Motorsport

Mindent megteszek, hogy dobogón kezdjem a szezont - Gyutai Adrián

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen után a csapat másik két tehetsége, Gyutai Adrián és Kis Viktória is megkezdi a 2012-es szezonját az Alpok-Adria Bajnokságban. Előbbi nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a 125GP kategória megnyerését, míg utóbbi a Superbike-ban a férfiak között szeretne állandó pontszerzőként zárni minden futamon. Az utolsó, éppen a SlovakiaRingen végrehajtott teszten mindketten jó formát mutattak, így bíznak abban mindketten, hogy kellemes meglepetést okozhatnak a vasárnapi versenyen.

Pontszerzéssel kezdte az évet Imolában Győrfi Alen, a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, miután a négy pontot érő 12. helyen fejezte a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának idénynyitóját. A csapat másik két motorosa, Gyutai Adrián és Kis Viktória ezen a hétvégén kezdi meg a SlovakiaRingen az idei Alpok-Adria Bajnokságot, és mindketten abban bíznak, jó rajtot tudnak venni első versenyükön.

Gyutai Adrián a tavalyi tanulóévet követően igen magasra rakta a lécet saját maga számára, ugyanis szeretné idén megnyerni a 125GP kategóriát. Ennek megfelelően az idénynyitón mindenképpen dobogós helyen végezne Hondájával.

Gyutai Adrián nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a 125GP kategória megnyerését

„Az év eleji tesztek nagyon jól sikerültek, felkészülten érkezünk meg az első versenyre. Úgy gondolom, hogy jó eredményt érhetek el, elszánt vagyok és magabiztos. Pénteken kezdődnek meg a szabadedzések, ahol a megfelelő beállítások megtalálása a cél, hogy a szombati időmérő edzéseken már gyorsak legyünk. Remélem, a versenyen minden jól megy, hiszen mindenképpen dobogón szeretnék végezni, mert idén szeretném a kategóriámat megnyerni” – fogalmazott a 21 éves versenyző.

Kis Viktória más célokkal vág neki ennek az évnek, hiszen a 19 éves hölgy a Superbike-ban férfiak között próbálja meg megmutatni, a gyengébb nem is képes a kiugró eredmények elérésére.

„A tavalyi, közel sem zökkenőmentes év után, idén újult erővel, új célokkal állok rajtrácsra régi-új csapatom, a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team színeiben. Nem lesz egyszerű dolgom, hisz férfiak között versenyzek, ráadásul a Superbike kategóriában a 2008-as évjáratú Kawasaki ZX-10-esem nyergében. A téli időszakban a motor blokkja felújításon esett át, éppen ezért aránylag kevés tesztkilométert tudtam belerakni. Az elmúlt hétvége azonban egyértelműen jelezte, jó úton járunk, és a motoromon kívül én is felkészültem fizikálisan és mentálisan egyaránt. Noha számomra ez lesz a tanulóév, ám mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy már a mostani szezonnyitón pontszerző helyen érjek célba” – jelentette ki Kis Viktória.

Kis Viktória a Superbike-ban a férfiak között szeretne állandó pontszerzőként zárni minden futamon

Miután a csapatfőnöki teendőket is ellátó Győrfi Alen éppen második futamát teljesíti Assenben a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában, így védenceivel csak telefonon tartja majd a kapcsolatot. Éppen Alen versenye miatt nem tud Szlovákiában rajthoz állni a team negyedik versenyzője, Nagy Győző, aki a motoros főszerelője is egyben. A Superstock 600-ban érdekelt Győző majd a brno-i futamon áll először rajthoz idén.

„A téli időszakban mindenki nagyon keményen edzett, majd a teszteken is maximálisan odatették magukat, így biztos vagyok benne, hogy jó eredményeket érnek el már az idénynyitó versenyen is. Tény, Adrián rakott magára egy kis terhet a céljaival, de a tavalyi teljesítménye, és az eddig mutatott teljesítménye alapján igenis elvárható tőle a dobogó hétvégén. Vikitől már az is nagy szó lesz a tavalyi, meglehetősen rosszul sikerült évad után, ha pontszerzőként zár az első versenyen, míg a magyar bajnokságban odaérhet a dobogóra. Noha testben nem lehetek velük a saját versenyem miatt, természetesen telefonon tartani fogjuk a kapcsolatot” – közölte Győrfi Alen.

SlovakiaRing (Szlovákia)
2012. április 22.

A Budapesttől 158 kilométerre található SlovakiaRingen hat különböző vonalvezetésen lehet róni a köröket 2,7 és 5,9 kilométer között, sőt, ha az óramutató járásával ellentétesen hajtanak fel a pályára, akkor 12 különböző vonalvezetés is elérhető. A szlovák aszfaltcsík megfelel az FIA és a FIM legszigorúbb szabályainak is, azaz bármilyen rangos nemzetközi versenynek helyszínt adhat, mint például az Alpok Adria Bajnokság futamait egy hét különbséggel követő Túraautó Világbajnokságnak (WTCC) is.

Az Alpok Adria Bajnokság mezőnye a pálya leghosszabb, 5922 méter hosszú, átlagban 12 méter széles változatán versenyez majd. A célegyenesben remek lehetőségek lesznek az előzésekre, hisz 900 méter hosszú és 20 méter széles. A szlovákiai versenypályát Európa leghosszabb ringjei közé sorolják, ami a négy mesterségesen létrehozott emelkedő és a megannyi technikás rész miatt a legtapasztaltabb versenyzőknek is nagy kihívást jelent. 

A közel hat kilométer hosszú versenypálya mintegy 85 hektáron terül el. Az építkezésre és a műszaki felszerelésre mintegy 25 millió eurót költöttek el a 2008 októberétől 2010 májusáig tartó első fázisban, ami nagyságrendileg ötöde a Sávoly mellett tervezett Balatonring 35 milliárdos költségvetésének. Az építkezés első fázisában többek között felépítettek egy benzinkutat, egy szervizt, a parkolóhelyeket, a 33 garázsból álló bokszutcát, a versenyeket irányító tornyot, egy kondicionáló termet, a lelátókat, az orvosi központot, és egy éttermet is.

2009 októberétől 2010 novemberéig tartó második fázisban építettek fel egy ajándékboltot, egy öt hektáron elterülő vezetéstechnikai akadémiát, valamint a VIP garázsokat is. Az utolsó – 2011 márciusától 2012 májusáig – fázisban épült fel egy háromcsillagos szálloda, egy 800 méter hosszú gokart pálya, valamint egy Off-road pálya.

Alpok-Adria Bajnokság 2012-es versenynaptár
2012. 04. 21-22. SlovakiaRing (Szlovákia)
2012. 05. 12-13. Brno (Csehország)
2012. 06. 02-03. PANNONIARING (Magyarország)
2012. 06. 16-17. Rijeka (Horvátország)
2012. 07. 14-15. Most (Csehország)
2012. 07. 28-29. Poznan (Lengyelország)
2012. 08. 18-19. Rijeka (Horvátország)
2012. 09. 01-02. HUNGARORING (Magyarország)
2012. 09. 15-16. Rijeka (Horvátország) vagy Adria Raceway (Olaszország)