Taktikai Zóna

A Clásico árnyékában – meccselemzés, Bayern-Real

  • Kele János
megosztom

Mourinho fontosabbnak gondolta a szombati Clásicót a BL-elődöntőnél, de nem szabad elvennünk Heynckes érdemeit sem.


Klasszikus hirigekhez szoktatott szurkolói szemünk nincsen hozzászokva ahhoz, hogy egy szimpla spanyol bajnoki árnyékában rendezzék az aktuális BL-elődöntőt, de a korszakos Barcelona és vele szemben newtoni ellenerőként feszülő Real Madrid csatája ezt a történelmi pillanatot is elhozta számunkra. Kár lenne ugyanis tagadni, hogy Mourinho a szombat esti, vélhetően a La Liga bajnoki címéről döntő Barca elleni összecsapás alá rendelte a müncheni kupameccset, a Real szemmel láthatóan közel sem pörgött olyan intenzitással és koncentrációval, mint a BL-meccseken általában. Ez mondjuk pont semmit nem von le a Bayern és Heynckes érdemeiből, ha nem lenne krónikus undorunk a közhelyektől, akkor például egészen biztosan elsütnénk, „a hagyományos német küzdőszellem diadala” szófordulatot, de így is következik pár méltató szó, nem kell aggódni.

A kezdőcsapatokat illetően sok újdonsággal nem szolgáltak nekünk a mesterek, Heynckes az utóbbi időben szokásossá váló Alaba-Lahm szélsővédő-kettőst rajzolta a mágnestáblára (utóbbi tehát megint jobb-bekk volt), Mourinho pedig kitartott szokásos 4-2-4-be oltott 4-2-3-1-e mellett, azzal az apró változtatással, hogy a védősorban Coentrao kapta Robben semlegesítésének igen hálátlan feladatát, elöl pedig Di Maria gyorsaságára számított Higuaín szemfülessége helyett. Főképp előbbi változtatás mellett szóltak bőséggel érvek, Coentrao elméletben stabilabb védő, mint a szeleburdi Marcelo, ráadásul mivel a holland Üvegtérd általában befelé cselez, nem árt, ha a vele szemben álló bekknek az ellentétes (jobb) lába is használható valamire, mondjuk szerelésre. Nem volt véletlen az sem, hogy a két középhátvéd közül Sergio Ramos helyezkedett a baloldalon, a spanyol jóval gyorsabb, mint Pepe, ráadásul szélső védőként szerzett tapasztalatainak köszönhetően nem jött zavarba, ha ki kellett segítenie Coentraót – volt is dolga bőséggel, annak ellenére is, hogy Robben finoman szólva sem futott kiemelkedő formát a meccsen.

Az első tizenöt perc a Madrid-meccsek általános forgatókönyve szerint zajlott, a Real letámadott, magasan labdát szerzett, majd direktben támadta a kaput, a Bayern pedig hiába próbálta lassítani a játékot, próbálkozását viszonylag ritkán koronázta siker. Mourinho tehát (alárendelés ide vagy oda) ezúttal is levezényelte a Blitzkrieget az első negyedórában, otromba közhely, de sosem tudjuk meg, hogyan alakul tovább a meccs, ha Ribéry bekotort lecsorgója helyett Benzema lövéséből lesz a gól – a folytatás szempontjából viszont egyedül az a lényeges, hogy a tizenhetedik percben a Bayern szerzett vezetést, a mérkőzés minden más történése pedig gyakorlatilag ebből az egyetlen momentumból levezethető.

Innentől ugyanis a bajorok különösebb lelkiismeret furdalás nélkül állhattak vissza, Schweinsteiger és Gustavo meggyőzően játszotta el a magabiztos Doppelsechs szerepét, és mivel a Real éppen a számára legfontosabbat, a szabadon bejátszható területek lehetőségét vesztette el, eléggé nyugalmas mederben csordogált a meccs. A Bayern-nek tökéletes volt az 1-0, a Real viszont képtelen volt gyorsan indulni (az egész mérkőzésen pontosan 1 kapura lövésük volt kontratámadás végén), Khedira és Alonso ráadásul szinte alig hajtott hasznot, egyikük sem volt képes ugyanis kapocsként funkcionálni a támadó- és a védőharmad között, így, ha Özilék elöl labdát veszítetek, Kroos és Schweinsteiger akár tíz métereket is galoppozhatott, zavartalanul.

