Bajnokok Ligája

A Bayern egygólos előnnyel utazhat Madridba

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a német Bayern München hazai pályán fogadta a spanyol Real Madridot. Az első félidőben ugyan akadtak spanyol lehetőségek, a bajorok uralták a játékot, és Franck Ribéry 17. percben esett góljával megszerezték a vezetést. A fordulás után aktívabbá vált a Real, majd Mesut Özil találatával gyorsan egyenlített is, de a rendes játékidő utolsó percében Mario Gomez eldöntötte a mérkőzést.

Ribéry a bajorok legaktívabb tagja, a franciával nehezen bírnak a Sergio Ramosék

Az gyorsan világossá vált, hogy nem a levegőbe beszéltek az elmúlt napokban a müncheni játékosok, mikor az elszántságról meg a "nagy lehetőségről" beszéltek. Ugyan Benzema révén először a Real Madridnak akadt komoly gólszerzési lehetősége, az első tíz percet leszámítva kézben tartotta az első félidőt a Bayern München. A német csapatból - ahogy azt várni lehetett - Ribéry és Robben tűnt igen aktívnak, de a védekezésért felelős játékosok is magabiztosan futballoztak. Az első negyedóra végén egy szöglet után Badstuber válláról Ribéry elé pattant a labda, a francia pedig könyörtelenül élt is a lehetőséggel, és laposan Casillas kapujába lőtt (1-0).

A vezető gól után még magabiztosabbá vált a Bayern München, amely próbálta kontroll alatt tartani a játékot. A spanyolok elsősorban Cristiano Ronaldo szabadrúgásaival valamint Di María megindulásaival okoztak zavart a német védelemben, de igazán nagy ziccere már csak Gomeznek volt a másik oldalon - Casillas nagyot repülve szögletre mentett.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a München igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét, amely elsősorban szélvészgyors támadóiban bízva a kontrákra helyezte a hangsúlyt. Egy ilyen akció után sikerült is az egyenlítés José Mourinho csapatának: Benzema meglódulása után Ronaldo ziccerét még Neuer védte, de a kipattanó után a francia ismét jó labdát adott, ami után Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Özilt (1-1).

Neuer a Real góljánál teljesen ki volt szolgáltatva

A bekapott gól kicsit megfogta a mérkőzést, a hazaiak nem voltak elég "élesek", míg a vendégeknek az eredmény közel sem volt kedvezőtlen. Ebből az állapotból a Bayern München zökkent ki először, Müller becserélése után újra benne volt a játékukban a gól. A Lahm-Gomez kapcsolat beadás-fejes formában igazán jól működött, de a Bundesliga gólkirálya rendre hibázott - a legnagyobbat a 71. percben, amikor három méterről bombázott az égbe. Mikor már úgy tűnt, hogy ez a 90 perc semmiről sem dönt majd, a sokadik Lahm-beadást sikerült értékesítenie Gomeznek, és a rendes játékidő utolsó percében megszerezte csapatának a győzelmet (2-1).

A Bayern München kilencedik győzelmét aratta hazai pályán a Real Madrid felett, az idei BL-ben pedig már hetedik hazai sikerét könyvelhette el. Jupp Heynckes együttese ennek ellenére sem dőlhet hátra, hiszen a Santiago Bernabéuban feltehetőleg nagyobb akarással futballozik majd az ellenfél. Visszavágó egy hét múlva.

