ítélt, azt pedig Wayne Rooney belőtte.

Ashley Young a Manchester United-Aston Villa Premier League-mérkőzésen 2012-ben.

"Azt hiszem, ha nem kerül a földre, gólt szerzett volna. Tiszta gólhelyzet volt. Hozzáértek ugyan, de az biztos, hogy egy kicsit rájátszott az esetre. Nem vagyok biztos benne, hogy büntetőt akart, de az tény, hogy elég könnyen lement. Viszont az emberek csak azért foglalkoztak a dologgal, mert mi vagyunk a Manchester United" - vélekedett Ferguson, aki ebből a szempontból egyáltalán nem volt elégedett a Bajnokok Ligája eheti mérkőzéseivel sem.

"Megnéztem a Real Madridot és a Bayern Münchent valamelyik nap, és teljesen nevetséges volt, ahogy a játékosok estek-keltek, forgolódtak. Csupa olyan dolgot csináltak, amiknek Young soha a közelében sem volt. Aztán másnap ugyanez volt a Chelsea meccsén. Olyan korban élünk, amikor erre már számítani kell" - összegzett Sir Alex.

Young esése a Villa ellen