Kínai Nagydíj

Régóta érett már ez a győzelem - Rosberg

megosztom

Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat. A 27 esztendős német-finn autóversenyző először állhatott a dobogó legmagasabb fokára, rajt-cél győzelmet aratva. Rosberg mögött két mclarenes brit pilóta, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett a második és a harmadik helyen Sanghajban.

"Hihetetlen érzés, nagyon boldog és izgatott vagyok, megvan a rajt-cél győzelem. Régóta érett a siker, nemcsak nekem, hanem a csapatnak is, már több mint két éve vártunk erre. Nagyon jó látni, hogy így fejlődünk, egyáltalán nem vártam, hogy ilyen gyorsak leszünk ma. Tudtam, hogy jó esélyem van az első helyre, elégedett vagyok a versenytempómmal" - nyilatkozta boldogan Nico Rosberg a futam utáni sajtótájékoztatón.

"Nagyon köszönöm az egész csapatnak, az összes mérnök nagyon sokat dolgozott, különösen az utóbbi pár hétben. Sikerült a beállításon javítani. Az első két futamon sokat szenvedtünk, most kijött a lépés" - tette hozzá.

"Az első kiállás előtt nagyon jó volt a versenytempónk, különösen a keményebb gumin. Aztán volt jó pár csatám, majd az utolsó kiállásnál a bal hátsó gumival gond adódott. Mire kijöttem a boxutcából, három-négy olyan autó volt előttem, akikkel nem kellett volna egyébként versenyeznem. Gratulálok Nicónak. A történtek ellenére élveztem a mai napot, jó verseny volt, jó előzések voltak, és jó eredmények tartom a második helyet" - mondta a második helyezett Jenson Button.

"Jól kaptam el a rajtot, szerencsére idén még eddig mindig, és ez nagyon fontos akkor, ha nem sikerül az időmérőn jó eredményt elérni. Még egyszer gratulálok Nicónak, remélem, hogy még sok sikere lesz, de bízom benne, hogy idén nem lesz túl sok" - folytatta nevetve a brit pilóta.

"Az egész hétvégén tudtuk, hogy nagyon gyors lesz, és ha el tud húzni, akkor rendkívül nehéz lesz megfogni" - mondta a hetedik helyről rajtoló, végül a dobogóra érő Lewis Hamilton Rosbergről. "Azt gondolom, hogy fantasztikusan vezetett, gratulálok neki. Az első pole pozíció és első győzelem egészen rendkívüli élmény. A magam részéről örülök, hogy sikerült a dobogón végezni, a csapat ragyogó munkát végzett a kiállásoknál. Úgy vélem, ez volt az eddigi legjobb verseny az évben, volt egy hét autóból álló vonat, remek futam volt."

megosztom