Karrier

Carroll kevesebbet akar padozni a Liverpoolban

Elégedetlen az eddig kapott játéklehetőséggel a Liverpool csatára, Andy Carroll, aki az elmúlt héten két győztes gólt is szerzett az együttesben.

Carroll 2011 januárjának utolsó napján érkezett a Newcastle-től a Liverpoolhoz, hogy pótolja a Chelsea-nek eladott Fernando Torrest. A Vörösök 35 millió euróért - sokak szerint jócskán valós értékén felül - vették meg a csatárt, aki eddig csak 4 bajnoki gólt szerzett ebben a szezonban.

Szerinte ennek legfőbb oka, hogy nem kap elég lehetőséget - 31 bajnokijából 14-szer csereként küldte pályára Kenny Dalglish -, és biztos abban, hogy tudna fejlődni, ha rendszeresen a kezdőben szerepelhetne.

Andy Carroll lő kapura a Liverpool egyik mérkőzésén a Premier League-ben 2011-ben.

"Bízok magamban és tudom, hogy ha többet játszanék, több gólt tudnék szerezni. Nem igazán vagyok erre képes, ha a kispadon ülök és csak a meccsek utolsó 10 percére állhatok be. Azt szeretném, hogy kezdő lehessek és odatehessem magam, úgy, ahogy tudom. Amikor nem játszik az ember, el tud menni az önbizalma."

A 23 éves csatár állítása szerint már a bulizós időszakán is túl van, ami miatt a korábbi angol szövetségi kapitány, Fabio Capello is figyelmeztette tavaly ősszel: "A múltam az a múltam. Megváltoztam, amikor megérkeztem Livepoolba, és belaktam a helyet. Imádok itt. Mondhatják egyesek, hogy itt vagy ott láttak engem éjszaka, de ezek csak rosszindulatú pletykák. Csak nevetek rajtuk, hiszen nem is járok sehova. Otthon szoktunk filmezni a barátnőmmel."