Karrier

Lisztes még egy szezont tervez a Fradiban

A Ferencváros 35 éves irányítója, Lisztes Krisztián még egy évet szeretne játszani a zöld-fehéreknél.

A Ferencváros 35 éves irányítója, Lisztes Krisztián még egy évet szeretne játszani a zöld-fehéreknél.

"A szerződésem nyáron lejár és a vezetőség dönt a további opcióról, de szeretnék még egy évet játszani" - mondta Lisztes a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

A Ferencvárosban nevelkedett középpályás 1993 és 1996, majd 2008-ban erősítette a zöld-fehéreket, aztán 2011 nyarán meglepetésre visszatért az FTC-hez.

"Folyamatosan fejlődünk, ez az év még elég hullámzó, azonban a győri és a zalaegerszegi mérkőzés megmutatta a csapat akaraterejét, talpra tudtunk állni vesztes helyzetből. Én úgy gondolom, viszonylag jó úton haladunk, természetesen az a legfontosabb, hogy a következő szezonban sikeresebbek legyünk és a tabella első felében szerepeljünk. A hátralévő mérkőzéseket szeretnénk sikerrel venni, nagyon fontos meccsek, nagy rangadók állnak előttünk. Folyamatosan készülünk, úgy gondolom, ez a csapat sokkal jobb annál, hogy a kiesés környékén mozogjon. Meg sem fordult a fejemben, hogy a kiesés ellen kell majd küzdenünk. Minden mérkőzés teljesen más, a Fradi hazai pályán úgy megy ki játszani, hogy bárkit meg tud és meg is akar verni. Remélem, két-három csapatot meg tudunk még előzni a bajnokság végéig" - vélekedett a csapat játékáról Lisztes.