Juventus

Del Piero aggódik a jövője miatt

megosztom

A Juventus 37 éves legendája, Alessandro Del Piero a Vanity Fair magazinnak adott interjújában nem leplezte, hogy nagyon meglepődött, mikor Andrea Agnelli októberben a sajtón keresztül adta tudtára, hogy idény végén lejáró szerződését nem kívánják meghosszabbítani.

Alessandro Del Piero szinte elképzelhetetlen más csapat dresszében

Mint ismert, a torinói klub elnöke Del Piero korára hivatkozva nem akarja megtoldani a lejáró szerződést, így a Juventus ikonja a nyáron másik csapat után nézhet.

A zebramezeseket 1993 óta hűségesen szolgáló világbajnok támadó nem titkolja, hogy ez a szituáció váratlanul érte, és egyelőre nem is tudja elképzelni, mit hozhat számára a jövő.

"Június 30-tól csapat nélkül leszek. Egyelőre nem tudom mit hoz a jövő. Az biztos, hogy óriási változás következhet be az életemben, ami megrémít egy kicsit, úgy érzem, mintha az otthonamat kellene elhagynom" - mondta Del Piero, aki a Juventus legutóbbi rangadóin fontos gólokkal járult hozzá a sikerekhez, de ennek ellenére Agnelli nem gondolta meg magát. "A Juventus célja az Olasz Kupa és a Scudetto megnyerése. Ezt semmi sem zavarhatja meg, így egy vita sem, ami egyébként soha nem volt jelen karrierem során."

Del Piero mindössze hat alkalommal volt kezdő idén a Juvéban, de Antonio Conte elmondása szerint teljesen profin kezelte a helyzetet, és továbbra is hatalmas erőssége a Juvénak. "Ez volt életem legnehezebb éve, hiszen szembesültem egy olyan dologgal, amit nem nagyon ismertem, azzal, hogy milyen érzés mikor nem vagy csak nagyon keveset játszom. Egyetlen játékos sem gondolja úgy, hogy jogos, hogy kihagyják a csapatból, bár én mindig úgy voltam vele, ha valaki a helyeden játszik, az azért van, mert megérdemli. De ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni a harcot."

Del Piero karrierjével kapcsolatban leginkább az amerikai MLS csapatok neveit emlegetik, de az olasz támadó egyelőre nincs tisztában azzal, mit is szeretne kezdeni a jövővel.

A Juventus szurkolói között "félistenként" kezelt klasszis maradását ugyanakkor nem tartják elképzelhetetlennek Olaszországban, főleg azután, hogy Lazio ellen győztes találatot jegyzett.

"Agnelli bejelentése bevallom meglepett, de egy kapitány soha nem felejti el, mik a feladatai és mi az, amit képvisel".

A legutoljára Giuseppe Marotta általános igazgató beszélt a játékossal kapcsolatos kérdésről, a klubvezető elmondta, az utóbbi hetekben szerzett góljai ellenére sem téma jelenleg Alessandro Del Piero szerződéshosszabbítása. "Ha elérjük a céljainkat, az természetesen befolyásolni fogja a szezon végi értékelésünket, de úgy kell megerősítenünk a csapatot, hogy az a jövő kihívásainak is megfeleljen."

A Padovában nevelkedett csatár 1993-ban került a Juventushoz, ahol 700. mérkőzését játszotta a Lazio ellen. A torinói klubbal ötszörös bajnok, egyszeres kupagyőztes, BL-győztes, UEFA Szuperkupa-győztes és Interkontinentális Kupa-győztes lett. 2000-ben tagja volt az Eb-ezüstérmes olasz válogatottnak, ahogy 2006-ban is részese volt a világbajnokság megnyerésének.

megosztom