NBA

Carmelo Anthony egyszemélyes hadserege kevés volt a Miami ellen

  • Barcsai Róbert
megosztom

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 107. játéknapjának legnagyobb rangadóját New Yorkban rendezték, ahol a Knicks Carmelo Anthony 42 pontja ellenére is kikapott a Heattől, mivel csapattársai képtelenek voltak segíteni Melót.

Carmelo Anthony 42 pontot dobott

Avasárnapi játéknap nyitómeccsén a New York Knicks hazai pályán fogadta a Miami együttesét, és ezúttal a mostanában hullámzóan teljesítő Heat örülhetett, hiszen a vendégek 93-85 arányban nyerni tudtak. A különösebb megerőltetés nélkül győzedelmeskedő Miami legjobbja most is LeBron James volt 29 ponttal, valamint 10 lepattanóval, de Dwyane Wade is 28 egységig jutott. A mérkőzés legjobbja Carmelo Anthony volt, ő 42 pontot hozott össze, ám mivel rajta kívül egyedül JR Smith érte el a 10 pontos határt (ő 16-ot dobott), ezért gyakorlatilag esélye sem volt a Knicksnek.

Ugyan jobban kezdte a mérkőzést a Dallas, mégis hosszabbításban kikapott a címvédő a Los Angeles Lakers otthonában 112-108 arányban. Nowitzkiék a meccs elején többször is vezettek tíz ponttal, ám a Lakers szívósan játszott, így mindig fel tudtak zárkózni. A már említett német erőcsatár, Dirk Nowitzki hihetetlenül gyengén dobott (9/28), viszont így is eljutott 24 pontig. A vendégek legjobbja a szintén lassan kezdő Andrew Bynum volt 23 ponttal és 16 lepattanóval, Pau Gasol pedig nagy meglepetésre kettőből kettő triplát is bevágott. A spanyol erőcsatár nyilatkozatában erre is kitért: „Valóban, ez nem egy olyan dobásfajta, amelyet gyakran elvállalok, de az elmúlt időszakban többet dobtam, mint eddigi karrierem során. Dolgoztam a tripláimon, és ez néha meg is látszik.”

A Charlotte Bobcats kiütésével hozta a kötelezőt a Boston Celtics, akik gyakorlatilag már az első negyedben (34-23) eldöntötték a 94-82-es végeredménnyel záruló összecsapást. A sikerben kulcsszerepet játszott a Rondo-Bradley-Bass trió, hiszen mindhárom játékos legalább 20 pontot ért el, Rondo ráadásul kiosztott még 16 gólpasszt is.

Szintén csak a hosszabbításban tudott nyerni a Chicago Bulls a Detroit Pistons otthonában, méghozzá 100-94-re. Habár volt olyan pontja a mérkőzésnek, amikor 14 ponttal is vezetett a Bulls, a hazaiak mégis vissza tudták küzdeni magukat, amely elsősorban Rodney Stuckesy 32 pontjának köszönhető. A vendégeknél Derrick Rose 24 egységet szorgoskodott össze, míg Joakim Noah 20 pontot és 17 lepattanót könyvelhetett el.

Meglepő vereséget szenvedett a Memphis Grizzlies, hiszen a Macik New Orleansban véreztek el 88-75 arányban. A nyugati negyedik helyért hajtó csapat legjobbja Rudy Gay volt 24 ponttal, rajta kívül viszont mindenki gyengén szerepelt, ami a 75 dobott pontból látható is. A tulajdonosváltáson túleső hazaiaknál Eric Gordon 18 pontot dobott, és érdekesség vele kapcsolatban, hogy abban az esetben, ha Gordon játszik, 5-2-es mérleggel rendelkezik az együttes, nélküle viszont 13-40-nel. A mérkőzés után Monty Williams, a hazaiak edzője viccesen nyilatkozott: „Mindig hasznos, ha az új főnököd előtt jól játszik a csapatod.”

Fontos győzelmet aratott a Denver Nuggets is, akik hazai pályán lépték le a Houstont. A végül sima, 101-86-os győzelmet arató Nuggets a harmadik játékrészben döntötte el a meccs sorsát, amelyet 37-19-re hoztak a hazaiak. Arron Afflalo és Ty Lawson egyaránt 20-20 pontot tett a közösbe, míg a vendégeknél ezúttal gyenge napot fogott ki a mostanában villogó Goran Dragic, hiszen csak 12 pontot szerzett.

NBA
A 107. játéknap eredményei
New York-Miami 85-93
LA Lakers-Dallas 112-108 h.u
Charlotte-Boston 82-94
Atlanta-Toronto 86-102
Detroit-Chicago 94-100 h.u.
Cleveland-Orlando 84-100
Sacramento-Portland 104-103
New Orleans-Memphis 88-75
Denver-Houston 101-86

 

megosztom