Olimpia 2012

100 nap Londonig - A britek szerint a szponzorok miatt nem lesz elég jegyük

  • MTI
megosztom

Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának (LOCOG) elnöke szerint jegyeladási rekord várható a szerdához képest 100 nap múlva kezdődő nyári ötkarikás játékokon, mindeközben több tízezer brit érzi úgy, hogy nem fog belépőhöz jutni.

A LOCOG közlése szerint összesen 8,8 millió jegyet adnak el, ebből 6,6 milliót - több körben - a britek számára. A jegyek 13 százaléka a játékokra versenyzőket delegáló nemzeti olimpiai bizottságoké lesz, a fennmaradó belépők pedig - ingyenesen - a szponzorokhoz, illetve a televíziós közvetítési jogokat birtokló cégek képviselőihez kerülnek.

A britek ugyanakkor úgy érzik, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) túl sok jegyet biztosít a szponzoroknak és a televíziós társaságoknak, s az olimpiai versenyek helyszíneire "csak a felső tízezer" juthat be.

Az online jegyértékesítés során ráadásul - emberi mulasztás miatt - a lehetségesnél 10 ezer darabbal több belépőt adtak el a szinkronúszó-versenyekre, de a LOCOG januári közlése szerint a tévedésről már decemberben értesítették a több ezer jegytulajdonost, s valamennyiüket arra kérték, hogy válasszanak másik sporteseményt, amit megnéznének.

A szervezők ugyanakkor arról nem hajlandóak nyilatkozni arról, hogy a 20 font (7300 forint) és 2000 font (730 ezer forint) közötti áron megváltható tikettek közül melyikből mennyit kínálnak eladásra, s melyik sporteseményre mennyi belépő áll rendelkezésre. Emiatt Nagy-Britanniában többen állítják: vannak olyan versenyek, amelyekre csak a szponzorok és a hivatalos személyek jutnak majd be.

A londoni rendőrség arra figyelmeztette a jegyvásárlás iránt érdeklődőket, hogy ne rendeljenek belépőket "komolytalan internetes oldalakról", amelyek közül számos már most is létezik.

A londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-ig tart.

megosztom