Schweinsteiger előre- és Kroos visszalépéseivel lett teljes a Bayern középpályás fölénye, miközben jól látszik, hogy Özil hozzá sem szagolt a védekezéshez, végig agyig föltolva játszott.

Mourinho – a szokásokhoz híven – rengeteg keresztmozgással, Di Maria középre tolásával és gyakori helycserékkel (Özilből a 28. percben egy rövid időre jobbszélső lett, később Ronaldo és Di Maria cserélt helyet, de Benzema is előszeretettel lépett vissza az oldalvonalak irányába) operált, ám hiába sakkozott elméletben jól, Cristiano Ronaldo már-már olyan rosszul játszott, mint ha a Barcelona lenne az ellenfél. Ez utóbbiban mondjuk nem kis szerepe volt a Lahm-Boateng párosnak, utóbbi például összesen négyszer tisztázott „meleg” helyzetben, amolyan ráadásként kiosztott három blokkot (mindegyiket Ronaldónak), arról nem is beszélve, hogy mindvégig magabiztosan, ellentmondást nem tűrve tette a dolgát.

A döntő csörte viszont alapvetően a középpálya közepén játszódott, Heynckes remekül használta ki, hogy Özil gyakorlatilag kivonta magát a védekezés terhe alól, és a Valencia elleni meccshez hasonlóan a modern, egyértelműen támadó felfogású összekötő szerepében tetszelgett. A Real felállása ezzel a húzással megint hajazott kissé a 4-2-4-re, ami ellen viszont egy fokozottabb középpályás jelenlét tökéletes fegyver, Kroos visszalépései pedig pontosan ezt teremtették meg a Bayern oldalán – a bajorok emberfölényben támadtak és emberfölényben védekeztek, ráadásul mivel mindig akadt szabad és megjátszható emberük a középső harmadban, a labda megtartásával sem voltak gondjaik.

A második félidő első néhány percében sem változott alapvetően a játék képe, a Real talán még most is az egyenlítő gólért támadna, ha az egyébként végig meglehetősen szürkén játszó Schweinsteiger nem adja el kulcspillanatban a labdát, de így történt, egy kisebb bohózatba illő közjáték után pedig Özil köszönte szépen, és gomezi távolságból belőtte a Real egyenlítő gólját. Nem nagy felfedezés, hogy a gól megint csak fordulópontot jelentett, az 1-1-gyel a Bayern ugyanis vélhetően ment volna a levesbe – bajor szempontból valósággal létkérdéssé vált egy újabb gól begyömöszölése.

Heynckes cseréje éppen ezért egyértelműen támadó szellemben fogant, Müller beállításával ugyanis az addig szinte középső középpályásként funkcionáló, rendre visszafelé mozgó irányító helyén egy igazi support striker, vagyis második csatár tűnt fel. Kroos egy sorral hátrébb, Schweinsteiger pozíciójában ragadta kezébe a karmesteri pálcát, ezzel viszont megingott a Doppelsechs egysége, ahhoz ugyanis, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a támadók és a középpálya között, a fiatal Toninak rendszeresen el kellett lépnie Gustavo mellől, be a Real harci vonalába. Ez nyilvánvaló kockázatot jelentett, Heynckesnek viszont nem volt más választása, Mülleren kívül ugyanis egyetlen olyan alternatíva sem ült a kispadon, aki képes lett volna felpörgetni a meccset.

Azzal valószínűleg senkinek nem árulunk el nagy titkot, hogy a Real és a Bayern egyaránt leginkább a szélsőire épít a támadások befejezésénél, Madridban Ronaldo, Benzema, Higuaín és Özil is képes inverted wingerként, vagyis ellentétes lábú szélsőként funkcionálni, a bajoroknál pedig még egyértelműbb a helyzet, Robben és Ribéry is ebben a szisztémában ért fel ugyanis karrierje csúcsára. Ezért is volt roppant érdekes, hogy a meccs alakulása éppen a középpálya közepének kulcsszerepét domborította ki, Mourinho cseréi mind ennek a területnek az erősítését szolgálták, de Heynckes sem maradt adós, mindvégig középütt próbált erőfölényt kialakítani, rákontrázva a Real 4-2-4-e által tálcán kínált lehetőségre.