Bajnokok Ligája elődöntő 1. mérkőzés
Bayern München - Real Madrid 2-1 (1-0)
München, Allianz Arena, 66 ezer néző, vezette: Howard Webb (angol).
Bayern München: Neuer - Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba - Schweinsteiger (Müller, 61.), L. Gustavo - Robben, Kroos, Ribéry - Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes.
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - Ronaldo, Özil (Marcelo, 69.), Di María (Granero, 79.) - Benzema (Higuaín, 84.). Vezetőedző: José Mourinho.
Gólszerző: Ribéry (17.), Gomez (90.), ill. Özil (53.)
Sárga lap: Badstuber (31.), Robben (37.), Lahm (65.), ill. X. Alonso (56.), Coentrao (56.), Di María (61.), Ramos (76.), Higuaín (90+2.), Marcelo (90+3.)
Bayern München - Real Madrid
statisztika
49% Labdabirtoklás 51%
10 Kapura lövés 6
4 Kaput eltaláló lövések 3
6 Kaput nem találó lövések 3
14 Szabadrúgás 20
6 Szöglet 4
0 Les 1
19 Bedobás 12
2 Védés 2
4 Kirúgás 10
20 Szabálytalanság 13
3 Sárga lap 6

Részletes tudósítás!

 

 

Vége a találkozónak!


93. perc: Marcelo csúszik rá Müllerre, az indulatok kis híján elszabadulnak, végül sárgával megússza.

90. perc: GÓÓLL!! Lahm sokadszor tudja jól meghúzni a jobb oldalt, a beadására ezúttal is Gomez érkezett, a hórihorgas csatár sokadik próbálkozását már gólra váltotta és laposan a bal alsóba passzolt (2-1).

87. perc: Müller passza után ismét csak Gomez került helyzetbe, de három madridi védő is egyszerre próbálja szerelni őt - hiába esik nagyot, Ramos elsőnek a labdát találta el.

86. perc: Lahm ügyes kevergetése után a beadására Gomez érkezett, de fejese pontosan Casillas kezében landolt.

84. perc: Benzema helyére Gonzalo Higuaín jött a Real Madridba.

82. perc: Felhördült a hazai publikum, mikor felszabadító rúgás gyanánt Ramos hasba lőtte Pepét, de Webb jól látta a szituációt, és nem fújt büntetőt - Robben heves reklamálása ellenére sem.

79. perc: Csere a vendégeknél: Di María helyén Esteban Granero a pályán.

76. perc: Sergio Ramos csúszott oda csúnyán Müllernek, besárgul ő is.

73. perc: Szép müncheni akció végén Lahm beadását Gomez fejelte nem sokkal fölé.

71. perc: Kroos távoli szabarúgása után Sergio Ramos ért szerencsétlenül a labdába, Gomez azonban három méterről az égbe bombázta az elé kerülő játékszert.

69. perc: Mourinho is változtat: a gólszerző Özil helyett Marcelo a pályán.

66. perc: Lahm taktikai szabálytalansága Di María ellen sárgát eredményez számára.

62. perc: Lahm kiugratása után Gomez léphetett meg a kapu felé, de még mielőtt a német csatár lőhetett volna Pepe és Casillas közös erővel elsodorta őt.

60. perc: Di María is besárgul, Schweinsteiger helyett Thomas Müller a pályán.

58. perc: Robben tört be a madridi büntetőterületre, Gomeznek szánt passzát azonban szögletre mentik a vendég védők.

56. perc: Webb egyszerre két sárgát is kioszt: egyet Xabi Alonso, egyet Fabio Coentrao kap.

54. perc: GÓÓÓL!! Egyenlített a Real Madid! Egy gyors madridi kontra után Ronaldo flegma ziccere Neuerről Benzema elé pattan, aki visszagurította középre a labdát, a hosszúról Ronaldo még visszatette Özilnek, akinek fél méterről nem volt már nehéz dolga (1-1).

52. perc: Megvillantak a Bayern sztárjai: Ribéry labdafelvitele után Robbenhez passzolt a másik oldra, a holland befelé cselezgetés után ígéretes szögből kapu fölé lőtt.

49. perc: Benzema kapott jó labdát Öziltől, de a francia csatár helyzetét blokkolta Alaba.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész!

Vége az első félidőnek!

45. perc: Sergio Ramos döntötte le Mario Gomezt a félkörnél, Webb azonnal lefújja a szabálytalanságot. Az ígéretes lehetőséget Toni Kroos rontotta el - belelőtte a labdát a sorfalba.