Ennek a csatának a jegyében érkezett előbb Marcelo, majd Granero is a pályára, utóbbi beállása például már egyértelműen 4-3-3-ra változtatta a Real felállását - nem volt nehéz észrevenni, hogy Mourinho labdát akar tartani, és területet védeni, nem véletlenül persze, hisz neki a legmesszebbmenőkig tökéletes volt az 1-1. Marcelo beállításával ráadásul látszólag tökéleteset húzott, a brazil futóbolond ugyanis kullancsként tapadhatott (volna) arra Lahmra, aki ekkor már gyakorlatilag állandó jelleggel a Real térfelén tartózkodott. De csak tapadhatott volna, a 85. percben ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve (valószínűleg nem saját kútfőből pattant ki az idea) átvágtatott a jobbszélre, helyet cserélve Ronaldóval; s mit ad Isten, a bajorok győztes gólja épp egy jobboldali Lahm-beadás után született…

És persze Gomez szerezte, az a Gomez, aki annak ellenére végig a pályán maradhatott, hogy Olics egyetlen használható csatárcsereként toporgott az oldalvonal mellett – Heynckesnek azonban eszébe sem jutott beállítani őt, bízott az első számú gólfelelősében, a történtek fényében nagyon úgy tűnik, joggal. Az már persze más kérdés, hogy ha 1-1-gyel zárul a meccs, valószínűleg a fejét is leszedik az egyetlen csere miatt, a világ viszont már csak olyan, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, főleg nem egy BL-elődöntőben.

A Bayern pedig győzött, nagy csatában, jó játékkal, Heynckes ráadásul a taktikai csörtében is állta a sarat Mourinhóval szemben, annak ellenére is, hogy sokan nagyon sok pénzt tettek volna az ellenkezőjére. A továbbjutás esélyese ettől még persze a Madrid, hisz ne feledjük, Özil idegenben rúgott gólja miatt egy sovány 1-0 is elég nekik a visszavágón, olyat pedig ugye egy Mourinho-csapat bármikor, bárki ellen…

Képekben:


Már az első percekben kíméletlenül letámad a Real, öt játékos is az ellenfél térfelének közepén, ebből kettő a labdást kergeti. Szokásos Blitzkrieg.


Kroos visszalépése. A Bayern irányítója a kezdőkör magasságában kap labdát, Xabi Alonso és Khedira is csak messziről követi a mozgását. Benzema ímmel-ámmal támadja a beinduló Gustavót, de Ribéry-nek nincs embere, Lahm előtt pedig jó harminc méternyi terület.


Özilre érdemes külön figyelni, szinte csak tapintatból andalog vissza a saját érfelére, gyakorlati szerepe egyáltalán nincsen a védekezésben. Khedira légüres térben, Alonsóra viszont ketten is jutnak, a kép legalján sertepertélő Alabáról nem is beszélve.

Bajnokok Ligája elődöntő 1. mérkőzés
Bayern München - Real Madrid 2-1 (1-0)
München, Allianz Arena, 66 ezer néző, vezette: Howard Webb (angol).
Bayern München: Neuer - Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba - Schweinsteiger (Müller, 61.), L. Gustavo - Robben, Kroos, Ribéry - Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes.
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - Ronaldo, Özil (Marcelo, 69.), Di María (Granero, 79.) - Benzema (Higuaín, 84.). Vezetőedző: José Mourinho.
Gólszerző: Ribéry (17.), Gomez (90.), ill. Özil (53.)
Sárga lap: Badstuber (31.), Robben (37.), Lahm (65.), ill. X. Alonso (56.), Coentrao (56.), Di María (61.), Ramos (76.), Higuaín (90+2.), Marcelo (90+3.)
Bayern München - Real Madrid
statisztika
55% Labdabirtoklás 45%
15 Kapura lövés 15
4 Kaput eltaláló lövések 6
11 Kaput nem találó lövések 9
14 Szabadrúgás 20
6 Szöglet 4
0 Les 1
19 Bedobás 12
2 Védés 2
4 Kirúgás 10
20 Szabálytalanság 13
3 Sárga lap 6

 

megosztom