41. perc: A másik oldalon jön a válasz, Gomez életerős felsősarok irányába tartó lövését Casillas üti szögletre.

40. perc: Benzema csinált magának egy helyzetet, de lövése erőtlenre sikeredett.

37. perc: Coentrao letalpalásáért Robben kapott sárga lapot.

36. perc: Xabi Alonso beívelése után Neuernek kellett kiöklöznie a "sűrűből" a labdát.

32. perc: Ronaldo jó 30 méterről lőhetett szabadrúgást, de lövése megpattant a sorfalon, Neuernek pedig így könnyű dolga volt.

31. perc: Badstuber kap sárga lapot Di María felrúgásáért.

29. perc: Cristiano Ronaldo cselezte be magát a tizenhatos környékére, majd nagy erővel a kapu fölé bombázott.

28. perc: Ribéry remek fordítása után Schweinsteiger került lövőhelyzetbe, 17 méteres próbálkozása nem sokkal kerülte el Casillas kapuját.

26. perc: A vezetőgólja után magabiztosabbá vált a német csapat, a madridi térfélen zajlik a játék.

20. perc: Ronaldo végezhetett el szabadrúgást a kapuval szemből, de 24 méterről leadott kísérlete jócskán fölé szállt.

17. perc: GÓÓÓL!!!! Vezet a Bayern München! Egy baloldali sarokrúgás után Ribéry elé pattan a labda, aki 11 méterről laposan a hálóba lőtt! 1-0

15. perc: Ismét a játékvezető a központban: egy tetszetős hazai támadás után Ribéry dobta fel magát Sergio Ramos mellett a 16-oson belül, a büntető elmaradt, de Pepe és Ribéry egymással pöröl.

14. perc: Howard Webb szóban figyelmezteti Fabio Coentraót, paprikás a hangulat az Allianz Arénában.

A Bayern München az idei esztendőben valamennyi BL-találkozóját megnyerte hazai pályán.

A kezdeti "ijedtség" után a Real Madrid teljesen átvette a mérkőzés irányítását, a münchenieknek egyelőre gondot okoz a félpálya átlépése is.

7. perc: Hatalmas helyzet rögtön a találkozó elején: Özil remek indítása után Benzema bombáját ütötte a léc fölé Neuer.

3. perc: Lahm beadását Casillas húzta le könnyedén.

1. perc: A Bayern München kezdi a találkozót.

20:41- A Bayern Münchennek vigyáznia kell az odavágón, hiszen számos kulcsjátékosa veszélyeztetett státuszban van. Ami a sárga kártyákat illeti, Alaba, Boateng, Kroos, Luis Gustavo és Müller sem kaphat újabb lapot, ha szeretnének részt venni a visszavágón.

20:40 - Jelenleg 18 összecsapást számlál a Bayern - Real párharc és az összkép, talán némi meglepetésre, nem a madridiaknak kedvez. Tíz bajor győzelemre, csupán hat madridi siker jut, míg két alkalommal döntetlent játszottak egymással a felek

20: 36 - A Bayern München hazai pályán még sosem veszített a spanyol rivális ellen, noha már kilenc alkalommal is összefutottak egymással: nyolc győzelem mellett egy döntetlen a mérleg - német szempontból.

20:32 - Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Bayern München - Real Madrid találkozó!

Bajnokok Ligája-elődöntő
Bayern München - Real Madrid 2-1
Bayern München (4-2-3-1): Neuer - Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba - Luiz Gustavo, Schweinsteiger; Robben, Kroos, Ribery - Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes
cserék Butt, Rafinha, Contento, Pranjic, Tymoshchuk, Olic
Real Madrid (4-2-3-1): Casillas - Arbeloa, Ramos, Pepe, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - Di Maria, Ozil, Ronaldo - Benzema Vezetőedző: José Mourinho
cserék: Adan, Marcelo, Albiol, Varane, Kaka, Granero, Higuain